A mindennapjainkat meghatározó digitális eszközeink túlnyomó része nem volt jelen az előző generációk életében, így az élvonalból lehetünk tanúi egy teljesen új és felgyorsult világ kibontakozásának. Amellett azonban, hogy a digitalizáció előrehaladásával számtalan újabb és újabb lehetőség nyílik meg, – hiszen a nappalinkból is szemügyre vehetjük, hogy mi történik a világ túlsó végén – elveszítjük a nyugodt privát szféránkat, amely beláthatatlan következményekkel járhat – mondta a tudás.hu-nak Dr. Drelyó Ágnes pszichológus.
Igazi élmény vagy pixelek?
Akár öt vagy tíz évvel ezelőtt is hatalmas különbség mutatkozott abban, hogy milyen mértékben leszünk részesei a digitális világnak. Ma már egy jegy- vagy bérletvásárlás is sokkal egyszerűbb, ha a mobilunkról intézzük, így bizonyos értelemben rá vagyunk kényszerítve a digitális eszközeink használatára. A kérdés az, hogy miből mennyit és milyen mértékben kell beengednünk az életünkbe. Alkalmanként azonban mindenképpen fontos úgynevezett digitális detox-ot tartani.
kezdi Dr. Drelyó Ágnes pszichológus.
A digitális kütyük túlzott használata ugyanolyan függőséget okozhat, mint egyes szerek használata. Amikor ugyanis kontrollálatlan módon jut valaki egy nagyobb ingermennyiséghez valamiből, az az agyban egy bizonyos kémiai anyag elszaporodását okozza.
Ahogy a kábítószer, az alkohol vagy a játékszenvedély képes függőséget okozni, úgy a szervezet biokémiai konyháját ugyanúgy képes felborítani az állandó és folyamatos digitális eszközhasználat. Ráadásul ebben a helyzetben a függőség viszonylag gyorsan ki tud alakulni, mivel a közösségi oldalak látszólag képesek kiegészíteni vagy teljes mértékben pótolni egy szegényes szociális életet. Az, hogy milyen ingerélményeket tudunk magunknak megszerezni, természetesen sokban függ a lehetőségeinktől. Egy-egy digitális közösségi platformon azonban sokkal kevesebbet kell dolgoznunk ezekért az élményekért.
Ahhoz, hogy megismerjünk egy, a környezetünkben nem fellelhető jelenséget, fel kell készülnünk az új ismeretanyag felfedezésére.
Ez minimum tervezést igényel, valamint új készségeket, vagyis eszköztárat is el kell sajátítanunk az új információ beszerzése céljából. Ez a folyamat újra és újra ismétlődik minden egyes új és valós élmény alkalmával.
És ez az, amelytől megfosztjuk magunkat, miközben a telefonunkon böngészünk. Látszólag ugyanis kinyílik a világ, mi mégis kevesebb élménnyel gazdagodunk.
Ahhoz, hogy például megismerjünk egy erdőt befektetett munkára van szükség. A digitális eszközök ezt a fajta munkafolyamatot rövidítik le, mivel instant módon elérhetővé teszik minden felhasználó számára az információkat. Ha egy kisgyereknek fogalmazást kell írnia egy hétvégi kirándulásról, akkor ma már lehetősége van arra, hogy egyáltalán ne lépjen ki az otthonából: online is meg tud nézni egy erdőről egy filmet, de rosszabb esetben mesterséges intelligencia segítségét is kérheti. A kognitív erőfeszítések mértéke hihetetlen módon lecsökkent a digitális világ előrenyomulásával. Az a probléma, hogy az ismeretlen helyzetre jelentkező probléma megoldási képességünk lesz az, amely legelőször látja majd kárát ennek a folyamatnak.
Mivel nem leszünk rákényszerülve a jövőben a valódi élmények megtapasztalására, a küzdés és akarás megélése megsemmisülhet.
A szakember szerint ugyan lerövidülnek az egyes feladat utak, a célban elért sikerek sem fognak annyit jelenteni, mint a kimerítő munka gyümölcse.
A jutalmazás hiánya arra fogja serkenteni a felhasználót, hogy újabb és gyorsabb rajt-cél ugrásokat hajtson végre. Sajnos azonban nem lehet pótolni az agy saját tapasztalás általi jutalmazását. A valós világban ugyanis munka van. Energiába kerül minden egyes eredmény.
Tét
Egy számítógépes játékban több életünk van. A valóságban azonban sokkal nagyobb a tét. A személyiségnek ráadásul el kell bírnia a terheket, amelyek azzal a nyomással járnak, hogy nem lehet újrakezdeni, csak helyrehozni baklövéseinket. A digitális világban persze mindent újra kezdhetünk, mindenfajta következmény nélkül. Annyiszor hibázhatunk, amennyiszer akarunk. A való világ nem ilyen.
A személyiségre nézve hatalmas károkat jelent a digitális világ. Kikopnak ugyanis azok a reális megtapasztalások, amelyek mentén formálódnak a személyiségjegyeink.
Felnőtt, érett személyiséget úgy lehet felépíteni, hogy bebizonyítjuk saját magunknak, hogy képesek vagyunk valamire. Ezt kizárólag cselekvéseink jutalmaként érhetjük el. Amikor ezek a folyamatok kimaradnak, csak úgynevezett ál-ego épül fel. Hiába éli meg valaki, hogy érkeznek a sikerek, ha azok mögött nincs igazi munka. A valóságban ezek mögött az ál sikerek mögött egy szorongó személyiség lakozik, mivel az illető mindig érzi a belső ellentmondást. Aki szorong, azzal pedig bármit meg lehet csinálni: az könnyen irányítható is. Az interneten fellelhető információk vagy gratulációk ugyanis nem jelentenek sokat.
