A szomszédjáról mintázta Lucifert Az ember tragédiája írója?

Folyamatosan növekszik a magyar erdők területe és élőfakészlete
2023-01-29
Több száz embert tartóztattak le a hágai autópályán tartott klímatüntetésen
2023-01-30
Show all

A szomszédjáról mintázta Lucifert Az ember tragédiája írója?

Exif_JPEG_420

Az ember tragédiája drámai költeménye a 19. század közepén (1860-61-ben íródott) hirtelen belevilágított a vérbe fojtott szabadságharc utáni bénult magyar létezésbe, mint valami fellobbanó fáklya. A szép, veretes szöveg és a lenyűgözően újszerű gondolatok ereje már a kortársakat is elbűvölte. Írójának, az éppen a napokban 200 éve született Madách Imrének Petőfiénél ugyan valamivel hosszabb, de mégis fájdalmasan rövid élet, mindössze 41 év adatott. Művelt, olvasott, a világ dolgai iránt érdeklődő ember volt, aki azonban, nyilván szívbetegsége miatt is, rendszerint visszahúzódva élt és alkotott nógrádi középnemesi birtokán. Különös, összetett személyiségének és ennek az egyedülálló műnek a titkait Seregi Károly középiskolai magyartanár segítségével kutatjuk.

Seregi Károly

Seregi Károly

Itt vagyunk a 21. században, és egy magyartanár a középiskolában olyan gyerekekkel találkozik, akik a Thor vagy Az éhezők viadala történeteiben, meg a Marvel-univerzumban élnek. Hogyan lehet tanítani nekik Az ember tragédiája szép, de nehéz versezetét, komoly mondanivalóját?

Nemrég indult ez ügyben egy kísérlet. Egy szerzőpáros készített egy „kalandkönyvet” Az ember tragédiája nyomán, amelyben az egyes színek (például, Egyiptom, Athén, Párizs) konfliktusaiban, dilemmáiban az olvasó szerepet választhat, és annak megfelelően dönthet a cselekmény menetéről. A gyerekek szeretik, amikor egyes képzelt világokban ők dönthetik el, hogy milyen irányban haladjon tovább a történet. Én ezt a könyvet még nem használtam, bár elfogadom a szerzők szándékát, hogy ilyen játékos módon próbálják meg a mai fantasy-kedvelő gyerekekhez közelebb vinni a drámai vándorlást az emberiség történetén keresztül. Én máshogy közelítek. Felvetem a diákoknak – mikor már Petőfit is tanulták, tehát már van a romantikáról ismeretük –, gondolkodjanak el a következőkről. 1848-ban, az egész magyar társadalom fel volt készülve arra, hogy a szabadság időszaka következik. Hiszen már sok költő, író és lelkes politikai aktor felkészítette erre a magyar közvéleményt. Ráadásul a szabadságharc eseményei is egy ideig még abba az irányba mutattak, hogy sikerül megvalósítani ezt a nagy eszmét, győzelemre vinni a magyar szabadság ügyét. És akkor egyszer csak ’49-ben jön a hideg zuhany, a brutális valóság: leverik a szabadságharcot. Vajon ’48 után az írástudók – akár Arany János, akár Madách Imre – hogyan tudják feldolgozni azt, hogy a világban egy jó ügy egyszerűen elbukik? A szabadság ügye, amire egy egész nemzet föltette az életét, hitét, reménységét, egyszer csak megcsúfoltatik. Arra kérem a diákokat, figyeljék meg, ahogy Madách végighalad a világtörténelem egyes korszakain, megpróbál választ találni arra, vajon van-e egyáltalán esélye, szerepe az úgynevezett „jó”-nak a világ működésében? Vagy a nagy vágyaknak mindig el kell bukniuk, a történések végén valójában mindig a „rossz” győzedelmeskedik?

A továbbhaladás szintézise

Tehát a szívükre próbál hatni?

A szívükre, majd az eszükre is természetesen. És arra is felhívom a figyelmüket, hogy a 19. században a magyar politikusok, gondolkodók és az írástudók is, Kölcseytől Madáchig a „küzdést” tartották a legméltóbb, legnemesebb emberi célnak. Ezért fogalmaz úgy Petőfi A XIX. század költői című versében:

„Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell.”

