Az a korosztály, amelyet a 150. évét betöltött Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) hív meg a december 6-i nyílt napra, biztosan könnyű szívvel választja a csoki Mikulás mellé az érdemi kalandozást a nagy hagyományú intézmény frissen felújított épületszárnyának mennyezeti freskóival hívogató falai között. Hátha jövőre már ők kalauzolhatják a friss felvételizőket.
A túra útvonalát, fontos állomásait nemrég egy némileg „túlkoros” sajtós csapat is bejárta. Az egyetem és épületeinek, objektumainak története szerteágazó, minthogy az alapítása azokban az években – a 19. század utolsó harmadában – zajlott, amikor az önálló magyar felsőoktatás szerkezete, a kulturális intézmények struktúrája kikristályosodott. Többségük külföldi – bécsi, párizsi, müncheni – mintára formálódott, majd alakult a helyi igények szerint.
Bérelt lakásból reneszánsz palota
1861-ben megalakult az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, amelynek jeles tagjai, valamint pártfogói világosan látták, hogy sürgető „egy művészi tanintézet felállítása”. 1871. május 6.-án, az I. Ferenc József által szentesített törvény alapján, Pauler Tivadar miniszteri rendelettel alapította meg a Magyar Képzőművészeti Egyetem jogelődjét, az Országos Magyar Királyi Mintarajztanodát és Rajztanárképezdét. Az új intézmény 1871. októberében a terézvárosi Rombach utca 6. szám alatt, egy magánbérházban, bérelt lakásban kezdte meg a működését, ahogy például Liszt Ferenc Zeneakadémiája a mester Hal téri otthonában. Nem mellesleg, a Zeneakadémia nemsokára (1789) a szomszédba, az Andrássy út 67-be költözött, ez ma a Régi Zeneakadémia és Liszt Emlékmúzeum.
A festők és szobrászok éppoly gyorsan kinőtték a bérelt lakásokat, mint a muzsikusok. Nemcsak műhelyekre, hanem kiállítótermekre is nagy szükség mutatkozott. A mai főbejáraton a hajdani dámák és urak az első Műcsarnokba léphettek be. Ezt az elegáns reneszánsz palotát (Andrássy út 69-71.) közadakozásból építették a veronai Palazzo Bevilacqua mintájára, Láng Adolf tervei alapján. Az oszlopos-boltíves márványozott előtérből vezet az út a kényelmesen emelkedő lépcsőkön át az első emeletre. Mennyezeti lunettáit, az allegorikus figurákat az egykori Mintarajztanoda festészeti osztályának tanára, a kor ünnepelt freskófestője, Lotz Károly alkotta. A légies alakok a különböző művészeti ágakat jelképezik. A gazdagon aranyozott ornamentális díszítményeket Scholtz Róbert, a kor díszítőfestő-fejedelme kivitelezte, aki, mint Lotz, ekkoriban az Operaház festésén is dolgozott.
Az első emeleti folyosó boltozatán az Összhang, a Szépség, a Valóság és a Képzelet női megszemélyesítői egy-egy nyolcszögletű képmezőben, géniuszok és pajkos puttók kíséretében reneszánsz ornamentális keretben jelennek meg, ugyancsak Lotz ecsetje által.
A mennyezet alatt a tiszteletet megadva, de kicsit sem tolakodóan, azoknak a magánszemélyeknek és intézményeknek nevei olvashatók a szürke márványtáblákon, akik és amik jelentős összegekkel támogatták a Műcsarnok létrejöttét. Érdekes, hogy a Festeticsek és Eszterházyk nevét ilyen módon vésték fel.
A belső udvar feletti aranyozott-stukkós loggián át juthatunk el a kiállítótermekig. Körben a színes ablakokat Róth Zsigmond, társulati tag, Róth Miksa apja és mestere készítette el és ajándékozta a leendő Műcsarnoknak. Úgy tudni, hogy a munkálatokban Miksa is részt vett. A Képzőművészeti Társulat első otthona (1945-ig a Társulat kiállításainak egyik helyszíne), vagyis a Műcsarnok 1877 októberére készült el. Ferenc József november 8-án adta át Budapest nagyközönségének. Ekkor nyílt meg az alkalomra rendezett reprezentatív kiállítás is.
Majdnem két évtized múltán, a Millenniumi ünnepségekhez kapcsolódva 1896-ban Schickedanz Albert tervei alapján impozáns kiállítási palota épült a Városligetben, amely a Műcsarnok nevet kapta. Ekkor keresztelték át az Andrássy úti épületet Régi Műcsarnokra.
Az összenyitott két épület
Az egykori Sugár, azaz Andrássy út Oktogonon túli részének rendezése a Fővárosi Közmunkák Tanácsának egyik legfontosabb teendője volt az 1870-es években. Ennek során a főváros 55 ezer forintos, igen méltányos áron juttatta az Izabella utcáig húzódó óriási telket a Magyar Országos Képzőművészeti Társulatnak. A területnek csupán a felét foglalta el a tervezett (régi) Műcsarnok, így mellette az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde is megépülhetett. Tíz évvel később a házat az Izabella utca felé bővítették. Az épület így nyerte el jelenlegi formáját. A kétemeletes sarokház a (régi) Műcsarnokhoz hasonlóan reneszánsz stílusú épület. Építésze, Rauscher Alajos az épületdíszítő motívumokat is ennek jegyében választotta ki.
