Régóta tudjuk, hogy a globális felmelegedésnek leginkább kitett állat a jegesmedve. Nemrég a világsajtó közölte a jegesmedvék sorsát előre vetítő, mindmáig legátfogóbb vizsgálat sommás eredményét, mely szerint, ha a szénkibocsátás nem változik, a századfordulóra az ikonikus állat majdnem kihalhat. A tanulmány vezető kutatója, Péter Molnár a Torontói Egyetemről telefonon részletezte a Tudás.hu számára kutatásuk következtetéseit.

Molnár Péter jegesmedve-kutató

Levelemben először magyarul írtam, mivel nevét a külföldi média is ékezetekkel írta, de aztán a kérésére angolra váltottunk.

Soha nem éltem Magyarországon, a szüleim a hetvenes években távoztak Németországba, és én ott születtem. Matematikát tanultam a müncheni Ludwig Maximillian Egyetemen, majd ökológiát Kanadában, az Albertai Egyetemen, ahol 2003-ban matematikai és statisztikai ökológiából doktoráltam, s a disszertációmat már a jegesmedvékből írtam. Utána Princetonban voltam posztdoktori ösztöndíjas, most pedig docens vagyok a Torontói Egyetem Scarborough-i campusán a biológiai intézetben, és kutatásvezető a globális klímaváltozással kapcsolatos kvantitatív ökológiai laboratóriumban.

A meglehetősen nagy visszhangot keltett kutatás is a számszerűségével keltett meglepetést. Az emberek már elég jól tudták, hogy a jégtáblák csökkenése és a jegesmedvék megfogyatkozása között szoros a kapcsolat és nem sok jót ígér a maciknak. Önök most pontosítottak ezen a képen.

A történet, amiről szólunk, nagyon egyszerű. A jegesmedvéknek enniük kell. Méghozzá jó zsíros fókákat, merthogy az evolúció során erre az étrendre „rendezkedtek be”. Ahhoz, hogy hozzájussanak a prédájukhoz, a befagyott tenger jegére van szükségük, mivel úszva nem tudják a fókákat elérni. A fókákat akkor igyekeznek elkapni, amikor azok a jégen pihennek, vagy épp felbukkannak a leheletükkel jégmentessé tett légzőlékeiknél. Ha viszont a jég elolvad, ahogy ez egyre több helyen történik a sarkvidéken, akkor egy idő után élelem nélkül maradnak és éhezni kezdenek. Egy ember körülbelül egy hónapig bírja ki táplálék nélkül, a jegesmedvék könnyedén képesek 4-5 hónapig is böjtölni, de aztán nekik is elfogy az energiájuk. Ráadásul, ahogy egyre hosszabb lesz a böjti időszak, mind rövidebb ideig tudnak vadászni, ami nem lesz elég a szükséges energia összegyűjtéséhez.

Ha mondjuk, valamelyik sarkvidéki partvidék jégmentessé válik, két lehetőségük elvileg azért lenne a jegesmedvéknek. Egyrészt találhatnának prédát a szárazföldön, másrészt követhetnék az észak felé vándorló tengeri jeget.

A Hudson-öbölnél élő jegesmedvéket alaposan tanulmányozták és kiderült, hogy nyaranta jobbára heverésznek, néha elbóklásznak, és esetleg találnak egy-egy vadlúdtojást, vagy bogyókat, de ezek nem adnak annyi energiát, hogy fenntarthassák ennek a hatalmas ragadozónak a szervezetét. Más területeken, például Alaszkában vannak a tenger felé visszaszoruló jeget követő példányok, melyek azzal a problémával szembesülnek, hogy a sarkvidéken a nyílt tenger nagyon mély, átlagosan 3 ezer méter. A fókák viszont a sekély vizeket kedvelik, ahol a halakból és fenéklakó rákokból álló táplálékukat képesek megszerezni. Le tudnak merülni háromszáz méterre, de háromezerre már nem. Ha a medvék a jeget követve ezek fölé a sötét és terméketlen vizek fölé érnek, hasonlóan rossz helyzetbe kerülnek, mintha a szárazföldön maradtak volna. A Hudson-öbölnél nem látunk északra vonuló medvéket, s a parton maradók sem nagyon mozognak, ragaszkodnak a területükhöz. A fosszilis adatok is ugyanezt bizonyítják, a jegesmedvék korábban sem voltak képesek változtatni a szokásaikon. A pleisztocén időszak vége felé éltek jegesmedvék a Balti-tenger mentén is, de amikor a holocén elejének felmelegedése eltüntette a jeget, ők is eltűntek. Hogyan tudnának évtizedek alatt alkalmazkodni a körülményekhez, ha ezer év alatt sem sikerült nekik.

