A világ legkisebb műholdját űrbe küldő magyar tervezők legutóbbi győzelme után egy újabb magyar siker: a pár évvel ezelőtt már híressé vált Puli holdjárót készítő cég elhozta a 30 ezer dolláros fődíjat a NASA versenyéről, ezúttal egy vízkutató műszerért, mely két év múlva a Holdon bizonyíthatja képességeit. A cég alapító igazgatója, Pacher Tibor a tudas.hu számára világítja meg a hazai szakembereknek dicsőséget hozó eredmény hátterét.
Mi volt tulajdonképpen ez a megmérettetés? A verseny neve: Drágám, összepréseltem a NASA rakományát (Honey, I shrunk the NASA payload) akár komolytalannak is hathat.
Amerikában úgy látszik, kedvelik az ilyen tréfás elnevezéseket, hiszen például Elon Musk a vízen úszó platformját, amelyre visszaérkeznek a hordozórakéták újra felhasználható fokozatai, Drágám, még mindig szeretlek-nek nevezte el. Én sem tudtam, hogy volt egy film, aminek az volt a címe, hogy Drágám, összement a rakomány a gyerekekkel és a NASA nyilván erre hajazott a címmel. A versenyt amúgy a híres, Kármán Tódor alapította Jet Propulsion Laboratory írta ki és célja szerint egészen apró, tízszer, tízszer, öt centiméternél és negyven dekánál kisebb dolgokat kellett kitalálni, amiket nagyon kicsiny holdjárókra lehet ráhelyezni. A következő évek robotokkal végzett küldetésein lesznek ugyanis ilyen kis roverek és a NASA ehhez keresett értelmes ötleteket. Mi ehhez terveztük a Puli Lunar Water Snoopert, amit talán Holdi Vízszaglászónak fordíthatnánk. A verseny két kategóriája közül abban neveztünk, mely a holdi erőforrások felhasználásának lehetőségeit tágítja. Itt 132 jelentkező közül végeztünk az első helyen. A másik kategória a holdi környezet felmérését célozta, s ugyan nem abban indultunk, de az egyik érzékelőnk a sugárzási környezet monitorozására is képes. Hozzá kell tegyem, szimulációs versenyről volt szó, tehát a konkrét műszert nem kellett bemutatni, de a bemutatott tervek alapján mégis minket hoztak ki győztesnek.
A műszer fő funkciója szerint a Holdon található víz felkutatását végzi. Na de hogyan?
Konkrétan a műszer érzékelői a beérkező neutronok mérésével a hidrogént tudják kimutatni, ami a jég formájában lévő vízben található. A Holdon most ez a Szent Grál, amit mindenki keres. Tudjuk, hogy van, de hogy pontosan hol és mennyi, azt nem. A víz a jövőbeni telepesek vízellátását szolgálhatná, de ha elektrolízissel felbontanánk, abból a légzéshez szükséges oxigén mellett rakétahajtóanyagként felhasználható hidrogént nyerhetnénk. Hidrogénraktárakkal a visszaútra szükséges üzemanyagot is meg lehetne takarítani.
Lehet, hogy még csak a tervek alapján lettek elsők, de azt már tudják, hogyan kerül fel a műszer a Holdra.
Az egyik régebbi partnerünk, az Astrobotic nevű amerikai cég szerencsére jó pozíciót vívott ki magának a NASA-nál és anyaegyetemükkel, a Carnegie Mellon Egyetemmel együtt kifejlesztettek egy Iris nevű 2 kilós rovert, amely már bekerült a NASA Commercial Lunar Payload Services (Kereskedelmi célú holdi hasznos terhek) nevű programjának menetrendjébe. Ezen lenne a műszerünk, és ha minden jól megy, 2021 második félévében fel is lövik. De ha valami csúszás történik, a partnerünknek van egy Moon Ranger nevű, a mi Pulinkhoz hasonlóan mintegy tíz kilós másik roverje is, amelynek repülését 2022-re tervezték be, vagyis legvégső esetben ez vihetné fel a műszerünket.
Kár, hogy a műszert nem a saját holdjárójuk viszi fel, melyet annak idején a Google támogatásával indult Lunar Xprize versenyre neveztek be, s mellyel idehaza országos ismertségre tettek szert. Azzal mi lett?
