Épeszű hajós nem indul neki a Hormuzi-szoros sekély, kiszámíthatatlan, zátonyos, korallpados vizének, csak a kitisztított 3-4 kilométer széles és legalább száz méter mély csatornában szeli hajója a hullámokat. Az átjáróban, amelynek pontos lefutását, széleit csak a helyi, iráni révkalauzok ismerik. Irán foggal-körömmel, hadsereggel ragaszkodik a Hormuzi-szoroson való áthaladás ellenőrzéséhez. Teheránban felismerték, hogy ez az iráni rendszer nemzetközi ügyekre, a világ energiaellátására gyakorolható leghatékonyabb eszköze. Nézzük, milyen eszközeik vannak az egyes feleknek.
Alulbecsülte alaposan a Nyugat (elsősorban az USA és Izrael) Irán katonai erejét, lehetőségeit, súlyát a nemzetközi energiakereskedelemben. Miként az oroszok melléfogtak annak idején az ukrán erőviszonyok felmérésénél. És megdőlt az izraeli rakétavédelem mindenhatóságához, áthatolhatatlanságához tapadó mítoszhalmaz igazsága is.
Forrás: Wikimedia commons
Irán mini tengeralattjáróinak veszélye
Ugyanakkor a nagy nyugati olajvállalatok, Szaúd-Arábia hathatós támogatásával keresik a megoldást Irán és a Hormuzi szoros kikapcsolására a nemzetközi nyersolaj-kereskedelemre való ráhatást illetően.
Az Egyesült Arab Emirátusok (UAE – az Öböl dél-nyugati részén lévő olajtermelő arab országok laza szövetsége) a napokban kilépett az OPEC-ből, az olajtermelők nemzetközi szövetségéből és növelni akarja a kezelésében lévő, a Hormuzi szorost kikerülő, az Öböl olaját csővezetéken az Indiai óceán partján Fudzsaira városa mellett lévő olajkikötőbe vezető berendezése teljesítményét.
Ez a vezeték már működik a Perzsa (Arab) Öböltől az Indiai óceán partjainál lévő Fudzsaira (Fujairah) között. Fudzsaira után már Omán van (egy ország a hatalmas Arab-félsziget délkeleti csücskén), Omántól délnyugatra már csak a hírhedt Jemen, ahol a lázadó huszik Irán komoly szövetségesei harcolnak a hatalomért.
Visszatérve a hormuzi szoroshoz, a hajózható csatorna a szoros északi, iráni oldalán fut. (A déli oldal Ománhoz tartozik.) Hormuz, mint szoros, tengeri átjáró használatához, azaz az iráni felségvizeken való hajózáshoz a mindenkori teheráni kormány engedélye szükséges. A szorost egyes források szerint a 15-20 ezer évvel ezelőtti jégkorszak jégtáblái marták ki, más források szerint a modern Irán kormánya kiszélesítette a hajózható részt egy 3,7-4 kilométer széles, mintegy 100 méter mély csatornát vájva-robbantva a vízalatti korallzátonyok között. Amúgy a Hormuzi szoros 40-50 kilométer széles és az átlagos vízmélység 40-60 méter közötti. A Firstpost.com nevű, tv-csatornával is rendelkező régiós hírforrás szerint a Hormuzi szoros átlagos mélysége 45 méter (amit egy gyakorlott búvár hagyományos, sűrített levegős készülékkel is kezelni tud).
Irán hatalmas eszközökkel védi a Hormuzi szorost. Legújabban pár fős, elektromos és dízel üzemű motorokkal meghajtott, Ghadir mintájú mini-tengeralattjárókkal őrzik az átjárót, jelentette a Tasnim perzsa félhivatalos hírügynökség. Ezek a kis, legfeljebb 3-4 méteres merülésű eszközök akadálytalanul közlekedhetnek a szoros nem hajózható, sziklás-korallzátonyos részein is. Ha ismerik az utat. A csatornától eltérő útvonalakra ugyanakkor a legtöbb idegen hajóskapitány nem vállalkozik.
Ezeket a mini-tengeralattjárókat az Iráni Forradalmi Gárda, (IRGC), az iráni fegyveres erők elit alakulata üzemelteti. Lemerült állapotban 125 tonnányi vizet szorítanak ki. Iránnak a Perzsa-Öbölben is komoly tengeralattjáró flottája van, amelynek gerincét a szovjet-orosz tervek alapján megépített Kilo osztályú nagy tengeralattjárók teszik ki. Vannak aztán az irániak kezében még a Ghadiroknál is kisebb, egy-két személyes, észak-koreaiaktól származó tengeralattjárók is. Ezeknek a kifejezetten terroreszközöknek a jelenlétéről a Hormuz szoros térségében nem jöttek eddig jelentések.
