Bár jelenleg nincsenek a helyükön, de a Lánchíd oroszlánjait kezdettől fogva nagy érdeklődés kísérte, és bizony számos legenda is kialakult körülöttük. Nem véletlenül.
Október végén kihelyezték a Clark Ádám térre a Lánchíd egyik oroszlánszobrát – LEGO-ból. A lenyűgöző építmény sok tízezer építőkockából készült, és mivel nem a hídnál lévő talapzaton van, hanem egy viszonylag alacsony emelvényen, mindenki közelről is megnézheti. Aki például belenéz az oroszlán szájába – ahogy ezt a hídon lévőkkel nem teheti meg – láthatja, hogy az oroszlánoknak van nyelve.
De miért is fontos ez?
A legenda úgy tartja, amikor az oroszlánokat 1852-ben felavatták, egy vargainas (más helyen suszterinas) felkiáltott, hogy az oroszlánoknak nincs nyelvük, mire Marschalkó János, a szobrász szégyenében a Dunába ugrott. A legendát Tóth Béla legendakutató írta le a „Mendemondák – A Világtörténet Furcsaságai” című 1900-ban megjelent művében. A könyv szerint a nevezett vargainast Frick Jakabnak hívták, és még azt is tudni vélte, hogy e vargainas 1897-ben hunyt el, mégpedig Pinkóc faluban, a haláláról pedig a lapok is beszámoltak.
Marschalkó nem ugrott a Dunába
Tóth Béla könyvében tovább folytatja a legendát, ugyanis szerinte Marschalkó János nem ugrott a Dunába, hanem:
„Marschalkó János szobrász sok gúny és csúfolódás tárgya lett. Egy darabig csak tűrte, míg aztán egy este, mikor megint bosszantották, nagy haragosan azt mondja: No, hát fogadjunk ötszáz forintba, hogy mikor az oroszlán úgy tartja a száját, mint az én kőoroszlánjaim, nem is látszhatik a nyelve, mert mélyen lenn fekszik. A fogadás megtörtént, és Marschalkó elvitte a barátait egy menazsériába, mely az István téren ütött tanyát, s ott aztán bebizonyította, hogy neki van igaza. Az ötszáz forintot a művész jótékony célra adta.”
A legendával azonban több probléma is van. Marschalkó nyilván nem ugrott a Dunába, 1877-ben hunyt el (nem akkor egyébként, mint amikorra a halálát Tóth Béla teszi), és nem volt az oroszlánoknak semmiféle avatóünnepsége sem. Ez a legenda átvétel, egy osztrák történet magyarítása, csak ott nem egy oroszlán nyelvet hiányoltak a szoboravatásra összegyűlt népek, hanem egy lovas szobornál a kengyelt, ami, lássuk be, komolyabb hiányosság.
A legtöbb Lánchíddal foglalkozó könyv, cikk, szakirodalom cáfolja az oroszlán állítólagosan hiányzó nyelvéről szóló legendát, azonban még így is sokszor téves információkat közölnek. Ugye a legendában külön kiemelik, hogy az oroszlánszobrok avatására külön átadóünnepséget rendeztek. Arra vonatkozólag, hogy ez az ünnepség mikor is volt, a különböző szakirodalmakban két évszám olvasható, 1850, illetve 1852. Azonban a korabeli lapok egyike sem említ semmit arról, hogy lett volna bármilyen avatóünnepség, sőt a híd tulajdonosának, a Lánchídtársaságnak a beszámolóiban sem lehet olvasni arról, lett volna ilyen ünnepség vagy arra egy fillért is kifizettek volna. Egyébiránt a társaság annyira rossz anyagi helyzetben volt az 1850-es évek elején, hogy nem engedhetett volna meg magának szobrokat sem.
