A drónok korát éljük – és a hadseregeknek alkalmazkodniuk kell

A drónok és az ellenük kifejlesztett rendszerek küzdelme mára a modern hadviselés leglátványosabb párharcává vált. Egyelőre egyik fél sem áll nyerésre, de a keleti határokon már épül a NATO „drónpajzsa”. Az új kihívásokról Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértővel beszélgetett a tudás.hu.

Verseng egymással a drónelhárítás és a támadó eszközök fejlesztése. Melyik fél áll most nyerésre?

Nyerésre senki nem áll, mert mind a kettő küzd a saját céljával, és ezek ellentétesek.

Fontos kérdés, hogyan lehet a drónok hatékony megsemmisítését megoldani, erre oszágonként, és gyártóként eltérő megoldások születnek világszerte.

Ma a legelterjedtebb elhárítóeszközök a pilóta nélküli repülőeszközök távirányítási rendszerét veszik célba, megkísérlik módosítani az irányítótól kapott utasításokat, szerencsés esetben visszaküldik oda, ahonnan érkezett.

De különböző fázisokban léteznek már egészen futurisztikus drónvadász eszközök is. Izraelben gőzerővel kísérleteznek egy lézerfegyverrel, amely a támadó drón irányításáért felelős berendezéseket veszi célba, a lézersugár ezeket túlhevíti, így megsemmisülnek, és a gép irányíthatalanná válik.

Hasonló elven működő lézerrendszert bemutattak már Kínában is, alighanem a legtöbb országban folynak ilyen irányú fejlesztések, legalább kutatás szinten, és már csak idő kérdése, hogy a világ hadszinterein feltünjenek.

Ami jelenleg korlátot szab a lézerfegyvereknek, az az igen nagy energiaigényük, emiatt elsősorban szárazföldi telepítésre lesznek alkalmasak, legalább is egyelőre.

Természetesen a lengyelországi incidens miatt érdeklődöm ennyire a drónfejlesztések iránt, elvégre úgy tűnik, a NATO ezúttal csakugyan nekilát egy drónpajzs létrehozásának a keleti határain. Mi kell ahhoz, hogy ez valóban hatékony legyen?

Kutyaharapást szőrével, azaz biztosan rengeteg drónt kell majd alkalmazni, ezek hatékonyabban veszik fel a harcot a betolakodókkal, mint a hagyományos tüzérség, és olcsóbbak, mint a rakéták, vagy a vadászrepülők bevetése

Ezt az úgynevezett drónpajzsot közvetlen az Ukrajnával határos területeken fogják elhelyezni.

Mintha itt nálunk nem lenne annyira kiemelt téma a drónhadviselés

Dehogynem. Nagyon is sokan foglalkoznak vele a polgári életben is, és a hadseregnél egyaránt. Butaság lenne ezeket az előnyöket nem kihasználni. Harcászati, hadműveleti felhasználás tekintetében egyaránt.

Ebbe az irányba mutatnak a szomszédunkban zajló háború tanulságai is, például hamarosan kezdődik a sáros időszak, meg a tél, és elakadnak a szárazföldi járművek, ezzel szemben a drónok továbbra is szabadon tudnak majd mozogni, bármilyen hideg, vagy éppen bármilyen meleg van.

A közvetlen harcérintkezések esetében is nélkülözhetetlenek lettek ezek az eszközök. A Magyar Honvédség is rendszeresíti ezeket, és aktívan foglalkoznak is velük, például a gépesített egységeknél.
Kanyarodjunk vissza egy gondolat erejéig a NATO keleti határaihoz. Amikor Lengyelország légterébe behatolt 19 drón, ezek közül mindössze hármat sikerült megsemmisíteni. Ennek tükrében mekkora fejlesztésekre van szükség?

Azért ez a kérdés kicsit bonyolultabb, a drónelhárításnak nem feltétlenül az a lényege, hogy minden egyes légtérsértőt megsemmisítsenek,

a drónelhárítás sokkal inkább arról szól, hogy kiszűrik azokat a támadókat, amelyek nagy valószínűséggel érintenek lakott területeket, és azokat semlegesítik.

Amelyek esetében ilyen fenyegetés nincs, azokra felesleges erőforrásokat pazarolni, úgyis leesik, vagy visszarendelik.

Számolni kell azzal, hogy sokkal drágább például egy elfogórakéta gyártása – legalább tízszer, hanem többször annyiba kerül, mint egy dróné. Izraelben ez már régóta bevett gyakorlat, olajozottan működik.

Ha már a drónháborúk korát éljük, felmerül a kérdés, hogyan oldják meg a hadseregek az irányítást? A drónoperátorokat a hadseregen belül választják ki, vagy külsősöket toboroznak?

Csakis a hadseregen belül oldhatják meg, persze igyekeznek olyanokat toborozni, akik otthonosan mozognak ezen a területen, például a civil életben is drónpilóták. Ez egy külön szakma.

Egy hadra fogható drón rendszeresítése mennyibe kerül?

Attól függ, hogy milyen típusú és mennyit akar rendszeresíteni belőle az adott haderő – a feladattól és felszereltségtől függően

lehetnek ezek egészen olcsók, vagy kiemelkedően drágák is, azt ugyanakkor elmondhatjuk, hogy más harceszközökhöz – harckocsikhoz, repülőgépekhez képest jóval olcsóbbak.

A Magyar Honvédség sok típust kipróbált már, rendeltünk tesztelésre annak idején Izraelből, vettünk lengyel drónokat is, és vannak különböző cégek Magyarországon, amelyek gyártanak drónokat, tehát saját beszerzésből is el lehet majd látni a hadsereget.

További hírek