És ezért írja Vörösmarty is a Gondolatok a könyvtárban című versében:

„Mi dolgunk a világon? Küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért.”

Milyen gondolkodói irányzatok, világmagyarázatok hatottak Madáchra?

Madách egész életében hitt a francia forradalom eszméiben, a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas egységében és ez a Tragédiában is fellelhető. De hatott rá a neves német filozófus, Hegel dialektikája is, vagyis a tézis-antitézis-szintézis elve. Hegel szerint a fejlődés abban áll, hogy minden kornak van egy központi eszméje, ez a tézis, amely azonban magában hordja és előhívja önmaga ellentétét, vagyis az antitézist, utána viszont a kettő ötvözetéből egy új, más minőség alakul, ez pedig a szintézis. Vehetjük úgy is, hogy a Tragédiában Ádám hite a tézis, Lucifer tagadása az antitézis és a továbbhaladás jelenti a szintézist. Kosztolányi úgy tartotta: Ádám az Eszme, de mellette mindig ott van Lucifer, az Ellen Eszme. De nézhetjük úgy is, hogy Madách az emberi történelem „fejlődésének” legalábbis első három színében a korokat egymáshoz viszonyítva alkalmazza (akár öntudatlanul is) a hegeli dialektikát. Hiszen Egyiptomban csak egyetlen ember, a fáraó szabad, ő uralkodik mindenki fölött, Athénban ennek ellenkezője, a nép uralma van, Rómában pedig mintha e kettő egyesülne. Csakhogy itt nem erősítik, inkább kioltják egymást. Rómában az emberi kapcsolatok már elsilányodnak, mindenki csak a saját örömével, gyönyörével törődik, és a hedonista tobzódás végül pusztuláshoz vezet. De hathatott Madáchra Kirkegaard és Kant filozófiája is. Szerb Antal A magyar irodalom történetében azt írta Madách művéről: „A drámai költemény a költő vigasztalódása, hogy nem lehetett filozófus.”

A nógrádi kúriában is tág a világ

Ezek szerint Madách a nógrádi „oroszlánbarlangban” is, ahogy a dolgozószobáját nevezte, nagyon tájékozott volt az európai gondolkodói áramlatokban.

Valóban, nagyon sok filozófiai írást elolvasott, és úgynevezett „cédulázós” író volt, amire felfigyelt, azt rögtön lejegyezte és később felhasználta. Ez már tulajdonképpen a pozitivizmus szelleme. A 19. század közepén ugyanis, a pozitivizmus irányzatában arról beszéltek a filozófusok, a tudósok, hogy mindenhonnan össze kell gyűjteni a tényeket, és csak a hiteles tények alapján lehet rendszert építeni. A természetben, a társadalomtudományokban, a mindennapokban egyaránt. Ez a pozitivista felfogás, fegyelmezett elme lévén, Madáchnak is szimpatikus volt.  Amellett, hogy nagyon romantikus, költői képi világot tudott teremteni például a Tragédiában is, tulajdonképpen pozitivista szellemben élt és dolgozott. Egyébként nagyon tudott lelkesedni, fellángolni valamiért, de a tűz rendszerint hamar kihunyt. Bár inkább visszafogott volt és nyilván fiatal kora óta tartó szívbetegsége miatt sem vett részt személyesen a forradalmi harcokban, de például Kossuth egyik titkárát jó darabig a birtokán rejtegette. Amiért aztán feljelentették és egy évre vizsgálati fogságba került. Ez az időszak őt is meg a házasságát is nagyon megviselte. És mindez annak ellenére történt, hogy ő maga már a ’49 előtti időkben is a mérsékelt centralista politikai körnek volt a képviselője. Akik eszményeikben is, intézményeikben is a jól szervezett, működő államot képviselték.

Madách Imre a szimpátiáit és a fegyelmezett gondolkodást is a családjából hozta?

Részben igen. A nagyapja, Madách Sándor neves ügyvédként a magyar jakobinusok perében Hajnóczy Józsefet és Batsányi Jánost, a lázadó összeesküvőket védte.

