Történelmi-politikai események, a technológiai fejlődés, a tehetősség, az ipar fejlettsége, az életmód változásai és még ezernyi tényező befolyásolja öltözködési kultúránkat.
A város identitását is formálta a divat
A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének kerek évfordulója alkalmából átfogó kiállításon tárja a közönség elé fővárosunk divattörténetének legutóbbi 150 évét.
A Divat & Város című tárlat nem csak a város fejlődésének állomásait mutatja be, hanem azt is, hogyan alakította és tükrözte a divat az egyes korok társadalmi és kulturális változásait, milyen szerepet játszott a város identitásának formálásában.
A kiállításon a látogatók bepillantást nyerhetnek abba, hogyan fonódott össze a divat és a nagyvárosi élet az idők során. Ebben a történetben a történelmi-politikai események, a technológiai fejlődés, az életmód folyamatos változása és a divatvilág híreinek terjedése, annak gyorsasága kulcsfontosságú volt.
A ruhák történelmi lenyomatok
Több mint 120 teljes öltözékkel, valamint divatkiegészítőkkel, dokumentumokkal, jelvényekkel és más tárgyakkal keltik életre a múlt különböző korszakait. A színhelyként szolgáló 18. századi barokk romtemplom, a Kiscelli Múzeum kiállítótere impozáns háttérrel szolgál a másfél évszázadon átívelő történeti utazáshoz.
A különleges tárlat az 1873-tól 2023-ig terjedő időszakot öleli fel, amelyek az egyes korszakokhoz és azok eseményeihez kötődnek – így teszik még érzékletesebbé a múltat a látogatók számára.
A kiállított darabok főként a múzeum saját gyűjteményéből származnak, de a legnagyobb hazai kulturális intézmények, így például a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az Iparművészeti Múzeum, valamint a Közlekedési Múzeum, a Hadtörténeti Múzeum és az Országos Széchenyi Könyvtár is gazdagítja a kiállítást kölcsönzött tárgyakkal.
A tárlat legrégebbi darabjai a kiegyezést követő évekbe repítik vissza a látogatót, amikor az újonnan egyesített magyar főváros hihetetlen fejlődésnek indult. A századforduló Budapestjét a kiállításban néhány csodálatos, 20. század elejéről származó szecessziós divat szerint készült női ruha, köztük egy ír csipkével díszített uszályos sétaruha képviseli. Nagyon érdekesek például a 150 évvel ezelőtti női alsóneműk, amelyekről nem sokat tudunk, hiszen még a kosztümös filmek is legfeljebb a fűző megmutatásáig jutnak el.
Szerepelnek a kortársak is
A tárlat 6 témán keresztül vezeti a látogatókat, hogy megismerjék a budapesti divat, valamint a hazai textil- és ruhaipar múltját, és megértsék az emberek életében és közösségében az öltözködés szerepét.
A 2000-es évek határvonalat jelentenek a kiállítás koncepciójában. Ettől kezdve már nem évek szerint szerveződik, hanem 23 kortárs, hazai divattervező Budapest ihlette munkáit mutatja be.
A tárlat végén két különleges teremben a jövő divatját sejtető darabokat találhatunk. A tervezők itt környezettudatos megoldásokat, újrahasznosított anyagokat, és etikus gyártási módszereket alkalmaznak.
A ruha nem csupán viselet, hanem információhordozó is, megragadja egyedi társadalmi és gazdasági környezetét, a viselőjének státuszát, korát és egyéniségét is. A divat a korszellem lenyomata, megismerése által nem csak a múltat érthetjük meg jobban, hanem közelebb kerülhetünk a jelenhez, a jövőnkhöz és legfőképpen önmagunkhoz
nyilatkozta Szatmári Judit Anna, a tárlat kurátora, divattörténész, egyetemi tanár a megnyitó alkalmából.
