Itália városai egymást túllicitálva köszöntötték a félszigeten keresztülvonuló Nagy Lajost. Petrarca külön is köszöntötte a magyar királyt, aki Nápolyba tartott, azért, hogy megbosszulja öccse halálát. A drága és távoli hadjáratok végül nem jártak sikerrel.

A történet természetesen sokkal korábban kezdődött. Nagy Lajos apja, Károly Róbert ugyanis a nápolyi királyi családból származott, de anyai ágon kapcsolódott az Árpád-házhoz, ezért az utolsó Árpád-házi király, III. András király halála, 1301 után e családi kapcsolat miatt volt jogalapja a magyar trónra.

A nápolyi családdal a kapcsolat a meglehetősen bonyolult és csak az 1307-től, majd a második, 1308-as koronázásától véglegesnek tekinthető trónra lépés után megmaradt, Károly Róbert kisebbik fiát, András herceget a nápolyi király, Bölcs Róbert lányunokájával, Johannával házasították össze.

Az anyakirályné 5 tonna arannyal kelt útra, „megvenni” a trónt fiának, mindhiába

Károly Róbert e frigy miatt joggal számíthatott arra, hogy Bölcs Róbert király után András lesz Nápoly királya. Ám amikor Bölcs Róbert egy évvel Károly Róbert után, 1343-ban elhunyt, végrendeletében nem Andrást, hanem unokáját, Johannát nevezte meg örökösének, így András csak a királynő férje lett volna.

Nagy Lajos magyar király a Képes Krónikában

A magyar udvarban hatalmas lett a felháborodás, András – és az 1342-ben trónra lépett Nagy Lajos magyar király – anyja, Erzsébet anyakirálynő azonnal Nápolyba utazott. Nem ment üres kézzel, a korabeli beszámolók alapján 6 és fél tonna ezüstöt és 5 (!) tonna aranyat vitt magával.

Hiába a hatalmas kincs, Erzsébet királyné útja fényes külsőségekben ugyan gazdag volt, eredményt azonban nem ért el, a királyné végül, miután Rómába is elzarándokolt – hazautazott Magyarországra.

András herceget tehát nem koronázták nápolyi királlyá, sőt 1345 szeptemberében Aversa városában meggyilkolták. A merénylők egy éjszaka valamilyen okkal kihívták és megölték, miközben a hálószobában ott aludt a várandós Johanna. Johanna érintettségét nem bizonyította semmi, de az igaz, hogy nem szerette a férjét, hiszen ez egy érdekházasság volt.

A bosszúhadjárat elsőre sikerülni látszott

A magyar udvarban egyértelműen Johannát kiáltották ki bűnösnek, és minden szinten ellenlépéseket tettek. Nagy Lajos a pápához fordult – ugyanis a nápolyi király a pápa hűbérese volt –, hogy Johannát fossza meg a nápolyi királyságtól, és őt, azaz Lajost tegye nápolyi királlyá.

A kedélyeket az sem hűtötte le, hogy Johannának ki kellett adnia a gyilkosokat – Nápolyban a magyar királyfi igen népszerű volt – akiket 1346-ban, természetesen kínvallatás után kivégezték.

A magyar király diplomáciai erőfeszítései nem jártak sikerrel, ezért elkezdte a felkészülést a hadjáratra. Ám volt egy probléma: Velence. A Magyar Királyság és Velence nem igazán voltak jóban, konkrétan ellenségek voltak, mert 1346-ban Lajos kudarccal végződő hadjáratot vezetett Velence ellen, hogy Zára (Zadar) városát visszafoglalja.

Ugyan kisebb magyar csapatok már korán megérkeztek a Nápolyi Királyságba, ahol L’Aquila és a város urai, az Abruzzok szinte azonnal a magyar oldalra álltak, de maga a király 1347 őszén nagy kerülőre kényszerült, hogy ne érintse Velencét.

Útján az itáliai fejedelmek mindenütt nagy pompával fogadták, Lajos pedig kijelentette, hogy csak a bűnösöket akarja megbüntetni, ezért aki nem részes a gyilkosságban, annak nincs semmi félnivalója.

A király gyakorlatilag egy capuai összecsapással elfoglalta a Nápolyi királyságot. Az 1348. január 11-i csata után pár nappal Johanna új férjével, Tarantói Lajossal Avignonba menekült.