Az első prototípus hét éve készült el és a járművet a legkülönbözőbb terepeken sikeresen ki is próbáltuk. Azóta a pénzszűke miatt lelassult a fejlesztés. Nagyon bízunk benne, hogy a mostani siker új lendületet adhat, mert tovább szeretnénk vinni a projektet.
Korábban nem voltak az űrkutatást országosan irányító akkori szervezet kegyeltjei, hiszen nem engedték önöket részt venni egy hazai űrkutatást bemutató kiállításon, mondván nem elég komoly a tevékenységük. Azóta más a szervezet, új a vezető, változott a viszony?
A kormánybiztos asszony az elsők között gratulált a sikerünkhöz, ami jól mutatja a együttműködés alakulását. Remélem, most a magyar űriparban dolgozó kollégák ítélete is megváltozik.
Hogyan alapította a céget?
Eredetileg fizikus vagyok, Lukács Béla tanítványaként végeztem az ELTE-n, de gyerekkorom óta érdekelt a csillagászat és az űrkutatás. Kozmológiából írtam a diplomamunkámat, majd kikerültem dolgozni Heidelbergbe, ott is doktoráltam az egyetemen. Azután más területekre kerültem, a gazdaságba és integrált vállalatirányítási tanácsadóként is kipróbáltam magam. Sok nagy céget láttam belülről négy kontinensen, de az űrtevékenység iránti szerelem megmaradt és 2008-ban találkoztam egy bosnyák kollégával, aki már akkor benevezett a Lunar XPrize-ra és szó volt arról, hogy csatlakozom hozzájuk, de rájöttem, idehaza is meg lehetne ezt csinálni, van hozzá elég értelmes szakember. Volt már vállalati tapasztalatom, korábban Németországban dolgoztam másfél évig az Európai Űrügynökség egyik űrtávcső projektjében is, és merész húzással tíz éve megalapítottam a céget.
A honlapjukon sok, piacképes diplomával rendelkező fiatal szakember látható. Honnan verbuválja őket?
Jönnek, méghozzá szerelemből, hiszen nekik is „gyerekük” a Puli, vele akarnak a Holdra jutni. Mindegyiküknek van rendes munkahelye, az itteni tevékenységet önkéntesen, szombaton, vagy éjszaka végzik, mikor hogy van idejük, de nagy szabadságban, olyan területen, amikre másutt nem nagyon van lehetőségük. A mostani nyertes műszer fejlesztésében kulcsszerepet játszó csoportvezetőnk, Lucsányi Dávid, aki már hét éve van velünk, például a CERN-ben dolgozik, villamosmérnökünk az Európai Űrügynökség (ESA) hollandiai Űrkutatási és Technológiai Központjánál, a gépész csoportvezetőnk pedig egy innovációs cégnél tevékenykedik, de van, aki a Morgan Stanleynél gyakornok. Akad, aki napi 8 órás munkája mellett így is havi 60-80 órát dolgozik nekünk. Senkinek sem volt könnyű, most mégis látszik, hogy érdemes volt kitartani. Eddig részben közösségi finanszírozásból, kisebb-nagyobb szponzorációkból, előadáson kapott honoráriumokból legalább a telefonköltségeket, a könyvelőt és az irodabérletet sikerült összehoznunk.
Azért mégis nagy hozzáadott értéket jelentő csúcstechnológiás terméket készítenek, ilyesmihez azért nem kis pénz kell.
Most kezdjük összeszedni azokat az alkatrészeket, amelyek a 2-3 hónap alatt elkészülő első kézbe vehető példányhoz kellenek, de piacon kapható elektronikai elemekkel, áramkörökkel, kamerákkal, bevonatokkal ellátott képfeldolgozó érzékelőkkel építkezünk, ezek pedig nem olyan drágák és sokat bírnak. A remélhetően a napokban megérkező pénzből azért erre is jut majd.
Mi lesz a következő fejezet?
Legutóbb az ESA-hoz pályáztunk. A holdjárónk meredek, 35-40 fokos lejtőkön is feljutni- és lejönni képes, körte formájú, kevlár-kompozit anyagból készült lábkerekeinek rendszerét szeretnénk magasabb technológiai szintre emelni az ESA szempontjainak is megfelelve, és ha kapunk rá pénzt, akkor jövő tavasszal kigurulhatnak a műhelyből a még fejlettebb Puli Holdjárók is.