Bár az utolsó pillanatig egy párhuzamos valóságban élt, Adolf Hitler 1945. április végén már nagyon is reálisan látta a teljes összeomlás bekövetkeztét. Az ezeréves Harmadik Birodalom mindössze tizenkét esztendeig létezett, a Führer, az istenként tisztelt vezető pedig a hónap utolsó napján öngyilkosságba menekült a felelősségre vonás és az akasztófa elől.
Általános történészi vélemény, hogy Németország számára a II. világháborúban már 1943-ban elkezdődtek a teljes bukáshoz vezető események. A sztálingrádi csata és az azt követő szovjet győzelmek, párhuzamosan a szövetségesek szicíliai és normandiai partra szállásával és előrenyomulásával, mind a német hadsereget, mind a vezérkart megoldhatatlan feladatok elé állította. 1945 elején már mindenki látta a katasztrófát, egyedül Adolf Hitler nem volt hajlandó szembenézni a tényekkel. A Führer január 16-án a bombázások elől a birodalmi kancellária alá épített bunkerba menekült, ahol a harcok utolsó hónapjait töltve, a valóságról tudomást nem véve, még mindig a háború állásának megfordításáról és a Harmadik Birodalom világuralmáról szőtt terveket.
A Führer valóban teljesen elveszítette kapcsolatát a valósággal. Szellemi és fizikai állapota is rohamosan romlott, emésztési problémái és a Parkinson-kórnak tulajdonított kézremegés is súlyosbodott nála. A vezérkari értekezleteken nem létező hadosztályokat csoportosított át, és olyan utasításokat adott, amelyek végrehajthatósága köszönőviszonyban sem állt a valósággal. Meggyőződése volt, hogy a berlini csata a németek győzelmével fog végződni, és meg is fordítja a háború menetét. Hitler április 20-án, 56. születésnapján ment ki utoljára a felszínre, hogy a Hitlerjugend néhány tagjával találkozzon, és megszemlélje a kancellária környékének romjait.
Ekkor már tisztában volt vele, hogy a szovjetek Berlin külvárosaiba érkeztek, de az utolsó pillanatig próbálta védekezésre, majd ellentámadásokra utasítani a várost védő csapatokat, amelyeknek azonban semmiféle lehetőségük vagy esélyük nem volt végrehajtani azokat. Április 27-én a rádiókapcsolat is megszűnt a bunker és a külvilág között. Hitler már csak a nyugati rádióállomások híreiből értesült arról, hogy kedvence, Himmler megpróbált békét kötni a szövetségesekkel, ahogyan arról is, hogy régi barátját, a fasiszta Olaszország egykori vezetőjét, Mussolinit kivégezték szeretőjével, Clara Petaccival együtt. Az előbbi hírre dühkitörései egyikével reagált, utóbbi azonban mélyen megrázta. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy április 29-én a Führerbunkerben feleségül vette szeretőjét, Eva Braunt, akiről a közvélemény gyakorlatilag nem is tudott. Az esküvő érthető okokból nem telt jó hangulatban, a szertartás után a Führert már ismét az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta. Hogy megbizonyosodjon a nála lévő ciánkapszulák hatásosságáról, az egyik hatását hűséges német juhászán próbálta ki. A kutya gyors kimúlása láttán kicsit megnyugodott, és visszatért dolgozni – bár akkor már gyakorlatilag semmilyen munkája nem maradt a képzelt csapatoknak küldött utasításokon kívül, amelyek már soha nem jutottak el sehova.
Április 30-án reggel Hitler arról kapott jelentést, hogy a kancelláriától alig fél kilométerre állomásozó szovjet csapatok előrenyomulását a német védelmi osztagok nem fogják tudni feltartóztatni. Még ő is tudta, hogy nincs tovább. Többször leszögezte régebben: élve nem fog az ellenség kezébe kerülni, de azt sem akarja, hogy a holttestét megkaparintsák. Mint mondogatta, megrémíti a tudat, hogy a hulláját Sztálin közszemlére teszi majd Moszkvában. Ezért jó előre utasítást adott szárnysegédjének, Otto Günsche SS-Sturmabannführernek, hogy halála után teljesen semmisítsék meg a holttestét.
Hitler és Eva Braun elköltötték utolsó ebédjüket, majd sorban elbúcsúztak a bunkerben mindenkitől, aki kitartott velük a végsőkig. Utolsó szavait Hans Baurhoz, magánpilótájához címezte, aki szerint azt mondta:
Ma befejezem. Tudom, hogy holnap már milliók fogják átkozni a nevem.
A Führer és felesége délután fél 3 körül visszavonultak szobájukba, ahonnan nagyjából egy óra múlva lövés hallatszódott. Elsőként Hitler komornyikja lépett be a helyiségbe, ahol a házaspárt már holtan találta. Míg Eva Braun ciánkapszulával, a Führer egy pisztollyal vetett véget életének egyes vallomások szerint azonban Hitler biztosra akart menni, és egy ciánkapszula szétharapása közben lőtte fejbe magát.
A diktátor végakaratának megfelelően a holttesteket a kancellária kertjébe vitték, ahol egy korábbi bombarobbanás vájta gödörbe helyezték, hogy elégessék azokat. A pokrócba tekert holttesteket az Erich Kempka, Hitler személyi sofőrje által nagy nehezen beszerzett mintegy 300 liternyi üzemanyaggal locsolták le. A testek órákig égtek, a szemtanúk szerint iszonyú bűzt árasztva magukból. A Harmadik Birodalom vezérét és feleségét végül ott temették el hevenyészett megoldással, ahol megsemmisítették maradványaikat.
Május 1-jén a Vörös Hadsereg elfoglalta a kancelláriát, s vele a Führerbunkert is. A holttestek elszenesedett maradványait kihantolták, majd alapos orvosi vizsgálatnak vetették alá. Hitlert végül a fogazata alapján azonosították, az egyezést Hugo Blaschke, Hitler fogorvosa erősítette meg. A Führer testét végül csak ideiglenes temették el egy titkos helyre. 1970-ben exhumálták, majd végleg, ezúttal maradéktalanul elhamvasztották. Az évtizedek folyamán újra és újra felbukkantak összeesküvés-elméletek arról, hogy Hitler valójában túlélte Berlin ostromát, és elmenekült Németországból, a teóriákat azonban semmiféle bizonyíték nem támasztotta alá, így a hivatalos történetírás tényként kezeli, hogy a Führer 1945. április 30-án önkezével vetett véget életének.
Fotók: Bundesarchiv / U.S. Army