A nápolyi vár, a már akkor is állott Castel Nouvo (Fotó: Wikipedia Berthold Werner)

Lajos Aversában, András herceg meggyilkolásának a helyén fogadta a nápolyi urak küldöttségét, köztük Durazzói Károlyt, a Nápolyban maradt legelőkelőbb főurat, aki ráadásul rokona is volt.

Egy kivégzés és egy járvány – és a magyar uralom összeomlott

Lajost a déli-itáliai királyság népe örömmel fogadta, és hajlott a tartós magyar uralom elfogadására. E bimbózó népszerűséget azonban a magyar király egy meggondolatlan tettel elvesztette.

Aversában a nála tisztelgő Durazzói Károlyt és rokonait lefogatta, és Károlyt ki is végeztette, bár valójában András herceg meggyilkolásához semmi közük nem volt. Durazzói Károly unokafivéreit ezenfelül Magyarországra szállíttatta. A kivégzett főúrnak Lajos azt rótta fel, hogy késleltette András herceg koronázását, valamint elvette Bölcs Róbert Mária nevű unokáját, Johanna testvérét – s tulajdonképp megszöktette – annak ellenére, hogy Máriát Lajosnak szánták. Lajos attól félt, hogy távozása után – hiszen a magyar király nem tervezte, hogy végleg Nápolyban marad – Károly valamiképp átveszi majd a Nápolyi királyságot.

Durazzói Károly kivégzése óriási hiba volt. Az addig barátságos közhangulat egyre inkább Lajos és a magyarok ellen fordult. Hiába vonult be a magyar király hatalmas pompával Nápolyba, és vette fel Jeruzsálem és Szicília királya címet (ez a nápolyi királyok hagyományos címe volt, annak ellenére, hogy se Szicília, se Jeruzsálem nem tartozott a királysághoz), és kezdte meg a napi uralkodói munkát, nem igazán volt népszerű.

Ezt még akár orvosolni is lehetett volna, ha nyugodt hónapok következtek volna, ám ekkor egy, a világtörténelem menetét jelentősen megváltoztató esemény történt, ami a nápolyi magyar uralomra is tulajdonképp végzetes hatást gyakorolt. Ez pedig nem más volt, mint a nagy pestisjárvány.

A pestis dühöngése a lakosságot és a hadat sem kímélte, ráadásul otthonról is rossz hírek érkeztek, ezért Lajos király úgy döntött, hogy hazatér. A nápolyi királyságot főembereire bízta, és 1349 tavaszán visszatért Magyarországra.

A magyar uralom ez után viszonylag gyorsan összeomlott, Johanna ugyanis visszatért. Pénzt a vállalkozásra sajátos forrásból szerzett, egyszerűen eladta a Nápolyi királysághoz tartozó, de Franciaországban lévő Avignon városát – a pápaság akkori székvárosát – a pápának.

Johanna királynő (Ágotha Imre Ede rajza Giotto di Bondone falfestménye alapján)

Johanna férje, Tarantói Lajos, akit a pápa közben nápolyi királlyá koronázott, a kapott pénzből hadat vezetett Nápoly visszaszerzésére. A magyar király egyik legtehetségesebb hadvezérét – a Toldiban is megénekelt – Lackfi István vajdát küldte Dél-Itáliába. A magyar hadvezér ugyan elért sikereket is, de a királyságot nem tudta visszaszerezni, mert német zsoldosai elfordultak tőle. Ezért Lackfi dolgavégezetlen kényszerült hazatérni.

A pestis lanyhulásával Lajos még egy próbát tett a nápolyi trón megszerzésére. Újra hadat szervezett, és 1350-ben – már tengeri úton – visszatért. Csatáról csatára harcolva foglalta el a királyságot, kétszer maga is megsérült, végül 1350. augusztus 1-én ismét bevonult Nápolyba.

Azonban ekkor már ellenséges volt a közhangulat, a zsoldosok nem voltak megbízhatók, és a magyar király belátta, hogy Magyarországról nem sikerülhet a nápolyi királyság uralása. Ezért 1350 szeptemberében – Rómán keresztül – hazatért. Két évvel később békét kötött Johannával, így a nápolyi kaland lezárult.

Magyar zsoldosok – köztük Toldi Miklós – azonban évtizedekre Itáliában maradtak, és a városok egymás közötti háborúiban jelentős megbecsülést szereztek.