Lehet az emberi pszichét update-elni? – A pszichológust kérdeztük

Átadták a Szepesi- és az Östreicher-díjat Budapesten
2023-09-19
Fiatal íróknak indít képzést az Előretolt Helyőrség
2023-09-20
Show all

Lehet az emberi pszichét update-elni? – A pszichológust kérdeztük

Farkas Mária

Utólag gyakran rájövünk, már megint ugyanolyan rosszul reagáltunk valamire, már megint elriasztottunk magunktól valakit, már megint igaztalanul vádoltuk a másikat. Honnan jönnek ezek a beidegződések? A rögzült, rossz viselkedési sémákra vonatkozó kérdéseinket dr. Farkas Mária klinikai szakpszichológusnak, a Kapcsolat Ambulancia vezetőjének tettük fel, aki eredményesen alkalmazza, sőt tanítja is a sématerápia módszerét. Azonban, mint felkészült és lelkiismeretes szakember, állítja, a lélekgyógyászatban nem ez, a ma igen trendi módszer az egyedül üdvözítő terápia, de valóban sokat segíthet.

dr. Farkas Mária

dr. Farkas Mária

Miféle „elátkozott” működése az emberi pszichének, hogy sokan ismétlődően mindig ugyanúgy rosszul döntünk bizonyos helyzetekben, illetve újra meg újra ugyanolyan rosszul reagálunk bizonyos történésekre?

Nagyon emberi, általános dologról van szó. Amit a világról tudunk, ahogy a világról, önmagunkról és a másikról gondolkodunk, az egymásra rétegződő tapasztalatokból áll. És már a nagyon korai, a csecsemő- és kisgyermekkorban tapasztaltak is nagyban befolyásolják a felnőttkori érzelmeinket, gondolatainkat, viselkedési formáinkat. Lehet, hogy a gyerekkori tapasztalatok annak idején bizonyos szempontból jól „reagálták le” a világot, de átélhettünk sok olyan helyzetet is gyerekként, amelyek nem segítették az egészséges, harmonikus lelki fejlődést és ennek a gyermekben nyoma maradt. A pszichológiai kutatás bebizonyította, hogy a felnőtt korban, azonos sémák szerint ismétlődő, rossz, szaknyelven úgy hívjuk: nem adaptív viselkedési formák, hirtelen érzelmi reakciók, például a rendszeres felcsattanás, a másik fél hibáztatása, vagy éppen az önleértékelés, a passzív elzárkózás eredője a gyermekkorban keresendő. Amikor is a gyermek valamelyik alapvető szükségletének kielégítése hiányt szenvedett, és ez a tapasztalás valahol mélyen rögzült, beépült a gyermek elméjébe, és nagyban meghatározta későbbi, felnőttkori gondolkodásmódját és viselkedését. Egy páciensem példájával szeretném mindezt megvilágítani.

Egy 40-es évei elején járó férfi jelentkezett hozzám terápiába. Ekkor már egy éve munkanélküli volt, annak ellenére, hogy diplomás, több nyelven beszél, korábbi munkahelyein megbecsült szakembernek számított. Erős szorongások gyötörték. Testileg kimerültnek, halálosan fáradtnak érezte magát. Párkapcsolata hosszú ideje válságban volt. Mindennaposak voltak a veszekedések, főleg a gyereknevelés témájában. Úgy érezte, alig ismeri önmagát. A sématerápiás diagnosztika során több aktív sémát és sémamódot is találtunk, amelyek az észlelését, gondolkodását, döntéseit automatikusan irányították. Ezek közül a legerőteljesebb az Önfeláldozás séma volt: hosszú évekig túlvállalta magát mind a családban, mind a munkahelyén, míg ki nem égett, depressziós nem lett. Az Önfeláldozás séma mögött egy még mélyebb gyerekkori eredetű séma húzódott, az Érzelmi megfosztottság séma. Mivel kisgyermekként nem, vagy csak nagyon nehezen kapta meg a szeretetet, amire szüksége volt, mintha egy olyan program futott volna a fejében, hogy “mindent meg kell tennem azért, hogy elnyerjem a szeretetet”. Ezt a saját határai átlépésével, a saját szükségletei, érzései elnyomásával tette, és ez vezetett el -törvényszerűen- az összeomláshoz.

Jó és rossz tapasztalások

Mik azok az alapvető szükségletek, amelyek kielégítése annyira fontos csecsemő- és kisgyermekkorban?

