A négygyermekes Porkoláb Gyöngyi üzletfejlesztőként, producerként, egy női üzleti klub vezetőjeként, hospice-egészségügyi menedzserként dolgozik, az apaság témája véletlenül került az útjába. Édesapákkal kezdett interjúkat készíteni egy felkérésre, köztük Eperjes Károllyal, Kovács Kokó Istvánnal, Lackfi Jánossal vagy Őze Áronnal. Apa mondta címmel könyvet is írt interjúélményeiről, mi most arról faggattuk, ő miként látja ezt a kérdést.
Miért pont az apasággal kezdtél foglalkozni a könyv témájaként?
Az Apa mondta című interjúkötetem egy több, mint öt éve elérhető Apamondta.hu podcast- rádióműsorom ötlete alapján született, de úgy érzem, hogy az apaság témáján keresztül az életünkről, mindannyiunkról és mindannyiunkhoz szól.
Vannak dolgok az életben, amelyeket más rálátással, csak álmodozva fedezhetünk fel, talán ilyen az édesapák világa is, ide értve a saját édesapánkhoz, nagyapáinkhoz fűződő viszonyunkat is.
Mindannyian őrzünk feledhetetlen élményeket a felmenőinkről, amelyek dolgoznak bennünk akár tudatosan, akár a tudatalattinkban és amelyek egy-egy nehéz döntésünknél meghatározóak.
Épp a Covid előtti évben kért fel az FM90 Campus Rádió vezetője, Bakó Csaba, hogy üljek mikrofon elé és próbáljak meg rádiózni.
A kihívás éppen jókor talált meg, hiszen egy olyan rendezvény-sorozat szerkesztője, szervezője voltam, amely CSAK egy nő címmel a család és a karrier összeegyeztethetőségének témáját tűzte zászlójára.
Az egyik rendezvényen – hallva a sok női résztvevő hozzászólását, azzal álltam a kollégáim elé, hogy a következő programon legyen egy olyan kerekasztal, amelybe édesapákat, illetve a téma szakértőit hívjuk meg.
Kíváncsi voltam ugyanis a másik oldalra, a sok női, anyai vélemény mellett vajon mit gondolnak, mit mondanak azok a bizonyos édesapák, akik oly sokszor szóba kerültek.
Mennyire volt könnyű megnyitni az édesapákat?
Eleve nyitottak voltak. Mi hívtuk, ők pedig első szóra örömmel jöttek. Az „Apa csak egy van, akasztják a hóhért”című kerekasztal egyre népszerűbb lett, emlékszem, hogy nevetett egymás történetén Bereczki Zoli, Szél Dávid, Győrffy Pál, Csányi Sándor, Kiss Gergő és sokan mások.
Őszinte, önkritikus apai megéléseikkel meglepték nemcsak a közönséget, talán engem is.
Így a felkérésre, hogy rádióműsort szerkesszek és vezessek – akkor talán kicsit újszerű módon – egy generációs műsorba vágtam bele Apamondta.hu címmel, ahol civil édesapákat, cégvezetőket, ismert embereket hívtam vendégül, hogy történeteik révén mögé lássunk, mit is ad, vagy jelent az apaság, milyen érzést, felismerést ad az apává válás. Aztán talán a beszélgetések nyitottsága, az őszinte szembenézések egyre tágabbra nyitotta ezt a párbeszédet.
Hogy lett ebből könyv?
Közel 300 interjút készítettem az édesapákkal, ami több ezer történetet jelent. Folyamatosan azon törtem a fejem, hogyan lehetne továbbadni ezeket a történeteket, megéléseket.
Így először egy színdarab született meg, amelyet a rádió-podcast beszélgetések által inspirálódva Lackfi János írt meg és Őze Áron rendezett.
A Medvelest 2024 júniusában, épp az Apamondta.hu sorozat ötödik évében mutattuk be. Az apa-fia történet egy 15 éves fiú édesapává érését kíséri végig az édesapja folyamatos, ma is releváns dilemmáit felvillantva a generációváltástól az apa-fia közötti bizalomig, őszinte párbeszédig sok mindent.
Talán a téma érdekességét és relevanciáját is mutatja a darab sikere, hiszen a bemutató óta megjártuk Erdélyt is. Ezzel az alkotási folyamattal egyidőben jött a felkérés a Jaffa Kiadótól, hogy vágjunk bele együtt egy, az apaság témáját valós történeteken keresztül bemutató könyvbe, így született meg az Apa mondta interjúkötet, amely egy platform, ahol bátran, önkritikusan, őszintén megnyilvánulva hallhatunk történeteket apai szerepekről.
