Meghalt Tom Wilkinson brit színész
2023-12-31
A legrosszabb turista célpontok – ahol már annyian vannak, hogy borzasztó
2023-12-31
Show all

A magyar Himnusz különleges története

Milyen körülmények között született Kölcsey halhatatlan verse, miért nevezzük a nemzeti imádságunknak és mikor énekelték először? A Tudás.hu Takaró Mihály irodalomtörténész segítségével gyűjtött össze kevésbé ismert tényeket a Himnuszról.

Isten, áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggel – hamarosan felcsendül a jól ismert dallam mindenütt, ahol magyarok ünneplik, hogy ismét magunk mögött hagyunk egy esztendőt.

A Himnusz sorait kereken 200 évvel ezelőtt, 1823-ban vetette papírra Kölcsey Ferenc, egy olyan évben, amely igencsak rosszul alakult a magyarság számára.

Hazánkat Bécsből kormányozták rendeletekkel, az országgyűlést nem hívták össze. Ez ellen szerveződik majd meg két év múlva a vármegyék ellenállása, és veszi kezdetét a reformkor, de amikor Kölcsey elkezdi írni a halhatatlan sorokat, még kilátástalan volt a helyzet, ami a szövegben is visszaköszön.

A költő a magyarság nevében vall bűnt, és kéri az Istent, hogy kegyelmezzen meg, az egész nemzet helyett tart bűnbánatot. Ez egy közbenjáró ima, ezért nevezzük a nemzeti imádságunknak

mondja a Tudás.hu-nak Takaró Mihály irodalomtörténész hozzátéve, hogy a költemény alapja Zrínyi Szigeti veszedelmének első énekéből a 14-23-ig tartó vers, amely azt mondja el, hogy Isten letekint az égből, és azt látja, hogy a magyarok elfordultak tőle, dacára annak, hogy milyen gyönyörű hazát kaptak tőle.

Ezt a szöveget fordítja meg Kölcsey a Himnuszban, amely műfaját tekintve a középkori siraloménekhez, a jeremiádhoz nyúl vissza, de a költő klasszikus műveltsége is megcsillan, az ókori római történetírótól, Tacitustól is kölcsönöz képeket.

Érdekesség, hogy bár a műfajából adódóan eleve nem egy vidám költemény, annyira nem is pesszimista, és önostorozó, mint ahogy manapság sokan látják.

Vegyük például az utolsó versszakot – szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának, nyújts feléje védő kart, tengerén kínjának. Itt a szánd szót szokták félreérteni, elvégre a a szánni való, szánalmas ma már egy negatív jelző

mutat rá Takaró Mihály hozzátéve, Kölcsey korában ez egyáltalán nem így volt, a szánalomra méltó szóhoz egészen más, pozitív tartalom társult.

„A nyertes pályamű szerzőjének Erkel Ferencz kiálltaték ki”

Noha a Himnusz, vagyis eredeti címén Hymnus a’ Magyar nép zivataros századaiból már 1823-ban készen állt a megjelenésre, erre végül csaknem kilenc évet kellett várni, ekkor az Aurora című folyóirat hozta le.

A költemény pályája innentől kezdve gyorsan ívelt felfelé, 1840-re már társasági esteken is szavalták, négy év múlva pedig pályázatot írtak ki megzenésítésére, amelyen a reformkor ünnepelt zeneszerzője, Erkel Ferenc nyerte el a nemes feladatot.

Ekkor már a hazai közvélemény élénk figyelemmel kísérte Kölcsey művének sorsát, erről tanúskodik Honderű című magyar szépirodalmi, művészeti és divatlap cikke:

A nyertes pályamű szerzőjének Erkel Ferencz kiálltaték ki. Szívesen osztozunk a közönség élénk éljenkiáltásaiban, mellyekkel a nyertes szerzőt kihívta… Most csak az van hátra, hogy Erkelünk gyönyörű hymnusát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy ez nem sokára a legnagyobb népszerűséget vívandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik

Ez így is lett, gyakorlatilag amint megszületett a vershez írt dallam, azonnal énekelni is kezdték különféle rendezvényeken – mutat rá Takaró Mihály. A megzenésített mű a pesti Nemzeti Színházban hangzott el először 1844. július 2-án és július 9-én. Első nyilvános, szabadtéri előadása az Óbudai Hajógyárban 1844. augusztus 10-én történt, a Széchenyi nevét viselő gőzhajó avatásán.

Korábban ilyen, egységes himnusza nem volt a magyarságnak, a katolikusok néphimnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének volt, a reformátusoké pedig a 90. zsoltár ( Tebenned bíztunk, elejétől fogva), illetve hasonló szerepet töltött be a Rákóczi-induló is.

Egyvalamihez nem fűlött a magyarok foga, a császári himnuszhoz, még úgy sem, hogy egyébként éppen a reformkorban született egy magyar nyelvű változata is.

Ferenc József nem engedte, Rákosi újat akart

A 48-as szabadságharc leverése után sokáig tiltólistán volt, és bár a kiegyezési tárgyalások kezdetekor, 1865. december 14-én Ferenc József a Himnusz hangjaira vonult be, hogy megnyissa az országgyűlést, Bécsben aligha nézhették jó szemmel.

1901-ben elhangzott ugyan a parlamentben, hogy „egy magyar nemzeti ünnepélyen miért zendűl meg elsőnek az osztrák néphimnusz. Nem volt itt az osztrák császár; és ha még itt is lett volna az osztrák császár: mivel egyúttal magyar király is, ott van a magyar hymnusz, üdvözöljük azzal.” Két év múlva törvényjavaslat is született „az egységes magyar nemzet himnuszáról”.

Ezt az Országgyűlés elfogadta, ám Ferenc József magyar király nem szentesítette, így az értelemszerűen hatályba sem léphetett. Később a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben tiltották az éneklését, kizárólag instrumentálisan lehetett előadni, sőt Rákosi azt is el akarta érni, hogy nemzeti imádságunkat lecseréljék egy új, szovjet-típusú himnuszra.

A pártfőtitkár ennek megalkotásával Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt akarta megbízni, ám a kiváló művészek nem kértek a szocialista himnuszból, hiszen mint mondták, „jó a régi himnusz, nem kell új”, „meg van az már írva, ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet”.

Érdekesség, hogy más nemzeti jelképeinkhez hasonló alkotmányos elismerést csak az 1989-es alkotmánymódosítás során kapott, melynek 75. paragrafusa kimondta, hogy “A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.