A Ghadirok fegyverzete torpedókból és opcionálisan felszerelhető könnyű gépágyúkból áll. A Ghadir mini-tengeralattjárók hossza 29 méter, merülésük 2,5 méteres. Lassúak. Sebességük lemerülve 15 km/óra, a vízfelszínen valamivel gyorsabbak, 19 km/órára képesek és hét fős személyzettel működnek. Dízel-elektromos meghajtásúak. Állandó fegyverzetükhöz tartoznak az iráni gyártmányú Valfajr torpedók, amelyeknek 300 kilogrammos, repesz-robbanófejük van. A Ghadirok képesek a szovjet-(orosz) – VA 1111 Szkval jelzésű torpedó alapján állítólag Iránban észak-koreai segítséggel kifejlesztett Hoot mintájú, szuper-kavitációs (légbuborékban úszó) nagy sebességű torpedók kilövésére is, jelentette a WION indiai tv-csatorna. Két torpedókilövő csővel működnek, szabvány, 533 milliméteres, 21 collos átmérővel. Amerikai haditengerészeti hírszerző-források szerint csak a Perzsa-Öbölben vannak rendszeresítve, azaz nem részei Irán Kászpi-tengeri hadiflottájának.
Forrás: Wkipedia
Észak-koreaiak működtek közre a Ghadir mini (midget) tengeralattjárók kifejlesztésében is. A Ghadirok legalább 2007 óta állnak szolgálatban. Az észak-koreai-iráni katonai együttműködés, a közös fegyverfejlesztés a Times of India szerint viszont legalább negyven éves.
Ami a gazdasági vetületet, a nemzetközi energia-ellátásra gyakorolt szerepet illeti, a világ (napi 100 millió hordós) kőolaj-ellátásának hozzávetőlegesen egyötöde a Perzsa-öböl olajtermelő államaiból származik és döntő mértékben a Hormuz szoroson áthaladó olajszállító hajók rakományát képezik. Így a Hormuz-helyzet a mai világ talán legszorosabban figyelemmel követett eseménye.
A tengeri aknák árnyékában
Az Amerikában működő Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) adatai a szoros fokozódó jelentőségét jelzik. Adataik szerint tavaly a világ nyersolaj-exportjának 34 (!) százaléka, a tengeri úton szállított kőolaj 25 százaléka haladt át a Hormuz szoroson. Az Emirátusok olajtermelő kapacitásának egy része, továbbá Szaúd-Arábia a Perzsa Öböl és az Indiai óceán között épített, a Hormuz szorost elkerülő csővezetéket használta.
A Sky News katonai-stratégiai elemzője, Michael Clarke professzor szerint most a legrosszabb helyzetben Pakisztán van, nekik hiányzik a leginkább az a szénhidrogén (LNG) energiaforrás, amely nem képes áthaladni a szoroson. Donald Trump szerint az Amerika és Irán között kötött tűzszünet is törékeny, „masszív lélegeztetőgép-segítségre szorul”. A CIA amerikai hírszerzési szolgálat figyelmeztet: Irán képes rá, hogy hónapokig zárva tartsa a Hormuz-szorost, az átjárót. Ebből a célból Teherán legalább 20 darab Ghadir mintájú – állítólag lopakodó képességekkel megáldott, azaz víz alatt roppant nehezen felfedezhető és azonosítható – mini-tengeralattjárót telepített a Hormuz szoros vizeire.
Egy másik veszélyes fegyver a tengerbe telepített akna. Ez nagy méretű fegyver, akár több száz kilogrammos és ha egyszer kihelyezték a tengerre, nagyon nehéz hatástalanítani. Különféle típusait használják az irániak, az elaknásítók a Hormuz-szorosban. A legrégebbi, második világháborús sodródó, a hajótesttel érintkezésre robbanó aknáktól a modern, a sekély tengerfenékre telepített, nehezen felfedezhető és még nehezebben semlegesíthető aknákig sok tengeri aknafajta áll az iráni haditengerészet rendelkezésére. A legújabb aknák egy-egy konkrét hajótípus, vagy egy konkrét hajó megjelenésekor robbannak (felismerve, beprogramozva a hajó motorjainak, és/vagy elektronikus zajainak, például rádióforgalmazásának sajátosságait), vagy távirányítottak, a partról rádióval vagy vízalatti vezetékkel hozhatók működésbe.
Summa summárum a tengeri aknák támasztotta veszélyek is az egekbe emelték a régióban tevékenykedő olaj-, LNG-szállító hajók biztosítási díjait. Ez a tényező is hozzájárul a világszerte tapasztalható energia-dráguláshoz.
Az amerikai csapásmérő erők
Az antik világban Bab as-Salam (a Béke Kapuja) néven emlegették az átjárót, amely a Közel (Közép)-Keletet kötötte össze az Indiai óceánnal. De egyes források, éppen nehéz hajózási körülményeire utalva Bab al-Hadid, azaz Vas-szorosként is emlegetik. A régi világban liszt, indigó-kereskedelme miatt volt fontos a régió.