Madách Imre

Madách Imre
Forrás: Wikipedia

Az édesanyja, Majthényi Anna viszont egy rendkívül erős akaratú, visszafogott nagyasszony volt. Olyan, mint amilyennek Baradlayné él a képzeletünkben A kőszívű ember fiaiból. Nem nézte jó szemmel például azt sem, hogy Imre, a legidősebb fia holmi színházi álmokat dédelget. A férje halála után egyedül irányította a köznemesi birtok ügyeit és a fiai neveltetését egyaránt. Csak az történhetett, amit ő akart. Ráadásul Madáchnak későbbi nő-tapasztalatai sem voltak rózsásak, Fráter Erzsébettel kötött házassága sem sikerült.

Nőgyűlölő lett?

Sokan még a kutatók közül is így gondolták, de ez a vád mégsem igaz. Éva alakja például a Tragédiában, bár olykor ledér vagy kapzsi nő képében jelenik meg, a legtöbb helyen a szeretetet, a nőiséget és a költői inspirációt képviseli. Ráadásul, a végső pillanatban, amikor Ádám sok csalódása után, kétségbeesésében öngyilkosságra készül, akkor hangzik el Éva szájából az ismert mondat: „Anyának érzem, óh, Ádám, magam” – és ezzel visszatéríti Ádámot az életbe. Aki ekkor visszakozik a végzetes lépéstől és leborul az Úr előtt, átadva magát az ő irányításának.

Minden harcnak bukás a vége?

Ádám, a drámai költemény főhőse az egyes történelmi korokban különböző alakokban jelenik meg. Egyiptomban, szabad, mindenható fáraóként is kétségek foglya lesz. De Athénban, a népéért harcoló Miltiádeszként is árulónak kiáltják ki, mert a demokráciáról is kiderül, hogy silány, a nép a demagógokra hallgat. Rómában, a hedonista tombolásban pedig majdnem teljesen elveszíti önmagát. És sorolhatnánk tovább a történelmi színeket. Kezdetben mindenütt érződik valami jóra való törekvés, amiben Ádám hisz, de aztán jön Lucifer ezerféle alakban, az egészet kigúnyolja, tönkreteszi, és valahogy mindig csalódás és bukás a vége. Ez végül is egy pesszimista mű?

Úgy gondolom, hogy mégsem az. És már annak idején Arany János is, aki bemutatta a Kisfaludy Társaság tagjainak Az ember tragédiáját, úgy vélekedett, hogy „ez a drámai költemény mind kompozíciójában mind koncepciójában jeles mű”, és nem pesszimista. Arany végig elemzi, miért nincs igaza Erdélyi János korabeli neves filozófusnak, aki „Az ördög komédiája”-ként aposztrofálta a Tragédiát. Arany szerint Lucifer először erkölcsileg akarja megrontani Ádámot az ígéreteivel és a csábításaival, és utána fizikailag is tönkre akarja tenni, de igazából egyik sem sikerül neki. Legtöbbször saját maga menti meg magát, két alkalommal külső segítséget kap ehhez. És bár mindig csalódottan eszmél fel, a kíváncsiság és a küzdésvágy újra meg újra tovább hajtja. Erdélyi azonban nehezményezi, miért csúfolja meg Madách mindazokat a nemes eszményeket, amelyekben az emberiség jó darabig hitt. Így például a demokráciát, a tudomány felívelését, vagy a kialakuló kapitalizmust. De azt is kárhoztatja, hogy az általa elképzelt, valódi egyenlőséget hozó szocializmust Madách egy rideg és embertelen falanszter képében ábrázolja.

Nem azt bizonyítja mindez, hogy Madách szinte látnoki képességű alkotó és gondolkodó volt? Már a 19. század közepén képes volt meglátni, milyenné válhat később egy-egy kezdetben dicsőített eszme.

Valóban, Madách akár nagyon modern gondolkodónak is nevezhető, hiszen azt mutatja be, hogyan torzulhat el mindenféle jószándékú kezdeményezés, ha az ember „sötét oldala” kerekedik felül. De modernnek tekinthető azért is, mert a földi élet pusztulásának lehetőségét is felveti az Eszkimó színben, vagy, amikor az ember úgy érzi, nem tehet mást, és az űrbe menekül.

