Nemcsak a cégek, hanem a lakosság digitalizációjának is óriási lökést adott a járvány. Évtizede várt fejlődés következett be az online bankolásban, egyáltalán, a bankkártya-használatban – és az online vásárlásban. A webáruházak bevételei történelmi csúcsokat döntöttek meg, a nyomukban kifejlődött és megérett egy sor csomagküldő szolgáltatás. Vajon mi, vásárlók, a pénz fejlett használatán túl miben okosodtunk?
Több magyar és külföldi vásárlófelmérés szerint terjed az „üzletben megnézem, majd online megrendelem” gyakorlat, amely kivédi a weboldali fotók megtévesztő szépségét. Ez a fejlett webáruházak esetében fordul elő: csodálatos felvételeket készítenek a termékről, amelyek laza kapcsolatban vannak a valósággal. Akkor is, ha ötnél több fotón tájékozódhatunk a termékről, sőt, akár forgatható panorámafelvételt is kapunk.
A kereskedői trükkök
Igyekszenek a webáruházak, de sajnos a „kézzel foghatóságot” nem pótolja semmi, nagy szükség van (az angol „brick and mortar” kifejezés tükörfordításaként) „tégla és malter”, vagyis hagyományos típusú üzletre. Ami rossz hír a kereskedőknek: nem elég fenntartani a több százezer tételes weboldalt bankkártyás fizetési szolgáltatással, a raktárat, a logisztikát, a csomagküldőt, még a hagyományos bolt is kell. A vevő meg elvárja azt az alacsony „online” árat, amelyet a webes értékesítés hőskorában a tégla és malter üzlet (és személyzetének) elhagyhatósága indokolt. Nem csoda, hogy ilyet csak a legnagyobbak engedhetnek meg maguknak.
Mielőtt elkezdenénk sajnálni szegény kereskedőket, azért neki is megvannak a trükkjeik. Az aktuális a „Black Friday”, amely az eredeti november végi nap helyett már október közepén elkezdődik, és december végéig tart. Sok helyen nyíltan kimondják, hogy az év végi árengedmények az év(ek) közben (alatt) felgyűlt árukészlet kisöprését szolgálják. Ez úgy derül ki (a műszaki cikkek területén), hogy a kedvezményes típusokat vagy már meg sem találjuk a gyártó weboldalán, vagy csak „megszűnt/kifutott típus” megjelöléssel. És akkor még nem beszéltünk a (remélhetőleg már) jól ismert „már csak 2 db van”, „ma már 40-en vették meg ugyanezt”, „ne maradj le a kedvezményről”, „X. Y. Facebook-ismerősöd is vett ilyet” trükkökről és a körmönfont módon megválogatott, nem kevés esetben fizetett „vásárlói véleményekről”.
Meglehetősen rossz a helyzet a szórakoztató elektronikában. Aki tévét akar venni, készüljön a legrosszabbra. 20-nál több betűből (karakterből) áll a típusszám, és egyetlen különbség vagy csak a láb formáját, vagy egy másik képfeldolgozó szoftververziót jelent. Előbbi sem lényegtelen, van olyan, hogy a „kétlábú” tévé lábai messzebb vannak egymástól, mint az elhelyezésére kiszemelt bútor szélessége, és a lábak távolsága nincs benne még a gyári leírásban sem. Utóbbi viszont a képminőséget esetleg észrevehetően befolyásolja – amit csak a boltban tapasztalhatunk meg. Az „esetleg” pedig arra utal, hogy vagy lényeges a képminőség-változás, vagy nem. És ezekre az információkra a különböző nyelvű (!) weboldalakon fellelhető leírások többszöri, betűről betűre végzett, összehasonlító elolvasása árán lehet szert tenni.
Ne csak a kereskedő weboldalát használd!
Ugyanis, kedves vásárlótársak, erősen ajánlatos felkeresni a gyártó weboldalát. Ne higgyünk a kereskedő által megadott adatoknak. Először is minden kereskedőnél eltérő a megadott adatok köre, például nem mindegyik közli a méreteket és/vagy a súlyt. Másodszor is az adatfelvivő is ember, és hibázik. Harmadszor, és ez már egy gyártói trükk: beláthatatlan, felfoghatatlan mennyiségű típus, verzió, kiadás létezik a végfelhasználó számára ugyanolyannak tűnő termékből. Ez a piaci verseny következménye: meg kell különböztetni a terméket a konkurenciáétól, és az „érett” (régebb óta piacon levő) termékfajtáknál már csak a szinte teljesen lényegtelen melléktulajdonságokban lehet eltérni.
Ilyen slágertermék a laptop (az okostelefon mellett, amelyről most nem szólunk). Képzeljünk el egy térbeli Excel-táblát, amelynek egyik éle mentén a processzortípusok (10+-féle), a másik éle mentén a memória- (RAM-) méretek (4, 8, 16, 32 GB), a harmadik éle mentén a grafikus „kártyák” változatai (alaplapi 3-féle, önálló 2-féle, memória méretek – egy újabb 3D kocka…). És ez csak egyetlen gyártó egyetlen típuscsaládja.