Az oroszlánok ezzel szemben minden korabeli tudósítás szerint már 1849. november 20-án, azaz az átadás napján ott voltak a hídon. A Hölgyfutár című lap – a kevesek egyike, amely 1849-ban, a szabadságharc leverése után egyáltalán megjelenhetett – 1849. november 20-án ezt írta: „Ma déli 12 órakor megnyittatott a lánchíd. (….) Láttam a büszke oroszlánokat, az óriási láncokat, a művészies szobrokat külön és együtt véve, ez olly szép panorámát.” Sőt, decemberben már arról elmélkedett a lap, miért nem költözött be semmi az oroszlánok szájába, annak ellenére, hogy hónapok óta a helyükön vannak? (Nem sokkal később már madarak fészkeltek, legalábbis az egyikben.) Maga az 1849. november 20-i avatás egyébként nem volt valami vidám ünnep, nem ujjongó tömeg töltötte meg a híd környékét, hiszen alig másfél hónappal volt az ország Arad után, és a hidat a gyűlölt Julius Jacob von Haynau táborszernagy avatta fel.
Barabás Miklós a szemtanú
Valójában az oroszlánokat már az 1840-es évek vége felé megrendelték Marschalkó műhelyében, és William Tierney Clark a híd építéséről írt könyvében beszámolt arról, hogy 1849 januárjában meg is érkezett a pesti oroszlánok egyik köve.
Egy szemtanú beszámolója szerint ráadásul első alkalommal az oroszlánokat Clark Ádám rosszul rakta fel. A szemtanú nem más volt, mint Barabás Miklós, a festő, aki a XIX. század végén egy magánlevélben emlékszik vissza az esetre. Barabás nagyon sok időt töltött az építkezésen, személyes barátságot is ápolt az építkezés vezetőivel, így ő még félkész állapotban is látta az oroszlánokat. Barabás azonban egy érdekes történetet is leírt e levelében. E szerint Clark Ádám a szobrokat úgy rakatta fel, hogy a fejük a híd közepe felé nézett, azaz a part felé az oroszlánok hátsója látszott. Van olyan rajz, mellesleg W. T. Clark már említett könyvében, ami így ábrázolja az oroszlánokat…
Ám Barabás Miklós szerint, mikor William Tierney Clark, a híd építése alatti utolsó látogatásakor ezt meglátta, eléggé dühös lett, mondván, ezek, mármint az oroszlánok kapuőrök, és az őrök nem szoktak a fal felé fordulni Az angol mérnök ezért azonnal darukat hozatott, és az oroszlánokat rendesen felrakatta.
Forrás: William Tierney Clark: An account, with illustrations, of the suspension bridge across the river Danube, uniting Pesth with Buda and the adjacent country, in the Kingdom of Hungary. – London : John Weale, 1852-3.
Mi adhatott alapot annak a tévedésnek, hogy az oroszlánok később kerültek fel? Egyrészt az, hogy a híd átadásakor sok olyan rajz jelent meg, amelyen az oroszlánok nincsenek a hídon. Ezek a rajzok azonban egy olyan ábrázolást vettek alapul, amely az 1840-es évek elején készült, amikor még valóban nem terveztek a hídfőkre oroszlánokat helyezni, azon a rajzon a szoborok helyén lámpák állnak. Az átadás után egyszerűen ezt a rajzot másolták, sokszorosították, akár 1850-es dátummal is.
A háború után újra faragták a megsérült szobrokat
Másrészt 1852-ben helyezték el a Széchenyi és a Sina család címereit a hídon, e címerek kifaragására szintén Marschalkó János műhelyét kérték fel, erről viszont valóban jelentek meg újsághírek. Az utókor a két adatot keverte össze, amihez jó alapot adhatott az, hogy voltak olyan rajzok, amelyek e nagymacskák nélkül ábrázolták a hidat. A későbbiekben pedig Tóth Béla legendakönyve erősítette a feltételezést azzal, hogy egy külön avatóünnepségről írt.
Az oroszlánok azóta ott vannak, igaz a híd 1913-1915 közötti átépítésekor kissé eltolták őket, mert a járda szélesebb lett. A II. világháború után a pesti oroszlánokat kellett újra faragni, mert a híd felrobbantásakor nagyon megsérültek. Az 1973-as felújításkor magas nyomású gőzzel fürösztötték meg őket, amely leszedte a rájuk rakódott port, kormot. Csak e munka 30 ezer forintba került 1973-ban. Már 1986-ban, az akkori felújításnál felmerült, hogy a szobrokat el kell szállítani, és fel kell őket újítani, de ezt akkor elvetették.
Most teljesen felújítva, régi fényükben pompázva térnek vissza a Lánchídra a mostani felújítás során. Reméljük, hogy még nagyon hosszú ideig őrzik a hidat.
