A járvány idején öltözetünk szinte állandó kiegészítő darabjává lett a maszk és a kesztyű. Az utcán igen hamar megjelentek a házilag, vagy kisebb cégek, varrodák által készített, sokszor kifejezetten ötletes, jókedvű, nem kórházat idéző maszkok, a kesztyű azonban nem kapott ilyen hátszelet. Vajon miért? A kesztyűviseletről és a kesztyű történelméről a híres divattervezőt, Zoób Katit kérdeztem.

Szereti a kesztyűket?

Nagyon. És nem csak hordom, de gyűjtöm is őket szinte gyerekkorom óta. Természetesen a gyűjteményi darabok inkább esztétikai, vagy technológiai különlegességek, míg azok, amelyeket viselek, inkább célszerűek, bár nagyon szépek is. A legjobban azokat a leheletvékony kesztyűket szeretem, amelyeket szinte második bőrként lehet viselni. Nem márkanevek vonzanak, hanem a kidolgozás minősége, vagy a használati értéke.

Nemcsak ősi maszkokról tudunk, de bizonyítékok vannak rá, hogy egyujjas kesztyűfélét már az ősember is készített, mert az ő keze is fázott. Említene néhány dolgot a kesztyű történelméből, ami nem csak egy divattervező számára érdekes?

A szó klasszikus értelmében vett ruhatárnak régóta alapvető eleme a kesztyű, hiszen évszázadok óta fontos kiegészítő, melynek viselése nem csak divat, de tradíció. Szimbólumértéke is van – vagy talán inkább volt. A király kesztyűje a hatalom jelképe volt, mint egy pecsét, míg az ékszerekkel díszített piros kesztyű a Szent Római Birodalom szimbóluma volt. Ahogy van virágnyelv, van kesztyűnyelv is. A nő egy férfi iránti vonzódását azzal is jelezhette, hogy levette kesztyűjét, mielőtt kezét nyújtotta neki. Ha egy férfi kesztyűt dobott a másik lábára, azzal párbajra hívta ki. A kesztyű sokáig megőrizte a felsőbbrendűségét, az arisztokrácia díszkesztyűinek gyártása különleges precizitást igénylő munka volt, művészi rangú kézműves végezhette csak. Az 1800-as évek közepén, amikor egy francia mester kitalálta a vágószerszámot, amely lehetővé tette a pontos illesztést, az ősi művészet iparággá vált. A modernizált kesztyűgyártásban különleges bőröket használtak, ideértve a halbőrt, a sertésbőrt, a rénszarvasbőrt és a báránybőrt is. Megjelentek a gyapjúból, finom szálakból, selyemből és pamutfonalból készült, gépen köthető varrott, vagy varratok nélküli kesztyűk; a színek, minták és öltésvariációk kezdtek versengeni a kézzel kötött kesztyűkével. A technológiák lehetővé tették a sorozatgyártást, és a díszkesztyű is bekerült a mindennapi viseletek közé.

Azért az a „mindennapi viselet” még sokáig nem vonatkozott mindenkire!

Igaz, a kesztyű sokáig megőrizte a felsőbbrendűségét, csak átalakult a szerepe. Bár a 19. század elejétől a férfi viseletben az öltönyökhöz viselt kesztyű levedlette a dekorációt, a stílus, a szabás és a minőség tette értékessé. Nagyon népszerű volt a finom bőrből készült gombos «Darby» kesztyű, míg az egyenruhához velúr kesztyűt, polgári ruhákhoz nappa kesztyűt viseltek. Temetésen a fekete kesztyű, vadászatokon a sárga, bálokon a fehér kesztyű viselése volt szinte kötelező.
A stílusos női esti kesztyű hosszú volt, eltakarta a könyököt, de ujjai nem voltak, míg a nappali kesztyűnek voltak ujjai. A mindennapi életben a hölgyek nem szerették levetni a kesztyűt, viszont gyűrűket viseltek rajta. A kesztyű az elegancia és az igazi hölgy szimbóluma volt.
A legdivatosabb női kesztyűket kecskebőrből készítették, a sportkesztyűkhöz a legjobb a kutya bőre volt, és az autógyártás megindulása divatba hozta az autóskesztyűt az autóvezetők és az utasok számára egyaránt. A 19. század közepén a kesztyűt még az etikett előírása szerint kellett viselni.

Ezek szerint voltak kesztyűviselési szabályok is!

Nem is egy. Nem volt illendő kezet adni kesztyűben, vagy valakitől valamit kesztyűvel elvenni, de kesztyűt fogakkal levenni sem. És míg a 20. század elején nem volt ildomos elegáns embereknek körében kesztyű nélkül megjelenni, az 1930-as években a napbarnított kezek azt jelentették, az illető a munkásosztályba tartozott, 1948 után ez a kiegészítő egyenesen burzsoá szimbólumnak, a gazdagság és a képmutatás szimbólumának számított.

