Amerika kész megszüntetni a vámokat Kanadára és Mexikóra, egy feltétellel

A Trump-adminisztráció kész megszüntetni a Kanadára és Mexikóra kivetett különvámot, amennyiben a két ország intézkedéseket tesz a határon átnyúló kábítószer-csempészet ellen – jelentette ki a Fehér Ház Nemzetgazdasági Tanácsának igazgatója.

Kevin Hassett a Fox News hírtelevízió The Story című műsorának adott interjúban úgy fogalmazott, hogy

ez nem kereskedelmi háború, hanem a drogháború.

Ezzel Justin Trudeau kanadai miniszterelnök keddi szavaira is reagált, aki úgy értékelte Donald Trump lépését a 25 százalékos vámról, ahogy azzal kereskedelmi háborút indított északi szomszédja ellen.

Az amerikai elnök gazdaságpolitikai tanácsadójaként dolgozó közgazdász szavai szerint

az amerikai hírszerző ügynökségek és nyomozóhatóságok által gyűjtött információk azt mutatják, hogy Kanada és Mexikó nem vesz részt a kábítószer elleni harcban, ami csalódást keltő.

Kérdésre válaszolva Kevin Hassett kijelentette, hogy Donald Trump vámokról szóló rendelete egy veszélyhelyzetről szóló nyilatkozat, ami azt jelenti, hogy, amennyiben a veszélyhelyzetnek vége, a vámok is megszűnnek.

„Ha az elnök elégségesnek látja az intézkedéseket, akkor a vámoknak is vége”

– fogalmazott.

A Nemzetgazdasági Tanács igazgatójának állítása szerint csak 2023-ben 2000 százalékkal növekedett a Kanada felől az Egyesült Államokba csempészett és lefoglalt fentanil mennyisége, miközben az elmúlt évben több mint 100 ezer amerikai halt meg kábítószer-túladagolásban.

Hozzátette, hogy

Kedden Justin Trudeau kanadai miniszterelnök válaszlépésként szintén 25 százalékos vámot jelentett be első körben 30 milliárd dollár értékű Egyesült Államokból importált árura, és közölte, hogy „nem hátrálunk meg a harc elől, különösen nem, ha országunk, és mindenki jóléte forog kockán”.

Az Egyesült Államok – Donald Trump rendelete alapján – kedden vezette be a már január végén kilátásba helyezett 25 százalékos különvámot a Kanadából és Mexikóból érkező importra, miközben Kínára újabb 10 százalékos vámtétel lépett hatályba.

A Kanadából az Egyesült Államokba szállított energiahordozók esetében kedvezményes, 10 százalékos vámtétel érvényes.

További hírek