Nemcsak azért nem ismert jobban az amatőr búvárvilágban a Hormuz (Ormuz) szoros, mert politikailag roppant érzékeny helyen van, hanem a tengerben élő roppant sok és veszélyes tengeri kígyó miatt sem népszerű a búvárok körében. Ezek a kígyók nem agresszívak, csak végső esetben harapnak, de mérgük nagyon erős és nincs ellenszere.
A portugálok voltak az első hódítók a XIV. században. Hatalmukat a szafavid seregek, hadihajók és a velük szövetséges Angol Kelet-Indiai Társaság törték meg 1622-ben. Azóta csak növekedett a régió jelentősége, de igazi fontosságát csak a szénhidrogén-korszak, mint energiaforrás hozta meg a XX. században.
Ma a szénhidrogének, elsősorban a kőolaj és a cseppfolyósított földgáz (LNG) adják meg a vízikapu jelentőségét. Legalább négy nagy kitermelő egység működik a Perzsa (Arab) Öbölben, Szaúd-Arábia, Irak, Irán és az Emirátusok. A Hormuz szoroson haladt át az energiaellátás fénykorában a világ kőolajfogyasztásának legalább egynegyede. A legnagyobb felhasználó pedig Kína volt.
Az USA ellentétes lépésekkel egyfelől erősíti a szoros ellenőrzését, másfelől kivonja a térségből sebezhető óriáshajóit, mindenekelőtt a repülőgép-hordozókat. Ezek közül az Abraham Lincoln az Indiai Óceán Hormuz szorosi bejáratának közelében helyezkedik el és egy csapásmérő csoportot (strike group) vezet. Napi félmilliárd dollárba kerül a Hormuz szoros ellenőrzése Amerikának, amely kilátásba helyezte: lőni fog bármelyik olyan hajóra, amely az amerikai hatóságok engedélye nélkül akar áthaladni a szoroson. Kenneth Braithwaite nyugalmazott amerikai tengerészeti miniszter a Fox News tévé hírműsorában elmondta, hogy két amerikai csapásmérő haditengerészeti csoport van a térségben. Az egyiket az Abraham Lincoln repülőgép-hordozó vezeti.
A térképek szerint az amerikai haditengerészeti erők az Indiai óceán közeli térségeiben tartózkodnak. A Perzsa (Arab) Öbölben nincsenek számottevő amerikai haditengerészeti erők – legalábbis a nyilvános katonai térképek szerint. Jelentős amerikai erők állomásoznak a Vörös tengeren, illetve annak térségében. Így az Öböl és a Vörös tenger képezte nagy térségben legalább 25 nagy amerikai hadihajó állomásozik.
Forrás: picryl.com
Noha a Kínai Népköztársaság nem részese az közel-keleti konfliktusnak (amelyben Irán kontra USA és Izrael összecsapás zajlik) Amerika és Kína a legmagasabb szinten tárgyal a Peking és Washington számára egyaránt létfontosságú közel-keleti helyzetről, az USA, Izrael-Irán, Libanon, Szíria katonai konfliktusról. Apple, Boeing, BlackRock – a legnagyobb amerikai vállalatok első emberei kísérték el Donald Trumpot Pekingbe, jelezve az amerikai gazdasági érdekeket, mint a helyzet létfontosságú komponensét. Május 14-én kezdődtek meg Pekingben az amerikai-kínai hivatalos tárgyalások.
Kína hatalmas befolyást gyakorol a térségre. Peking Irán és Pakisztán közvetlen szövetségese, és mind Peking mind Iszlamabad (Pakisztán) kapcsolatokat ápol Kabullal, a tálib rezsimmel is. Kínai gyártmányú pakisztáni gépek lőttek le a legutóbbi indiai-pakisztáni katonai összecsapások során francia gyártmányú indiai vadászbombázókat. Ezzel Moszkva nagyon jól járt. India, amely korábban éppen a francia hadi repülőgépek bűvöletében égve fordult el az oroszországi beszerző piactól, ismét orosz vadászbombázók vásárlását fontolgatja.
Az RT Indiának adott interjújában a minap Szergej Lavrov oroszországi külügyminiszter jelezte, várják India válaszát a Su-57-es ötödik generációs „lopakodó” oroszországi vadászbombázó közös gyártására. Tavaly óta érvényben van a kétoldalú egyezmény katonai kontingensek cseréjére, hadihajók és katonai repülőgépek kölcsönös szállítására, írja az RBK oroszországi szájton Alekszandr Korcsuganov. Moszkva eddig feltűnően passzív volt szövetségese, Teherán támogatásában, amit az irániak jeleztek is az oroszországiaknak. Ennek két alapvető oka lehet. Egyfelől Moszkva elfoglaltsága a saját, a nyugati támogatású Ukrajna elleni háborújával. Másfelől Putyin meg akarta várni: mire futnak ki a pekingi csúcstalálkozón, Donald Trump és vendéglátója, Hszi Csinping tárgyalásai.