Az első, a legalapvetőbb a biztonságos kötődésre való igényünk. A csecsemő gyámoltalanul, törékenyen jön a világra, eleve biológiai szükséglete, hogy foglalkozzanak, törődjenek vele, találják ki, hogy éppen miért sír, és fogadják őt el így is, szeressék feltétel nélkül. Ha ezt megkapja, ez a biztonságos kötődés beépül a kicsi elméjébe, ami azt jelenti, hogy később is meg tud bízni emberekben, azt érzi, hogy mások képesek szeretni őt. De ha ez az igény nem elégül ki kicsi gyermekkorban, az fog beépülni az elmébe, hogy hiába sír, szenved, nem jön a segítség. És felnőve, nem lesz képes biztonságosan kötődni, nem tud majd bízni az emberekben, úgy fogja érezni, hogy ővele valami baj van, őt nem lehet szeretni. Vagy, ha meg is szeretik, később úgyis el fogják hagyni. És ezzel a sémával, ezzel a hiedelemmel lép bele minden új kapcsolatába és előbb-utóbb emiatt tönkre is teszi azokat.

Mielőtt tovább sorolná a gyermek alapvető szükségleteit, megfogalmazná részletesebben, hogy tulajdonképpen mi a séma?

A séma egyfajta rögzült, korai tudás, amely, mint mondtam, felbukkan későbbi döntéseinkben, reakcióinkban, viselkedésünkben. Minden esetben valamiféle sűrített, komplex tudásról van szó, aminek van egy érzelmi része, például, amit kicsiként a szeretetről, a gondoskodásról tapasztaltunk, van egy gondolati, kognitív része, ami olyan, mint egy hiedelem, egy következtetés, amit az érzelmi tapasztalásból levontunk, tehát mondjuk az, hogy „én nem vagyok szerethető”, és valami, ami a viselkedésről szól. Vagyis arról, hogy ha mindez igaz, akkor mit fogok csinálni. Mondjuk, akkor nem megyek bele mélyebben intim kapcsolatokba, úgy sokkal biztonságosabb. De ezeknek a sémáknak az alkalmazása nem tudatos, inkább csak az eredményben, a viselkedésben lehet látni, érzékelni fájdalmas dolgokat, mondjuk azt, hogy valaki nagyon magányos, vagy rosszul halad a karrierje. Aztán a sématerápia során kiderül, hogy ez utóbbi „eredményben” is tükröződnek gyermekkorban, vagy akár kamaszkorban rögzített tapasztalatok. A gyakori szidalmak nyomán például az rögzült a gyermekben, hogy ő buta és tehetségtelen. Emiatt felnőtt korában nem képes a felszabadult és odaadó erőfeszítésre, mert nem hisz abban, hogy valami előre vihetné a pályáját. Valójában a korábbi bánásmódokról rögzült nyomokat generációkon keresztül hordozzuk magunkban.

Kötés és oldás

Miért van az, hogy, amikor a kicsi gyerekre figyelnek, szeretik, rögtön önállósodni akar?

A biztonságos kötődés igénye mellett szinte azonnal kezd fejlődni az autonómia iránti igényünk is. Pici gyerekek is, ha rendben vannak érzelmileg, nyitnak a külvilág felé, érdeklődnek, nyúlnak a tárgyak után, majd csúsznak, másznak, felállnak, ismerkedni akarnak új dolgokkal. És büszkék arra, ha valamit önállóan meg tudnak csinálni.  Sőt, csakis egyedül akarnak bizonyos dolgokat megcsinálni. Az autonómia azt az egészséges érzést jelenti, hogy önállóan képes vagyok valamire, nem fenyegető számomra, az, hogy valamit kipróbálok, megyek előre. Ha ez a szükséglet nem elégül ki, később azt a hiedelmet eredményezheti valakiben, hogy egyedül nem képes boldogulni, mindig valakire támaszkodnia kell. Például nem tud a szülői háztól elszakadni.  A harmadik szükséglet-tartomány az egészséges határokra vonatkozik. Már kicsi gyermekkorban meg kell tanítani a gyereket arra, hogy hol vannak a határai. Mit szabad és mit nem. Ha a szülő túlságosan engedékeny, akkor a gyerek úgy fog felnőni, hogy neki mindent szabad. És felnőttként sem tudja majd korlátozni magát, és meg fog csinálni mindent, amit akar, átgázolva akár másokon is. Ez a sématartomány a Feljogosítottság sémája, amikor az így felnőtt gyerekek úgy érzik, és úgy is viselkednek, hogy rájuk nem vonatkoznak a szabályok, mindent áthághatnak. A negyedik gyermekkori szükséglet az érzelmek, gondolatok szabad kifejezésére vonatkozik. Tehát, ha a kisgyerek mondjuk dühös, vagy szomorú, egy jó nevelési környezetben ezek az érzések kifejezhetők, kevésbé optimális esetben ez le van tiltva. Egyes családokban, ha a gyerek fáradt, elkeseredett, arra a szülők dühvel reagálnak, vagy ráripakodnak, hogy azonnal szedje össze magát. Pedig nagyon fontos, hogy megtanuljuk azt, hogy az érzéseink és a gondolataink, kifejezhetők és a másik embert az érdekli. Ennek a szükségletnek a nem kielégített volta következtében alakul ki például az Önfeláldozás séma. Amikor azt tanuljuk meg öntudatlanul, hogy el kell rejtenünk a saját érzelmeinket, háttérbe helyeznünk a saját szükségleteinket, viszont nagyon oda kell figyelnünk a másik ember minden rezdülésére. Ezt a fajta viselkedést sokáig lehet űzni, de egyszer csak kicsordul a pohár, kirobbannak az elnyomott érzelmek és ez óriási veszekedésekhez, súlyosabb esetben összeomláshoz, depresszióhoz tud vezetni, ahogy azt az első példánkban is láttuk. És az ötödik szükséglet arra vonatkozik, hogy tudjunk lazítani, játszani, el tudjuk engedni magunkat, és amikor ez gyerekkorban nem lehetséges, felnőve megjelenik például a maximalizmus. Amikor az ember úgy érzi, hogy mindig dolga van, mindig elégedetlen önmagával, soha sem teheti le a lantot. Az úgynevezett workaholizmus, a munkaalkoholizmus is egy sémamód, aminek segítségével elkerüljük, hogy saját, fájdalmas érzéseinkkel kelljen szembe nézni.