A kutatásuk arra koncentrált, mennyi ideig lesznek képesek még fennmaradni a jegesmedvék szerte a sarkvidéken?

Két fő kérdést tettünk fel. Mennyi ideig kell majd böjtölniük nyaranta a partra kényszerült medvéknek, és mennyi idő telik el, amíg az egyes populációkban az anyák tejének elapadása után csökkenni kezd a szaporulat, elpusztulnak a bocsok, végül a felnőtt állatok is éhen halnak. Voltak adataink a medvék testtömegéről a böjti időszak elején és alatta. A válaszokhoz dinamikus energiamérleget készítettünk a medvékről korábban gyűjtött adatokból és a sarkvidéki jég változását követő műholdas adatokból, valamint a földi rendszer jövőbeni változását modellező számításokból. Kijött területenként egy viszonylag behatárolható időszak, ami az egyes populációk összeomlásának kezdetét jelzi.

A jegesmedvék jelenleg óriási területen élnek Alaszkától Kanadán át Szibériáig. Van különbség az életkörülményeikben?

Az északi sarkvidék négy ökorégiót ölel fel és ezen belül 19 jegesmedve populáció él, melyek között nagyon kismértékű a keveredés. Mi ezek közül három ökorégió 13 populációjának adatait elemeztük. A legdélebbi régió, ahol teljesen elolvad a parti jég, a következő, amelyet az alaszkai, az oroszországi régió, valamint a Spitzbergák fed le, ahonnan a tengeráramlások egyszerűen az északi sark felé sodorják a jeget, a harmadik a kanadai sarkvidéki szigetek, általunk nem vizsgált régiója, végül a Grönland északi részét is érintő régió, amely a legkevésbé érintett a kedvezőtlen folyamatokban. Az egyik itteni terület lehet a század végére a jegesmedvék utolsó menedéke. A kihagyott régiónál a szigetek közti keskeny csatornák nem adtak elegendő adatsort, hogy az ottani jég jövőbeni viselkedése hogyan befolyásolja majd a medvéket, de úgy gondoljuk, hogy az itteni állapot a legrosszabb és a legjobb helyzet között lesz majd.

Az északi sarkvidék négy ökorégiója és a 19 jegesmedvepopuláció területe. Zöld: a szezonális jég ökorégió Rózsaszín: Elsodródó (Divergens) jég ökorégió Kék: Konvergens ökorégió (itt található a Queen Elizabeth Szigeti populáció, amely a legtovább maradhat fenn) Sárga: Kanadai sarki szigetek ökorégió

Nagyon sok adattal kellett számolniuk. Terepen is dolgoztak, vagy laboratóriumi mérésekből jött ki az eredmény?

Ez a kutatás az eddigi legátfogóbb ismereteket nyújtja a jegesmedvék és a klímaváltozás kapcsolatáról. Új adatokért nem kellett terepre mennünk, mert szerencsére elég sok gyűlt már össze az egyes medvepopulációkról. Kiderült például, hogy optimista becsléseink ellenére az alaszkai jegesmedvék négyszer több energiát használnak fel, mint a Hudson-öböl nyugati részén, Churchill környékén élő, a nyolcvanas években még 1200, de ma már csak mintegy 900 példány, amelyek jobban takarékoskodnak a télen megszerzett energiával. Ezen a területen legutóbb két éve jártam. A legkevesebb adat egyébként az orosz populációkról gyűlt össze, de az ottani folyamatok a modellünk szerint hasonlóan zajlanak, mint például Alaszkában.

Mik a végső következtetéseik?

A jegesmedvék valóban nagy bajban vannak. Sőt, lehet, hogy egy-egy területen, például Alaszkában, akár egy-két évtizeddel a tanulmányunkban szereplőnél hamarább is elérheti a végzet ezeket az állatokat. Két forgatókönyvvel számoltunk. Az első esetében a szénkibocsátás nem csökken és a felmelegedés a jelenlegi ütemben folytatódik. Ez esetben a Queen Elizabeth szigeti populációt leszámítva az összes jegesmedve eltűnhet a Földről. A másik esetben sikerül csökkenteni a kibocsátást, s az 2040 után csökkenni kezd. Ez esetben a délebbi populációk kipusztulnak, de az északabbra élőknek jó esélyük van a túlélésre. 2100 után senki sem tudja, mi várható.

A jegesmedve a klímaváltozás reklámarca, miközben több más sarkvidéki állat, mint a rozmár, vagy a pézsmatulok is veszélyben van. Amit azonban leírtunk, az a remény üzenete.