A Húsvétban együtt van jelen Jézus feltámadásának csodája és a természet tavaszi újjászületése

A Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. A keresztény világ ilyenkor Jézus halálának és feltámadásának szentségére emlékezik. De talán egyik szakrális ünnep sincs annyira összefonódva a „világmindenséggel”, vagyis az égitestek járásával, illetve a természet tavaszi újjáéledésével is, mint ez az ünnep.

A húsvétnak ugyanis minden évben a hold állása határozza meg a naptári idejét. 325-ben, a niceai zsinat a napéjegyen-lőséget (márc.21.) követő holdtölte utáni első vasárnapban határozta meg húsvét idejét. És ha innen visszaszámolunk 40 hétköznapot, az lesz hamvazószerda, vagyis a farsangi nagy lakomák vége, a nagyböjt kezdete – illetve, ha előre számolunk 50 napot, az pedig pünkösd, annak ünnepe, hogy a szentlélek leszállt az apostolokra és megalakultak az első keresztény gyülekezetek.

A húsvét is, a pünkösd is „mozgó” ünnep tehát, míg az előbbi mindig március 22. és április 25. közé, az utóbbi május 10. és június 13. közé esik.

Felkészült testtel és lélekkel

A böjtölés már a VII. század óta hozzátartozik az ünnepi szokásokhoz, és később, 1091-ben II. Orbán pápa törvényt is alkotott róla. A hívő emberek testüket-lelküket megtisztítva várják az ünnepet, hiszen a böjtölés által a test megtisztul, de ez az időszak a lelket is nemesíti, mert a komolyabb ételek megvonásához erőteljes önmegtartóztatásra van szükség. A „hús-vét” érzékletes magyar kifejezés, a 40 napos böjt után újból engedélyezett húsfogyasztásra utal.

A zsidók is ilyentájt ünneplik a zsidó húsvétot, amellyel az Egyiptomból való kiszabadulásukra emlékeznek. És számos nyelvben a húsvét neve a zsidó elnevezésből, a Pészach-ból ered. Ilyen az olasz Pasqua, a francia Paque, a román Paste, a spanyol Pascua, vagy a portugál Páscoa. Érdekesség, hogy a germán nyelvekben viszont az elnevezés a kereszténység előtti pogány tavaszünnepek emlékét idézi. A mitológia szerint ugyanis Ostara, a termékenység istennője a tavaszi napéjegyenlőség idején felébreszti álmából és megtermékenyíti a Földet. Innen ered a húsvét német neve: Oster és az angol Easter elnevezés.

Dominica palmarum

A húsvétvasárnap előtti vasárnapot Virágvasárnapnak nevezik, annak emlékére, hogy Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe, hogy az ünnepi pászkavacsorát tanítványaival együtt fogyassza el – és üdvrivalgással, pálmaágakkal fogadták. Azokban az országokban, ahol nincs pálma, a korán bimbózó fűzfa vesszejét, a barkát szentelik meg ezen a napon. Ekkor kezdődik a Nagyhét, amely a húsvéthoz vezet. Ez a vasárnap a liturgiában „az Úr szenvedésének vasárnapja” néven ismert, amivel az egyház azt a hitét fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás a kezdete annak az eseménysornak, amely végül Jézus szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül az emberiség megváltásában teljesedik ki.

Nagycsütörtökön a szólás szerint „a harangok Rómába mennek”. Három napra elhallgatnak és csak Nagyszombaton este szólalnak meg újra.

Egy bájos anekdota is kapcsolódik ehhez a szóláshoz.

’Az 1674. esztendő Nagyszombatján Rómában, a Szent Péter templom tornyában a sekrestyés döbbenten fedezett fel egy alvó, idegen ifjút. Költögette, költögette, a fiú kótyagosan ébredt, nem tudta hol van, majd, mikor teljesen föleszmélt, latin nyelven elmondta, hogy Kopeczky Mihálynak hívják, késmárki diák, aki nagyon vágyott arra, hogy megismerje Róma városát és híres templomait. És mivel tudta, hogy nagycsütörtökön a harangok Rómába repülnek, felmászott a késmárki harangtoronyba, bebújt az öreg harang belsejébe és egy szíjjal odakötözte magát a harang nyelvéhez. Úgy gondolta megteszi az utat vele együtt. Egyszer csak nagy rázkódást érzett, mintha kirepült volna a toronyból, és elvesztette az eszméletét. Arra ébredt fel, hogy a Szent Péter templom sekrestyése költögeti…’

Nagy napok

Nagycsütörtökön, a templomi szertartás keretében a pap megmossa 12 férfi lábát, annak emlékére, hogy Jézus is megmosta a tanítványai lábát az utolsó vacsora estéjén.

Nagypéntek a legfőbb gyász ideje, Jézus kereszthalálának emléknapja. Ilyenkor sok templomban passiójátékokat adnak elő, vagyis bemutatják Jézus szenvedéstörténetét.

Nagyszombat a feltámadás ünnepe. Ekkor van vége a 40 napos böjtnek és ekkor tartják a feltámadási körmenetet.

Húsvétvasárnap az ünnepi szertartás keretében ételeket, így sonkát, tojást, kalácsot szentelnek.

Húsvéthétfő már inkább a világi szokásokról, például a locsolkodásról nevezetes. Persze a locsolásnak is van szakrális alapja, hiszen a vízbe merítés, a vízzel leöntéssel történő keresztelés is húsvétkor történt.

A húsvéti ünnepkörhöz számos különleges szimbólum, városi és népi szokás, játék, hiedelem kapcsolódik. A szakrális jelentésen túl, szinte mindnek köze van a tavaszi napéjegyenlőséghez, a természet megújulásához, az újjászületéshez. A vízzel leöntés például ősi megtermékenyítő gesztus (az illatos vízzel, kölnivel való locsolás csak későbbi idők hozadéka), de a tojás is a termékenység, a születés szimbóluma. A piros tojás pedig, amit ilyenkor a locsolóknak ajándékoznak a lányok, finoman behozza a szakrális elemet is, hiszen a piros szín Krisztus vérét jelképezi. A népi hiedelem úgy tartja, a megszentelt barka véd a rontástól, villámtól, gyógyító hatású. A húsvéti hagyományokat még őrző településeken fehérvasárnap, az ünnepkör zárásaként sokféle finomsággal megrakott ’komatálat’ visznek a lányok a barátnőjüknek. A falun végighordozott, menyecskének öltöztetett kiszebábu vízbe hajítása vagy elégetése a téltemetést jelképezi, a feldíszített zöld villőággal pedig a tavasz eljövetelét ünneplik húsvétkor a falusi fiatalok.

De hogy kerül a nyuszi a húsvéti ünnep közepébe?

Egyes források szerint német befolyásra, és valójában egy apró félreértésnek köszönhetően. A 16. századi Németországban ugyanis egyes vidékeken gyöngytyúkot ajándékoztak barátaiknak az emberek húsvétkor, annak tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve: Haselhuhn, a nyúlé pedig Hase. Valószínűleg ennek a madárnak a neve rövidült le, hogy teret adjon a nyúlnak, amely szaporaságával valóban az életet, a tavaszi (újjá)születést jelképezi.