A homlokzat általa tervezett sgraffitójában (ez olyan díszítő eljárás, melyben egymásra felvitt különböző színű festékek vagy vakolatok felső rétegét precízen visszakaparják, kikarcolják, ami által előtűnik a mélyebben fekvő réteg színe) a kerek díszítőelemek, a medalionok híres alkotókat ábrázolnak (Bramante, Michelangelo, Leonardo da Vinci, Rafaello, Michelangelo, Dürer, Markó Károly) ezek Székely Bertalan művei. A ház saját előcsarnokot kapott. A márványozott falakkal, oszlopokkal és színes, aranyozott stukko-boltozattal készült bejárat fülkéit művészettörténeti jelentőségű férfiak szobrai díszítik.
A két szomszédos épületet idővel egybenyitották, azóta a Régi Műcsarnok épülete a Képzőművészeti Egyetem része, és magába foglalja többek között a Barcsay-kiállítótermet, a rektori és tanulmányi hivatalt. Innen vonulhattunk fölfelé, megismerni a műhelyeket és a könyvtárat.
Öreg eszközök ma is használatban
A Grafika tanszék vezetője, Szurcsik József Munkácsy-díjas egyetemi docens a műhelyszobákban elmondta, hogy ő is ezeken a masinákon sajátította el a síknyomtatás, a lino- és rézmetszés fortélyait. De nemcsak ő – jegyzi meg -, hanem a sok előd, köztük például Bortnyik Sándor. Jókora, vaskos kőtáblákon dolgoznak a hallgatók, amelyek egy speciális helyről, egy németországi bányából valók. De a bányát bezárták, utánpótlás nincs, a kőlapok pedig a napi használatban kopnak, vékonyodnak. Szurcsik szerint azért még jó pár évet, talán néhány évtizedet is kibírnak. A digitális tervezőket nem zaklattuk látogatással, úgysem látnánk mást, mintha tükörbe néznénk, képernyőre meredő alakokkal találkoznánk.
Inkább betértünk a könyvtárba a muzeális értékű bútorok, polcok közé. Több mint 110 ezer művészeti témájú kötet sorakozik a polcokon, közöttük sok évtizedes ornamentika minták, albumokba rendezve. A Művészeti Gyűjteményben mintegy 10 ezer grafika található, amelyek többnyire az iskola egykori növendékeinek és tanárainak alkotásai. Emellett Meidzsi-kori japán fametszetek, a szecessziós plakátművészet híres alkotóinak – többek között Alfons Muchának – a remekművei is fellapozhatók. Különleges a fotógyűjtemény is. És igazán egyedülálló, hogy 1886-tól hiánytalanul megtalálhatók a hallgatói anyakönyvek, így bepillanthatunk a nagy (és kis) művészek tanulóéveibe. Minden online is elérhető, a művészeti gyűjtemény pedig a jelenkori hallgatók munkáival folyamatosan gyarapszik. A könyvtár egyébként nyilvános, bárki beiratkozhat, de nem kölcsönözhet, a kiváncsiságot csak helyben lehet kielégiteni.
Amíg valaki a kért kötetre várakozik, végignézheti a falakat ékesítő 19. század végi, 20. század eleji archív fotókat, amelyek tanúsítják, hogy hajdan szigorúan külön zajlott a férfiak és a nők oktatása. Apácák is tanultak a képezdében, hiszen egyes rendek egészségügyi szolgálatot is teljesítettek, anatómiai ismeretekre pedig itt tehettek szert a nővérek.
Innen a festő restaurátorokhoz visz az utunk. Az egyik műteremben a császár-és királynőnek bókolhatnánk, csakhogy szegény Mária Terézia kettészelt állapotban, asztalra fektetve várja, hogy a restaurátori „kezelés” után majd régi szépségében, méltóságteljesen és persze egyben láthassuk a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A mű megérdemli a törődést, mert igen kvalitásos ábrázolása őfelségének. Arról is szó esett, hogy a szak többféle specializációt is kínál a hallgatóknak, hiszen nemcsak festményeket, hanem szobrokat, bútorokat és egyéb műkincseket is restaurálni kell. Mostanában számos műemléket újítanak meg, komoly a kereslet a szakértő művészek, illetve szakemberek iránt. Díszítőfestőket, aranyozókat ugyan nem képeznek, de a tanulmányaik alatt e mesterségekkel is megismerkednek a növendékek, úgyhogy azt biztosan tudják, hogy például egy templombelső helyreállítása, díszítése megfelelő minőségben készült-e el. Ez bizonyítja, hogy a szak vezető tanárai néhány hallgatóval együtt dolgoztak a Régi Műcsarnok mennyezeti díszítéseinek restaurálásában. Szurcsik József szerint, aki innen kikerül, bármelyik művészeti vagy művészetközeli pályán, bármilyen kényes feladatban megállja a helyét.