Milyen szempontok szerint válogatott, hogy állt össze a kollekció? – Kérdezte Szatmári Judit Annát a tudás.hu
A kiállítás – melynek anyaga Budapest történetét tükrözi – az itt élt embereket érintő események, változások lenyomata, a fővárosban működő szalonok, cégek, tervezők jelennek meg benne. Nem egy ideális divattörténeti anyag, nem csak a leglátványosabb, legszebb ruhák kerültek bemutatásra. Inkább azok, amelyek a legjellemzőbbek, címkével jelzettek – így dokumentálják Budapest elmúlt 150 évének divatját. Összességében a kiállítás tárgyai megmutatják mindazokat a nehézségeket, történelmi eseményeket, amelyeket úgy lehet összefoglalni, mint építkezések és veszteségek váltakozását.
A kiegyezés és a városegyesítés után az I. világháborúig nagyszabású építkezés zajlott Budapesten, egyre több lett a belvárosi divatszalon, hiszen mind több lett az alkalom, ahova fel kellett öltözni (színházak, Vigadó, hangversenyek, bálok, éttermek, utazás).
Az I. világháború és Trianon nagy változást hozott a nők helyzetében is, ennek megfelelően a divat is nagyot fordult, egyszerűsödött.
A két világháború között Párizsból hozták be a modelleket. A divattervezés a harmincas években új lendületet kap a magyaros divattal – majd a holokauszt és az újabb háború mindezt tönkretette.
Előbbi súlyosan érintette az iparosokat, akik többségében zsidók voltak, utóbb mindenki mást is, és elpusztította nem csak emberek százezreit és az infrastruktúrát, de maguk a ruhák is az enyészeté lettek.
Az újrakezdés helyett államosítás, tömegtermelés indul be, majd kitelepítés, ’56… Megint csak veszteségek következtek. Ebben a korban az Iparművészeti Főiskolán végző tervezők jelentették a kreativitást, tehetséget – amennyi teret engedett nekik a rendszer.
Nyugatról kevés szakmai információ áramlott be, ugyanakkor a könnyűipart erőteljesen fejlesztették, a hetvenes-nyolcvanas évekre „felépült” valami, ami a rendszerváltáskor, vagy néhány évvel utána összeomlott.
Részben a bérmunka megszűnése miatt is, hiszen a Távol-Kelet még olcsóbb lett, részben a KGST és a Szovjetunió piacának megszűnése miatt. A tervezők, szakemberek munka nélkül maradtak, elvándoroltak, és jó időnek kellett eltelnie, míg a magyar divat újra utat – és fogyasztókat – talál magának.
Melyik a kedvenc divatkorszaka? A finom artdeco, a korai amerikai stílus, a derékba szabott alsószoknyás ruhákkal (törpetűsarok, tupírkonty, rock and roll) – szaténból, estére jó tartású klokéból, vagy éppen a hippikorszak, netán a jelenkor öltözködési stílusa? De gondolom, nem a fast fashion…
Számomra minden korszak érdekes, mert információt nyújt saját koráról, az akkor élt emberekről, így nem azzal a szemmel nézem a ruhákat, hogy nekem mi tetszik. De a szecessziót és az art deco-t különösen kedvelem, ha ebből a 150 évből kell választani.
Ezek a régi öltözékek és tárgyak úgy maradhattak fenn, hogy az emberek nem dobták ki fél év múlva, amit nyáron vettek. Mennyire voltak ezek más kidolgozásúak, hol készültek?
Csodával határos, hogy ezek a régi öltözékek fennmaradhattak egyáltalán. A magyar történelemben annyi törés zajlott az elmúlt 150 évben, amikor nem a ruhák megőrzése volt az elsődleges szempont, hanem az életben maradás.
Régen sokkal tovább hordták a ruhákat, akár a funkció megváltoztatásával (alkalmiból hétköznapi, utcaiból otthoni, felnőttből gyerekruha), hogy végül csak elkopott.
Az emberek nem igazán tekintenek a ruhákra értékként – múzeumi értelemben – vagyis nem műtárgyként kezelik, pedig nagyon fontos kor-dokumentumok, még akkor is, ha nem „szépek”, hiszen nem mindig a látványos kidolgozás a jellemző. Ezek miatt nem könnyű a múzeumnak dokumentálni, gyűjteni a múlt textil tárgyait, pedig érdemes, mert a hétköznapi életről sokat elmondanak.