Eszünkbe juthatnak Elon Musk mostani víziói arról, hogy a földi élet lehetőségeinek beszűkülése esetén százezreket kívánna más bolygókra telepíteni…

Csakhogy már Madách Ádáma rájött arra, hogy „odakinn” képtelen az ember fizikailag létezni – és ezt a tudomány a mai napig nem cáfolta meg.  Ádám is inkább választja a visszatérést a Földre, mint a teljes megsemmisülést.

Lucifer a szomszédban

Lehet, hogy a Tragédiában a tudásra, új ismeretekre vágyó Ádám is, és a tagadást és romlottságot képviselő Lucifer is maga Madách?

Nyilván ebben is van igazság, hiszen tudjuk, minden ember lelkében ott van a jó és a gonosz indulat egyaránt. Csak az a kérdés, melyiket hagyja inkább érvényesülni. A Sátán, az Ördög csábító és elveszejtő figurája persze más nagy irodalmi művekben is megjelent, gondoljunk csak Goethe Faustjára, Byron Kain című művére, vagy Dante Isteni színjátékára, amelyben végigjárhatjuk az ember bűnhődésének alvilági színtereit. Ismertek az egyes nemzetek burjánzó mitológiái is. De az kétségtelen, hogy másik ilyen nagyívű dráma, amely mind „az örök” emberi küzdelmet mind az egész emberiség fejlődéstörténetét a Paradicsomból való kiűzetéstől kezdve, ilyen érzékenyen mutatja be, nem született az európai irodalomban. Ezért is keltett nagy feltűnést és több nyelvre is lefordították. Egyébként Lucifer konkrét figuráját a legtöbb forrás szerint Madách kedves barátjáról, nógrádi birtokos-szomszédjáról, Szontagh Pálról mintázta, aki iróniával teli, fényesen okos, másokat állandóan bíráló, fricskázó ember lehetett. Azt híresztelte, hogy Madách még a drámájának a címét is neki köszönheti. Az általa előadott anekdota szerint ugyanis, egyszer elmentek csónakázni egy közeli tóra, és, amikor kiszálltak, Madách megbotlott és a hófehér nadrágja sáros lett, amin nagyon bosszankodott. Na, ekkor mondtam én – így Szontagh -: Íme, ez az ember tragédiája.

Mi, emberek gyakran megbotlunk, és olykor nem csak a nadrágunk lesz sáros. A 21. századi világ érdekelvűségét és küzdelmeit látva, a Tragédia tanítása közben mit mondhat a tanár a diákjainak? Érdemes erkölcsösen játszani? Érdemes becsülettel küzdeni? Nem fél, hogy a felvilágosult gyerekek kinevetik?

Szelíden, akár mai nagy példaképek mintáján keresztül mégis csak lehet orientálni a gyerekeket a becsületes küzdelem, egyáltalán a küzdelem és az eredmények irányába. A Tragédia végén az Angyalok kara énekli:

 „Szabadon bűn és erény közt

Választhatni mily nagy eszme.”

És lehet idézni József Attilát is:

Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Miért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”

A mű végén Ádám felteszi a kérdést az Istennek, van-e a történelemben egyáltalán cél és haladás, vagy minden küzdelem és bukás újra meg újra visszatér, állandó körforgásban? Tudjuk, a reformkornak alapgondolata volt az állandó haladás és fejlődés a küzdés által. És hogyan felel az Isten? Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál, mert a jóért való küzdelemben a hiányzó erőt a bizalom által kipótolja az Úr. Manapság, a 21. században persze egyes világmagyarázók a történelem végéről, történelem utáni időkről beszélnek. De akárhogy van is, a küzdelmet a gyermekeink sem fogják megúszni. Alighanem ma is igazat kell adnunk Madáchnak, a jóért való küzdelemben ahhoz, hogy majd ellen tudjanak állni a csábításoknak, nekik is hitre, bizalomra és nagy akaraterőre lesz szükségük.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.