Az első magyar vasútvonal 1846-ban nyílt meg, és Vácig vezetett. Kevesen tudják, hogy nem ez volt az első vasútvonal Magyarországon, hanem „csak” az első gőzvontatású. Már korábban lefektettek síneket Magyarországon, csak azokon lovak húzták a szerelvényeket. Az első lóvasút 1827-ben nyílt meg.

Az 1827-es lóvontatású vasút ráadásul a világon az első, bárki számára használható vasútvonalak között volt. A mai szem azonban semmi vasút-szerűt nem talált volna benne.

Magyarországon az áruszállítás kérdése a XIX. század első felében döntő fontosságú volt. Az országban ugyanis alig voltak utak, ráadásul a (a folyószabályozások előtt) gyakran elöntött Alföldön nem is nagyon lehetett volna állandó utakat építeni. A Dunán 1817-től folytak kísérletek a gőzvontatás bevezetésére, de a szárazföldi közlekedés kérdése megoldatlan maradt.

1827-ben azonban egy érdekes megoldás született, a lebegővasút. A lóvasutakat bányákban, ipari üzemekben már korábban is használtak, de közforgalomban az első 1801-ben nyílt meg Angliában, és Európában is több helyen terveztek hasonlót.

A magyarországi első lóvasút ráadásul egy, a hagyományostól eltérő szerkezetű volt. Az eredeti rendszert Henrik Palmer angol feltaláló szabadalmaztatta 1821-ben. A lényege, hogy a fából készült állványokra gerendákat fektettek, és a vasút ezeken gördült úgy, hogy a kocsik, vagy inkább nyitott, háttámlás padkák a szerkezet két oldalán lógtak lefelé, innen a lebegővasút elnevezés. 1826-ban Anglia után Németországban is építettek egy hasonló szerkezetet.

József nádor próbapályát akart

A magyar vasút ennek egy kissé módosított változata volt. Már ugyanebben az évben, 1826-ban Bodmer János Gáspár badeni sóbánya igazgató az osztrák Bollinger és társa céggel kért és kapott szabadalmat ennek megépítésére Ausztria és Magyarország területére. A tervekben egy 915 kilométeres országos hálózat kiépítése szerepelt, amelynek építési költségét 2 millió forintra becsülték. Összesen három vonalat terveztek, Pest-Szolnok-Debrecen, Pest-Győr-Sopron-Bécsújhely és Győr-Fiume között.

A lóvasút pályája Hofbauer János metszetén.

A beruházást ráadásul maga József nádor, valamint a magyar országgyűlés is támogatta, bár a nádor a császári felterjesztésben előbb egy Pest és Kőbánya közötti 7,6 kilométeres próbapályát javasolt.

A lebegővasút azért volt ideális a magyar viszonyokra, mert lényegesen kevesebb földmunkát igényelt, mint a hagyományos alépítménnyel rendelkező vasút, hiszen nem volt szükség töltésekre, csak a fa oszlopokat kellett a megfelelő távolságra leállítani, és a tetejükre a gerendákat ráerősíteni.

A beruházást részvénytársasági formában valósították meg, erre József nádor Wenckheim József bárót kérte fel. Összesen 513 részvényt jegyeztek, a részvényesek között volt maga a nádor, aki egymaga 20 részvényt jegyzett. Két részvényt Széchenyi István is vett, de ott találjuk a későbbi nagy vasútépítések beruházóit, Ullmann Móricot és Sina Györgyöt is.

A kísérleti szakasz építése 1827 májusában kezdődött, azonban azt számos nehézség hátráltatta. Nem volt elég keményfa, így puhafát kellett használni, nem volt elég építőmunkás, ezért József nádor a katonaságot vezényelte ki, illetve a vasanyag gyártására saját műhelyt kellett berendezni. Ráadásul az építkezés megkezdése után nem sokkal Bodmer János, akit az építkezés vezetésével bíztak meg, váratlanul elhunyt.

A vonal Pest szélétől, nagyjából a Baross tértől indult, és egyenes vonalban haladt Kőbányáig, ahol két ágra szakadt. Az egyik a Kauser féle, illetve a Széptő bizottmány kőbányájáig, a másik a Lechner féle téglaégetőig vezetett.

A lebegővasút megépített pályarészlete a Közlekedési Múzeumban a “A Hídember gépei” című időszaki kiállításon (Fotó: MMKM)

Kőbányától Pestig óránként 8 km-rel

A pálya felépítését végül Spiegel József ácsmester végezte, aki összesen 1372 oszlopot és kétszer ennyi gerendát használt fel, valamint 14 ezer szeget, 10 ezer csavart és 512 mázsa vasat, amiből a sin készült. A teljes költség 33 ezer forintra rúgott.

