fbpx

Az áram ára Európában kétszer annyi, mint Kínában, a földgázé háromszorosa az amerikainak

Kritikus szakaszába ért a globális verseny, és Európa lemarad, ha nem tesz meg mindent a versenyképesség erősítése érdekében – mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter az uniós energiaügyi miniszterek budapesti informális ülése előtt újságíróknak.

A miniszter hangsúlyozta: a magyar EU-elnökség egyik fő témája a versenyképesség, az ülésen is ebből a szempontból tárgyalják a különböző előterjesztéseket.

Lantos Csaba felhívta a figyelmet, hogy a két évvel ezelőtti energiakrízis után valamennyire visszarendeződtek ugyan a globális energiaárak, de

az áram ára Európában most is körülbelül kétszer annyi, mint Kínában, a földgázé pedig három-négyszerese, mint az Amerikai Egyesült Államokban.

A miniszter elmondta: minden uniós tagállamnak le kellett adnia június 30-ig a saját energia- és klímatervét, az ezekben foglaltak összegzése is szerepel a keddi tanácskozás napirendjén.

Felidézte, hogy az Európai Unió 2050-re vállalta a karbonsemlegesség elérését, ehhez 2030-ra meg kell valósítani az üvegházhatású gázok kibocsátásának 55 százalékos csökkentését 1990-hez képest. A résztvevők áttekintik, hogy 2024-ben hol tartanak a tagállamok ezen a területen – ismertette Lantos Csaba.

Új témaként tűzték napirendre a geotermikus energia hasznosítását.

Az energiaügyi miniszter jelezte: nagy előrelépés történt az elmúlt időszakban a megújuló energia hasznosításának területén, ez Európában leginkább a napenergia, valamint a szélenergia használatát jelenti. Ugyanakkor mind a két energiaforrás időjárásfüggő, a geotermikus energia viszont bármikor rendelkezésre áll – emelte ki. Hozzátette: ebben rendkívül nagy potenciál van, és Magyarországnak különösen jók az adottságai ezen a területen.

Az ülésen az uniós tagállamok delegációi mellett részt vesznek Svájc, Norvégia és Izland képviselői is, ami jól mutatja, hogy Európa ebben a tekintetben egységes, és annak is kell lennie, ha meg akar felelni a kihívásoknak – fogalmazott Lantos Csaba.

További hírek