A digitális világ illúziója, hogy nem vagyunk egyedül, mert mindig találhatunk olyan platformot, ahol tudunk chat-elni, vagyis akármikor egy kattintásra egy közösség tagjainak érezhetjük magunkat. Ez azonban nem fedi a valóságot.
A digitális térben szőtt kapcsolatokra nem tudunk számítani: nem lesznek ott, ha betegek vagyunk. Őket nem tudjuk felhívni, ha az autónk lerobban. Ezek nem valódi kapcsolódások, nincs is bennük igazi erőfeszítés. Igazából nem kell velük együttműködnünk, nem kell empatikusnak sem lennünk velük szemben. Mindig csak akkor kapcsolódunk hozzájuk, amikor számunkra kényelmes. A valós életben egy barátsághoz fizikai erőfeszítés kell. Nem csak azokban az esetekben, amikor kedvünk van hozzá. Amikor ezek a kötelékek nincsenek jelen, azokban az esetben nem beszélhetünk fizikai kapcsolódásról.
Mi játszódik le az agyunkban?
Az egyes közösségi platformok információáradat-átadásra vannak kalibrálva. Minden oldalon különféle ablakok kinálnak információkat számunkra, ismerőseink születésnapjaitól kezdve ismeretlen emberek tortadobálós videóiig.
Ugyan valamennyit képesek vagyunk szűrni, nem árt, ha tisztában vagyunk vele, hogy nem feltétlenül erre lett kitalálva az emberi szervezet.
A különféle információk multitasking állapotban tartanak bennünket: több mindenre kell egyidőben figyelnünk. Holott, valószínűleg a pihenő időnket töltjük, amelyet fontos lenne rendeltetésszerűen használnunk. Ez mindenképpen gyengíteni fogja a koncentrációnkat, ezt kutatások is alátámasztották már. A digitális eszközöket nagy mértékben használók sokkal kevésbé képesek egyetlen feladatra összpontosítani. Ugyan képesek vagyunk megbirkózni ezekkel a multitasking feladatokkal, az agyunkat nem erre találták ki. Ha ezer felé kell figyelnünk, akkor nem tudjuk ugyanazt a minőséget nyújtani.
Ha például lefekvés előtt két órával még mindig a telefonunkon böngésszük, biztosan nem leszünk képesek ugyanolyan minőségben aludni, mintha nyugalomra intenénk magunkat.
Az agy ugyanis egy speciális hormonnal szabályozza ébrenlétünket, amelyet környezetünk információiból nyer: ha világos van, ébren tart bennünket. Telefonunk kék fénye azt eredményezi, hogy nem fogunk tudni elaludni, vagy nem tudunk ugyanolyan minőségben aludni, mivel szervezetünkkel azt a hormont termeltetjük, amely ébren tart bennünket.
A digitális eszközök túlzott használata felerősíti a szorongásos panaszokat is. Sokak életéből teljesen kimarad, hogy felvegyenek egy kabátot és elmenjenek sétálni. Holott egy erdőben olyan illatok érnek bennünket, amelyek stresszcsökkentő hatással vannak mentális egészségünkre.
Mindig ugyanabban a környezetben lenni olyan, mintha önmagunkat zárnánk be. Agyunk ugyanis elkezd fásulni. Aki kreatív munkát szeretne végezni, annak egyenesen elengedhetetlen, hogy hagyja agyát néha unatkozni.
A kreatív gondolkodás a kézzelfoghatóságra vezethető vissza. Az, hogy valaki kreatív, azt jelenti, hogy képes alkotni. A digitális világban pedig mindent készen vagy félkészen megkapunk. Ott nem játszódik le egy alkotási folyamat. A mesterséges intelligenciának emiatt hatalmas a veszélye. Ha például az etikáról kell dolgozatot írnom, akkor el kell gondolkodnom azon, hogy az mit is jelent. Magától a gondolkodás folyamatától foszt meg bennünket a Chat GPT. Nem figyelünk ugyanis befelé, így nem is lesz egyedi, amit alkotunk. De elég, ha végigmegyünk Budapest utcáin. Akkor is legalább 30 etikai problémával találjuk szembe magukat. De ha a telefonunkat nézzük, vagy ülünk a gép előtt, nem is fogunk rájuk odafigyelni.
Friss kutatások szerint napi maximum egy órát lenne szabad képernyő előtt töltenünk, amely nagyon kevés, tekintve, hogy sok irodai dolgozó egész nap gép előtt tölti napjait.
Ágnes szerint azt fontos tisztáznunk magunkban, hogy mire fordítjuk azt az időt, amit azzal nyerünk, hogy nem kell bankban sorban állnunk, mert telefonon is elintézhető egy utalás.
Tanuljunk meg néha szünetet tartani, és szánjunk időt valós élményekre, akkor is, ha nem azonnal találkozunk sikerélménnyel!
Ne instant dolgok után vágyakozzunk. Igazi tapasztalatok által gazdagabbak lehetünk, amelyek hosszú távon elvezetnek minket oda, ahova el szeretnénk jutni az életben.