Inkább ne képzeljük el ezt a „valójában” 8-10 dimenziós hiperkockát, de talán érzékeltettük a helyzet totális átláthatatlanságát. Amelynek „feloldására” a webáruházak is kezdik bevezetni a vezető bankoknál és kommunikációs szolgáltatóknál már megismert agyatlan csevegőrobotokat. Ezekkel kapcsolatban az az ősi alaptörténet, hogy a 60-as években már foglalkoztak előre rögzített válaszkészletből néhány szabály alapján választó társalkodó szoftverekkel. A vezető fejlesztő titkárnője arra kérte a főnökét, hogy hagyják bekapcsolva a prototípust a kiértékelés után is, mert „olyan jó vele beszélgetni”. Nos, a mai, 2021-es chatrobotok még (már?) nem tartanak itt. Vagy a kiismerhető marketingüzenetek szegényes készletét ismételgetik, vagy a „nem értem, fogalmazzon másképpen” értelmű választ. A „hiperkocka” ismeretében meg tudjuk érteni.
Ez a körülmény egyébként a fizikai üzletet is értelmetlenné teszi. Egyrészt nincs az az eladó, amelyik tudná, mi a különbség, másrészt nincs az az üzlet, amelyben egyáltalán ki lenne téve két, gyakorlatilag azonos típus. Valódi kérdés, hogy vajon a gyártó, kereskedő hogyan akarja eladni ezeket a megkülönböztethetetlen árukat? Valahogy mégis megvesszük az újabb „családtagot”, és elégedettek leszünk vele, ha már kifizettük érte azt a sok pénzt.
Mi helyzet a nem műszaki termékekkel?
Két nagy termékcsoportot különböztessünk meg: a ruházatot, öltözékkiegészítőket és ékszereket, valamint az ún FMCG-t (a rövidítés kifejtése: fast moving consumer goods, azaz szabadon: fogyasztási cikkeket). Étel, ital, olcsó konfekció, divatcikk. Hát, az étel-házhozszállításról már sokan szereztünk tapasztalatot a járvány „jóvoltából”, jó és rosszat egyaránt, nem részletezzük. Amikor a házhoz szállított friss zöldségekkel problémák vannak, vagy amikor kedvenc szállítónk a rendelt termék híján annak valamely helyettesítőjét hozza, és az nem felel meg, annak nem örülünk.
Nos, a ruhák. Úgy látszik, a hiperreális komputergrafika még nem elég olcsó ahhoz, hogy a vevő előzőleg konfigurált fizikumával rendelkező, fel-alá sétáló avatarján mutassa be a ruhadarabot. Sőt, most épp úgy tűnik, hogy ez az évek óta ígérgetett virtuális vásárlási technológia nem is fog megvalósulni, mert az elegendően jó fotósorozat és a csere lehetősége okafogyottá teszi. (Egyébként a „próbáld fel a boltban, rendeld meg a weben” processzus a ruhaiparból származik.) Így elkerülhetők a fotón szereplő, optimális alakú manöken és a valós vásárló közötti alak- (alkat-), méret-, bőrszín- és temperamentum-különbözőségekből eredő problémák. (Az énkép-zavarokból eredők nem, de a csere lehetősége esetleg azon is segít.)
A tudatos vásárló nem impulzusvásárol
A tudatos vásárló nem attól tudatos, hogy jól ismeri a termékeket és a vásárlóhelyeket, hanem attól, hogy saját magát ismeri jól. A „saját maga” alatt a környezetét és az életmódját is kell érteni. A dolog egyébként faék-egyszerűségű: a tudatos vásárló azt veszi meg, amire szüksége van. Ez egy egyszerű (bővített…) mondat, de a „tudatosság” bizony egy bonyolult fogalom és kiterjedt körülményhalmaz. Magában foglalja a megfelelő szempontok szerint megtervezett és végrehajtott életvitelt, amelynek az egész vásárlás csak egy, nem különösebben nagy része.
A megtervezéshez ismeretek kellenek, amelyek egy részét jó esetben oktatják a felső tagozaton és a középiskolában, más részét saját erőből, rosszabb esetben saját, jobb esetben mások kárán lehet megszerezni. A tudatos vásárló művelt, tájékozott. Igen, sajnos, a tudatosság nem jön magától, tenni kell érte. A jó pap (és a tudatos vásárló) holtig tanul – azaz nyitott az újra, és az új ismereteket ráépíti a megszerzettekre. A nyitottság pedig azt is jelenti, hogy a tudatos vásárló nem magányos: nem érthet mindenhez, olyan társakat szerez, akik máshoz értenek, mint ő. Ez persze nem hangzik jól az introvertáltaknak – ők esetleg kicsit alaposabban, és a az eddig vázolt szempontok alapján megfigyelhetik a környezetüket. Szóval a tudatos vásárló egyfajta fizikai és/vagy virtuális, de célirányosan felépülő közösségben él, ami a mai, az egyén szerepét erősen hangsúlyozó világban nem trendi.
Ha pedig a vásárlás az életvitel inputja, akkor manapság egyre jobban kiderül, hogy az outputra is nagy és értő figyelmet kell fordítani. Fenntartható hulladékkezelés, újra felhasználás, javíthatóság, körforgásos gazdaság. Ha csak a tudatos vásárlásról lenne szó!
Nyitókép: Forrás: Flickr.com