Minden ember egyformán reagál arra, ha gyermekkori szükségletei nem elégülnek ki?

Természetesen nem, hiszen az emberi lény rendkívül bonyolult. Én pszichoterápiával foglalkozom, tehát bizonyos emberi problémákon igyekszem segíteni. Meggyőződésem, hogy a sématerápia rendszere ad egy keretet, egy fogódzót, hogy hogyan lehet megérteni bizonyos emberi problémák eredetét. De a terápiában egészen biztosan szerepet játszik még az illető genetikája is, az, hogy mennyire érzékeny idegrendszerrel született, az, hogy milyen tapasztalatai voltak korábban, hogy milyen egyéb hatások érték és mi mindent élt át már felnőttként. Nagy szerepe van annak is, hogy a fejlődése során milyen megküzdési képességei alakultak ki. Lehet, hogy nagyon nehéz körülmények közül jött, de mégis csak sikerült tanulnia, esetleg alapos önismereti munka révén sok mindent helyre tudott tenni magában. A sématerápia tehát, bár most nagyon trendi és valóban nagyon eredményes, egyáltalán nem kizárólagos módszer az emberi lélek gyógyításához. Én magam nem tudok úgy dolgozni, hogy valaki leül velem szemben és azt mondja, márpedig én csak a sématerápiát kérem, és akkor azt kapja. Ez nem így megy. Problémák vannak, amelyeknek a gyökerét fel kell tárni. Például olyan probléma, hogy valaki mindig halogat, meg van akadva a feladataiban vagy a tanulásában, a fejlődésében. Vagy nem tud párkapcsolatokat létrehozni és már negyven éves és nem sikerült közel engednie magához egy másik embert. És felismeri azt, hogy ez mintázat szerűen jelen van az életében.

A változás reménye

Szakember segítségével valóban ki tudunk szabadulni az önsorsrontó, ismétlődő sémáinkból?

Feltétlenül.  Tudunk változni, fejlődni egészen időskorunkig. Maga az idegrendszer is tud fejlődni. Tehát, az, amit régen gondoltak, hogy csak a kamaszkor utánig, a korafelnőttkorig képes alakulni az idegrendszer, az mára tudományosan megdőlt. És az idegrendszeri plaszticitás nagyon nagy erőforrás. Tehát igenis lehet újra rendezni magában az elmében is a berögzöttnek hitt tudásokat, ilyen módon a sémákat is, amelyek eddig irányították a viselkedést. Ez persze nem könnyű feladat és hosszú időt vesz igénybe.

Mikor jó, ha sématerápiát is alkalmaznak?

Ha van egy téma egy ember életében, egy elakadás, ami miatt szorong, elveszettnek és tehetetlennek érzi magát. Ilyenkor felmerülhet az, hogy bizonyos sémák érintettek lehetnek, De a sématerápiát tulajdonképpen olyan személyek kezelésére dolgozta ki Jeffrey E. Young amerikai pszichológus még a 70-es években, akiket más terápiákkal nem nagyon lehetett gyógyítani. Akik tipikusan személyiségzavaros páciensek. Tehát például érzelmileg labilis személyiségzavaros betegek, akiknél az életük több területén van probléma, tehát kapcsolatokkal is, önértékeléssel is, teljesítménnyel is, akár önsértő viselkedés is megjelenik. Náluk kiváló eredménnyel működik a sématerápia. De más esetekben is nagy segítség lehet. Csodálatos módszer az önismeretre, önfejlesztésre is. Meg tudom ismerni magamat ennek során, hogy hol vannak a gyengébb, az érzékenyebb pontjaim, megismerem, hogy hogyan szoktam nehéz helyzetekben viselkedni, és észreveszem, hogy bizonyos szokásaim nem hasznosak. Több alkohol, droghoz menekülés, túlzott edzés, állandó sorozatnézés, folyamatos tik-tokozás, ez mind lehet egy-egy nem adaptív menekülési, elkerülési sémamód.

