A Jávától és Szumátrától délre fekvő, ausztrál közigazgatás alá tartozó Karácsony-sziget élete évről évre felborul, mert az ott élő vörös rákok milliós számban vonulni kezdenek. A vándorlásuk közben nem törődnek semmivel, elborítják az utakat, a parkolókat, a parkokat. Az emberek egy része ijesztőnek találja őket, de sokan azzal szórakoznak, hogy lefekszenek a földre, és fényképezkednek, miközben a vonuló rákok – egyszerűen tereptárgynak nézve őket – átgyalogolnak rajtuk.
Minden évben, októberben-novemberben a karácsony-szigeti vörös rákok milliói egyszerre indulnak meg, mintegy varázsütésre, hogy a sziget belső területét elfoglaló erdőségekből a tengerpartra vándoroljanak szaporodni. A vándorlásukat az esős évszak beköszönte indítja be, de a pontos időzítésben a feltételezések szerint a holdfázisoknak is szerepük van.
Minden évben ugyanakkor petéznek
A vándorláskor elhagyják erdőbéli üregeiket – ahol egyébként az idő nagy részét töltik –, és nagyjából egy hét alatt eljutnak (már ha eljutnak) a tengerpartra. Általában a hímek érkeznek meg először, őket követik a nőstények. A hímek ezt az időt arra használják ki, hogy üregeket ássanak a homokban, amelyeket megvédenek a többi hímtől. A hímek és a nőstények az üreg mellett párzanak, majd a hím azonnal távozik, és visszatér a jól megszokott erdőbéli lakhelyére.
A nőstény rákok még két hétig az üregben maradnak. Lepetéznek, és kiköltik a petéket a hasukon lévő tasakban.
A költési időszak után a nőstény elhagyja az üreget, és a petéket beereszti az Indiai-óceánba. Ennek időzítése is rendkívül fontos: pontosan a Hold negyedik negyedében kialakuló dagály csúcsán történik.
Ezután a nőstény is visszatér az erdőbe. A petékből kikelő lárvák még három-négy hétig az óceánban fejlődnek, míg végül már kifejlett rákokként térnek vissza a szárazföldre.
A nőstény által a vízbe eresztett petékből a lárvák vízbe érkezésük után azonnal kikelnek, és míg a visszahúzódó apály ki nem sodorja őket a nyílt tengerre, a milliónyi lárva gyakorlatilag megtölti a part menti vizeket.
A kifejlett kis rákoknak azután megint több mint egy hétig tart, míg a tengerpartról eljutnak a sziget belsejébe. Itt életük első három-négy töltik, majd miután befejeződik nemi érésük, a negyedik évtől kezdve csatlakoznak az évente ismétlődő vándorláshoz a tengerpartra.
44 millió rák él a szigeten
Hogy a Karácsony-szigeten sok vörös rák él, az nem fejezi ki, hogy milyen sok. És régen még ennél is több volt.
Jelenleg úgy becsülik, hogy nagyjából három négyzetméterre jut egy rák a szigeten, vagyis körülbelül 44 millióan lehetnek.
Az utóbbi években véletlenül behurcolták az angolul őrült sárga hangyának nevezett hangyát, ami a becslések szerint megölt 10-15 millió vörös rákot. A rákoknak bennszülött ellenségük nincs a szigeten, és versenytársuk sincs, vagyis csak a saját tömegességük szab határt az elterjedésüknek. Mindenevők, a növényektől kezdve a dögökön és a csigákon át az emberi hulladékig mindent megesznek.
A milliós számban vonuló vörös rákok megszokott velejárói a karácsony-szigeti életnek, a helyi lakosok többsége igyekszik nem tudomást venni az utakon átkelő rákok vörös szőnyegéről. Természetesen ezerszámra végzik az úttesten, ami esetenként az emberek számára is veszélyes, mert csúszóssá teszi az utat, a rákok éles kitinpáncélja pedig defekteket okozhat, amiből előfordulnak balesetek.
A vörös rákok vándorlása mára kisebb turistalátványossággá vált, amiben nagy szerepe van David Attenborough-nak, aki „Az élet megpróbáltatásai” című természetfilm-sorozatában bemutatta őket (ahogy sok ezernyi rák között ült a tengerparton), és úgy nyilatkozott erről az élményről, mint a karrierje egyik legemlékezetesebb pillanatáról.
„Az idei rákvándorlás elképesztő volt. Az utakat mindenhol elborították a rákok. Ez közlekedési dugókat okozott ezen a kis szigeten, a sofőröknek ki kellett szállniuk az autóikból, és arrébb kellett gereblyézniük a rákokat. Vannak, akiket eléggé megrémiszt, hogy milliónyi csúszó-mászó ízeltlábú veszi körül őket, míg mások egyszerűen beléjük merülnek. Alapvetően hóangyalt képeznek a rákokból” – nyilatkozta Brendan Tiernan, a karácsony-szigeti nemzeti park egyik igazgatója.
Az igazgató elmondta, hogy az utóbbi években a helyi lakosok egyre jobban értékelik a rákokat (és már nem utálják őket annyira, amiért mindent elborítanak). Belátták ugyanis, hogy a rákok hozzátartoznak a szigethez, alapvető szerepet játszanak a helyi ökoszisztémában és a turizmusnak is jót tesznek.
A Karácsony-sziget 350 kilométerre fekszik Jávától, mégis az 1550 kilométerre elhelyezkedő Ausztráliához tartozik. A 2016-os népszámlálás szerint 1843 lakosa volt, akiknek 21 százaléka kínai, majdnem ennyien vannak a malájok, kevesebben az ausztrálok, angolok és mások. Az első európaiak (angol hajósok a Thomas nevű hajó fedélzetén) 1615-ben pillantották meg a szigetet, majd 1843-ban, épp karácsony napján az Angol Kelet-indiai Társaság hajója is elhaladt mellette, ezért nevezték el Karácsony-szigetnek.
Az első európai, aki feljegyzett módon a szigetre lépett (régen ezt neveztük volna „felfedezésnek”) az angol William Dampier, egy kalóz volt a Charles Swan hajóról 1688-ban.
Dampier lakatlannak találta a szigetet. Érdekes módon a Karácsony-sziget környékén a következő két évszázadban alig jártak európaiak, az első felfedezők, akik azzal a céllal érkeztek, hogy behatóan tanulmányozzák a szigetet, csak 1857-ben végeztek felméréseket. Végül csak 1888-ban csatolták a szigetet a brit koronához, miután az egyik expedíció nagyon jó minőségű kalcium-pirofoszfátot talált, amit például műtrágyák előállításához használnak.