A fast fashion korszak előtti ruhák sokkal jobb minőségűek voltak, a háború előttiek még inkább. Sok volt bennük éldául. a varrásszélesség, hogy lehessen kiengedni, átalakítani, ha kell.
A minap láttam a Két emelet boldogság című hatvanas évekbeli szocialista pr filmet, amely több szempontból is nagyon tanulságos. A benne szereplő munkásasszonyok öltözékeit bizonyára nem az Úttörő áruházban vagy a Corvinban szerezték be, nem beszélve Krencsey Mariann menyasszonyi ruhájáról, vagy a nűtanácsnál dolgozó Csűrös Karola strasszos fekete kisestélyijéről, amiben színházba ment. Szokott-e nézni régi filmeket, divat szemszögből?
Igen, de csak azokat szeretem, amelyek tényleg a saját korukban játszódnak. A kosztümös filmek legtöbbször csak felbosszantanak, mert keverik a „szezont a fazonnal”, nagyon ritka, hogy pontosak és jók a jelmezek. Előfordul, hogy későbbi divatot látunk adott korszaknál. Például a reformkorban vagy 1848-ban játszódó filmeknél gyakori, hogy abroncsszoknya (krinolin) van a ruha alatt, pedig azt csak 1856-ban találják fel.
A pesti divat valaha fogalom volt, nemcsak a húszas-harmincas években, de a hatvanasokban is, amikor Tito neje és a nagykövetfeleségek a Rotschild szalonba, később Kézdi Éva műhelyébe jártak ruhákat csináltatni, ahová fekete autó szállította őket. Ma létezik-e pesti divat, vagy a globalizáció mindent visz?
Az itteni tervezők sokfélesége helyi jellegzetesség, hiszen ők itt alkotnak, ez a város és ez a fogyasztóközönség inspirálja őket. Sajnos, ma nincs megfelelő ipari háttér mögöttük, ezért létezik inkább sok kicsi, viszont „színes”, izgalmas tervező, divatmárka.
Persze a globalizáció divatipara Magyarországot is „letarolta”. Mivel olcsó, a fast fashiont jelenleg nagyon nehéz megkerülni. A magyar öltözékek jóval drágábbak, hiszen kisebb a darabszám, és etikus gyártási körülmények közt dolgoznak, dolgoztatnak, így az egy darabra eső ár jóval magasabb. De a fogyasztók sincsenek rózsás helyzetben mostanában. Sok a tehetség, lehetőség viszont jóval kevesebb.
Soha nem volt tapasztalható ekkora szakadék a generációk öltözködése között, hiszen felgyorsult a világ. De jó üzlet-e ez az iparnak, a kereskedelemnek vagy egyszerűen klímaszennyező káros jelenség?
A divat egyre inkább figyelembe veszi az emberek különböző adottságait – legyenek ezek testiek, vagy akár életkoriak. Ez a diverzifikálás jót tesz az embereknek, hiszen nagyobb a választás lehetősége.
De az tény, hogy sokkal több ruhadarab készül el, mint amire szükség van. Drasztikusan kellene csökkenteni a ruhák számát, a gyártást és a vásárlást is.
Az újrahasznosítás jó megoldás, de csak részben, hiszen ahhoz is energia kell, a tisztítás, újra festés, szállítás szintén környezetszennyező.
Én, ha tehetném, arra ösztönözném az embereket, hogy keveset, de tudatosan vásároljanak. Fontos lenne az anyagok jó minősége, tartóssága – no meg, az emberek kiművelése anyagismeretből, hogy tudják, mit is választanak. Nekem mindig az az első egy ruhánál, hogy megnézem, miből van – bár ezt fogásra is meg lehet általában mondani.
Csak azt kellene venni, amire ténylegesen szükségünk van, hiszen az az egy biztos, hogy a bolygóra még jó darabig szükségünk lesz, így arra kellene inkább vigyázni.