A legizgalmasabbá az adás végén feltett kérdés és az arra adott válaszok váltak, amelyek arra irányultak, hogy vendégeimben megmaradt-e egy mondat, élmény, vagy történet, édesapjuktól, édesapjukról, nagyapjuktól, amely meghatározó számukra a mindennapokban.
Mi alapján válogattad ki a hírességeket?
Minden döntésünk egyfajta belső bátorság, ahogy az apaságról nyilvánosan őszintén, önkritikusan beszélni, az érzésekkel szembenézni, megfogalmazni, kimondani is bátorságot jelent. Komoly felelősséget éreztem, amikor a kiadóval elkezdtük az egyeztetéseket, hiszen
vendégeim között épp annyira éreztem érdekesnek az állami gondozott édesapa életét, aki ma boldog családban él és három gyermeke van, mint a Kossuth-díjas színész, az olimpiai bajnok boxoló történetét,
jól megfért egymás mellett a civil édesapa és az ismert, celeb édesapa. Jómagam szerettem volna olyan „csak civil” édesapákat bemutatni, akik csodálatos megéléseket meséltek el, akik neve saját környezetükben ismert, akik egyszerűen csak teszik a dolgukat, mégis csodálatos értéket képviselnek.
Aztán persze a kiadó szemszögéből a kíváncsiság volt talán a hívószó, kire, milyen történetekre kíváncsi az olvasó, így esett végül a választás egy zenészre, színészekre, íróra, kiváló sportolókra, humoristára, gasztronómia szakemberre, egy vállalkozói szervezet vezetőjére.
Melyek voltak a legérdekesebb interjúid?
A legérdekesebb beszélgetések azok voltak, amelyek során azt éreztem, hogy generációk álmai kelnek életre és úgy hatnak ránk, hogy a saját felfedezéseink, felismeréseink révén érnek célba, aztán dolgoznak bennünk tovább a hétköznapokban.
A feleségét elveszítő édesapa három fiúgyermekkel maradt egyedül apai és anyai teendőivel, az állami gondozott apuka pedig most tanulja az apai mintát, ami számára apa és anya nélkül ismeretlen, a hiány szülte szeretet.
Ugyanakkor izgalmas volt hallani, mi is az a tanganyitogató valójában, vagy mit is jelent más olvasatban az, hogy „Fiam, hív a vasút, vár a Máv?”
A válaszaik alapján szerinted jelenleg hogy állnak a férfiak az apasághoz?
Távol álljon tőlem, hogy bármilyen következtetést tudjak megfogalmazni, felismerések sorát viszont annál inkább.
A generációkon átívelő minták megismétlődnek, újra és újra megmutatják magukat, a féltés, a gondoskodás ma is ott van, de más minőségben.
Egyik vendégem egy két gyermekes fiatal édesapa Instagram oldalt indított az apai élményeiről, több ezer rajongót magával rántva, majd mikor gyermekei iskolások lettek, abbahagyta, meghagyva gyermekei számára a saját életük nyilvánosságának jogát, saját ökológiai lábnyomainak lenyomatát.
Az apai érzések felvállalása ma már nem ciki, édesapának lenni igenis trendi.
A fiatal édesapák jobban bevonódnak a mindennapok teendőibe. Talán a családi és munkaerőpiaci szerepek változása révén nincs is más választásuk, hiszen a női szerepek is átalakulóban vannak, az anyák már nem otthon vannak, hanem dolgoznak, vállalkoznak is anyai teendőik mellett. Nézzük csak meg, mennyivel több édesapa viszi ma bölcsődébe, óvodába gyermekét, mint 20-30 évvel ezelőtt.
Az apáknak is szükségük van közösségre
Számos példát és törekvést láttam elvált, vagy veszteség kapcsán egyedül maradt édesapák közösséget teremtő és kereső szándékára.
A támogató közeg számukra is nélkülözhetetlen. Az egyik ilyen közösség szervezője például a vezető pozícióját hagyta ott, hogy civil vállalkozásként szervezzen programokat édesapáknak. Komoly generációs mintákat látok felszínre kerülni nap, mint nap a tisztelet, a viszonyulások, a méltóság, a hivatás választása, a családon belüli szerepek, a követendő példaképek vonatkozásában.
A szeretet, az apai érzések megélése talán ma kevésbé társul szigorral, következetességgel.
A helikopterszülők tepernek a gyermekük szeretetéért, miközben a gyermekek egy fiktív világban a megoldásokat keresik. Talán csak szeretni kell őket olyannak, amilyenek és hagyni őket, hogy maguktól megtalálják azokat a bizonyos válaszokat.
Fotó: Hegedűs Márk