Szegény kesztyű! Rá is rossz világ következhetett!

A 20. századi társadalmi változások a kesztyűipart is drámaian érintették. Mély válságba került az egyszerű konfekcionált ruhák és farmer győzelmének idején. De a 80-as évek elején a kesztyűk újjáéledtek és a divatipar fontos kiegészítőjeként visszatértek a kirakatba.

És mi a helyzet most? Mennyire divatos manapság a kesztyű?

Mivel a változatos egyéni öltözködést igénylők, vagy a divatrajongók eszköztárának ma is fontos eleme, a kesztyű ma is stratégiai termék. Nagy divatmárkák és kis tervezői kollekciók is kínálják, de sportmárkák és autómárkák erős brand jelképeként is szerepel. És akkor még említést sem tettünk a mai védőkesztyűk sokféleségéről, az orvosi és laboratóriumi vékony gumi-, vagy latex kesztyűtől az elektromossággal dolgozók nehéz gumi kesztyűjéig, a hő és lángvédelmet nyújtó azbeszt kesztyűtől a nehéz, fémszálból sodrott kesztyűig. A polyvinyl bevonatú kesztyű például olyan munkaeszköz, mely nem csak hőálló, de a legtöbb folyadék számára áthatolhatatlan is, védelmet ad a savak, lúgok, ipari olajok, zsírok és más vegyszerek ellen. A technika fejlődésével elérhető lett, hogy speciális védőkesztyűk védelmet nyújthatnak a röntgen sugarak ellen, vagy beépített szenzorok segítségével egészen futurisztikus lehetőségeket adnak a viselőjüknek. A legkülönlegesebb az űrhajósok védőkesztyűje, amelynek fejlesztése szinte önálló tudományág. És ott vannak még a különféle sportágakban viselt kesztyűk is! A baseballjátékosok nagy, párnázott bőrkesztyűi, melyek a kezet is védik és megkönnyítik a labda elkapását, vagy a jégkorongosok és a krikettezők túlméretezett párnázott kesztyűje, ami a játékban használt kemény, gyorsan mozgó labdától véd! De kesztyűt viselnek, vékony, bőrből vagy szintetikus anyagból készültet, a golfhoz és kerékpározáshoz is. A sor végtelen!

Ez bámulatos! Sosem gondoltam volna, hogy ilyen ismertetést hallhatok egy divattervezőtől!

Lehet furcsa, hogy a ruhatárról a védőkesztyűk jutnak eszembe, de nem véletlen, hiszen a használati értéken túl engem igazán a technikai részletek érdekelnek a divatban is.

Úgy tűnik, a kesztyű az Ön számára többet jelent egyszerű használati tárgynál.

Így is van. Számomra nem csak egy öltözékkiegészítőt, de egy csodás mesterséget is jelent. Ahogy a díszkesztyűket gyártók művészi kézműves mestersége eltűnt a 19. század közepén, úgy az elmúlt harminc évben sajnos a divatiparban is szinte kihalt rengeteg gyönyörű mesterség. Ennek nem csak az életmódváltozás és a technológiai fejlődés az oka, hanem az is, hogy manapság a legtöbb hagyományos mesterség nem vonzó pálya egy fiatalnak. Ilyen a kesztyűkészítő, a kalapos, a gombkötő, a pliszírozó, és még sok finom kreatív tudást igénylő szakma, melyek azonban újra feléledhetnek, ha a divat beemeli termékeiket a vágyott tárgyak közé. Én azért vágyom arra, hogy a kesztyű újra divatos legyen, mert tudom, hogy óriási örömforrás rejlik a kreatív iparban. Azoknak is, akik a tárgyakat készítik, és azoknak is, akik viselik.

Van erre esély?

Ma a divatban is jelentős változások zajlanak! A járvány nem csak rávilágított sok értelmetlen extrémitásra, de felhívta a figyelmet az egészség értékére és szinte azonnal megteremtette az új értékrendet az öltözködésben is. Különös drámai ellentmondása viszont ennek az időszaknak, hogy miközben harcolunk az egyszer használatos műanyag termékek ellen, most nem volt más választása a világnak, mint milliószámra gyártani és használni az eldobható gumikesztyűket és maszkokat.
Biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül megérkeznek az ellentmondást feloldó válaszok, és megszületnek azok a kesztyűk is, amelyek a környezetet kevéssé terhelik, hosszabb távon viselhetők és védenek. Emiatt sokkal gyorsabban fog beépülni a mindennapi divatba a kesztyű, mintha csak egy önkifejezésre alkalmas kiegészítő volna.

Javasolná-e a kesztyű gyakoribb viselését a mindennapokban?

Igen! A járványok, fertőzések újra fókuszba helyezték a kesztyűt. A divatnak pedig ebben az esetben komoly felelőssége is van.