A pálya Pest felé enyhén lejtett, mert a terv szerint Kőbányáról szállították volna az építőanyagot Pestre.

A próbapályán júniusban végeztek néhány menetet, de problémák léptek fel, mert egyes oszlopok túl messze voltak egymástól és a pálya leszakadt. A javítások után a teljes szakasz 1827. augusztus 20-ra lett kész.

A Hazai ’s Külföldi Tudósítások 1827. augusztus 25-i száma így számolt be a megnyitóról:

Ő Fő Herczegsége hozzá tartozandóival, ’sa’ Deputátióval, mellynek Előlüllője Méltós. Báró Venkheim Jósef Aradi Fő-lspány Ur vala, a’ városi új Kőbányánál az üllésekre alkalmaztatott kotsikra, magyar színekkel ékesített két zászló elől lobogván, felüle, és egészen a’ Kerepesi lineáig, egy ló által húzatva, megérkeze

A lebegővasút visszafelé már nem a főhercegi kíséretet szállította, hanem 68 gránátost és 148 mázsa terhet vontatott, ezt a terhet szintén egy ló húzta el. Még ugyanezen a napon egy hét kocsiból álló szerelvényt húzott el két ló Kőbányáról Pestre. Ez alkalommal 448 mázsányi követ, 4 hordó bort, 40 mázsa gyapjút, gabonát, fát és téglát szállítottak. Kőbányáról Pestre egy óra alatt ért fel a lóvontatású szerelvény, azaz óránként 8 kilométeres sebesség volt elérhető.

Az ünnepélyes start után a vasutat sétakocsikázásra és teherszállításra is használták, ám a várt üzleti siker elmaradt. Ennek mind műszaki, mind üzleti okai voltak.

A vállalkozásnak a nyereségességhez napi két, 10 kocsis fordulót kellett volna teljesítenie, ehhez pedig 24 kocsira lett volna szükség. Ezzel szemben csak 11 volt ebből, és ez is sokszor kihasználatlanul állt, mert a kőbányai vállalkozók nem szerették volna kiadni a kezükből az építőanyag szállítását, ezért jóval a vasút árai alá ígértek.

Műszaki gondok, balesetek

A vasút mindemellett több műszaki problémával is küzdött. A puhafa szerkezet gyorsan romlott, állandóan javítani kellett. A 11 kocsiból általában három mindig javítás alatt állt. Fél év alatt a szerkezet karbantartására 1500 forintot kellett költeni és összesen csak 4800 tonna terhet szállítottak el.

A kocsiknak konstrukciós problémájuk is volt: A két oldalt lógó kocsi között helyezkedett el az a közös rész, amely a négy kereket magába foglalta, és ami tulajdonképpen a szorosan egymás mellé helyezett két sínen futott. Csakhogy mind a négy kerék függőlegesen állt, oldalirányban semmi tartást nem adtak, és a kocsik ennek következtében erős szélben belengtek, emiatt több baleset is történt.

A vasút 2/3 arányú, működő, néhány méteres makettjét 2010-ben a Közlekedési Múzeumban felépítették. Az itteni használatnál kiderült, ezt a hibát ki lehetett volna küszöbölni, ha a szerkezetre oldalt is tettek volna vízszintesen álló kerekeket.

Az “igazi” lóvasút, az első magyarországi lóvasút, a Pozsony-Nagyszombati Első Magyar Vasúttársaság nagyszombati állomása (Boulet litográfiája in: Dr. Czére Béla: Magyarország közlekedése a XIX. században, Budapest, 1997)

Mivel a részvényesek nem vállalták, hogy részvényenként újabb 15 forintot fektessenek be, a részvénytársaság 1828. március 20-án az üzemeltetést beszüntette. A szerkezetet lebontották, és a faanyagot eladták. Egy részük a Lánchíd építésénél került felhasználásra, más része tüzelőként végezte, állítólag Széchenyi is vásárolt ilyen faanyagot tüzifaként.

A sikertelen kísérlet után természetesen a nagyszabású, 900 kilométeres hálózat terve füstbe ment. Jó tíz évig nem is kísérleteztek újabb lóvasúttal Magyarországon.

A különleges kísérleti vasút után jó tíz évvel indult újra lóvasút Magyarországon, most már Pozsony és Nagyszombat között. Ez már a mai értelemben vett “igazi” vasút volt, azaz a ma is megszokotthoz hasonló síneken, zárt kocsikkal közlekedett, azonban, ahogy neve is mutatja, gőzmozdonyok helyett a kocsikat lovak húzták. A pályát eleve úgy építették, hogy később gőzmozdonyok is közlekedhessenek rajta. A lovakat végül ezen a vasútvonalon 1873-ban váltották fel a füstös lokomotívok.