Nem kell mindezek belátásához egyfajta okosság és intelligencia?

Bizony kell hozzá intelligencia és érzelmi érettség is. Hiszen sokan a szenvedésüket azzal indokolják, hogy igen, mert a főnököm…, mert a munkatársam…, mert az anyám, mert a világ… Nos, ilyen módon a pszichoterápiának kevés tere marad. Tehát akkor tudunk elkezdeni beszélgetni egymással, ha az illető hajlandó önmagára is komolyan ránézni és nem csak a külvilágot okolja. Ez persze nem mindig kellemes. Hiszen ilyen folyamatban az emberi gyengék, a gyarlóságok is napvilágra kerülnek, a félelmekkel, az esetleges szégyennel is szembe kell nézni. Úgy is mondhatjuk, hogy a sémák nem szeretnének megváltozni, velünk akarnak maradni.

Miféle technikák léteznek, amikkel a sémákat át lehet alakítani, át lehet formálni?

Először is abban kell segíteni, hogy a páciens megfigyelje önmagát. Azt, hogy mikor és mitől váltódik ki benne egy már ismert érzelmi reakció, negatív viselkedési forma. Hol van az az érzékeny pont, amely érintődött, mielőtt kitört a dühe, vagy a menekülési vágya. A pszichoterápiában mindig az egész embert szeretnénk megismerni, és a gyógyítás-gyógyulás alapja a pozitív, nyitott, bizalommal teli terápiás kapcsolat. Ha ez kialakult, sokféle technikát alkalmazunk, a kognitív viselkedésterápiától kezdve a megküzdési módok felderítésén és fejlesztésén át az imaginatív technikákig.

Rehabilitálni az egykori kicsit

Ez utóbbi mit jelent pontosan?                                     

A sématrerápia központi technikája az imaginációs újraírás. Ezt nem a terápia elején végezzük, hanem úgy középtájon és több ülésben, sorozatban. Ilyenkor módosult tudatállapotban, imagináció közben, tehát   a    képzeletben megjelenő képek segítségével tudunk a múlt eseményeihez visszatérni.

Ez hipnotizálást jelent?

Nem. De csukott szemmel jobban el tudjuk érni a belső képekben létező múltbeli emlékeinket és a terápia során már kiderített fájdalmas eseményeket, és akkor képesek vagyunk átírni – semmiképpen nem a múltat, hiszen, ami történt, megtörtént, de – azt, amit arról az eseményről gondolunk, azt a hiedelmet, ami arról rögzült bennünk. A cél az, hogy a mostani valóságot lássuk.

Lehet az emberi pszichét update-elni?

Nagyon jó kifejezés, pontosan erre, a frissítésre van szükség.  Hiszen az egészséges mentális működés alapja az, hogy „fogjuk az adást”, ami körülöttünk van, ne hiedelmekben éljünk, hanem tisztában legyünk a mostani valósággal. Sajnos ez a tiszta észlelés nagyon sokszor torzul. Például a sémák által, például az előítéletek által, például bemerevedett családi beidegződések által. És óriási dolog, amikor az ember tényleg szabadon észleli a valóságot és el tud igazodni benne. Magam elkötelezett híve vagyok a mindfulness meditációnak, a tudatos jelenlét gyakorlásának is. Még a mostani rohanó életben is érdemes időt szakítani erre, mert ha az ember megtanul önmagára figyelni, akkor sokkal jobban el tudja azt is dönteni, hogy mit fog csinálni. Tehát nem automatikusan fog reagálni valamire, hanem képes lesz tudatosan odaállni egy jó döntés mellé. És fontos cél az is, hogy valaki megtanulja az érzelemszabályozást. Felismerje, hogy milyen érzelmek tolultak fel benne, és hogyan tudná ezeket elfogadni, szabályozni. Ugyanis ha az erős érzések elárasztják az embert, nem férünk hozzá a gondolkodási képességeinkhez. Nagyszerű dolog, ha valaki ura az érzelmeinek és tudja, hogyan képes a békéjét visszanyerni. Ezt nemcsak a családban, de akár az iskolában már kisgyermekkorban tanítani lehetne. Úgy gondolom, forradalmi újítás lenne, ha a másik ember felé őszintén nyitott, önmagukat is tisztán ismerő, saját magukért felelősséget vállaló emberek nőnének fel. Akkor a felnőtt társadalom élete is teljesen megváltozna.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.