Bár most hideghullám söpör végig Európán, az idei az utóbbi évek egyik legenyhébb tele. De vajon milyen hatással van ez a tavaszias enyheség az állatvilágra?

Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján a tavalyi esztendő (cseppet sem dicséretes) bronzérmet zsebelt be a legmelegebb évek listáján, és az is kijelenthető, hogy a 20. század kezdete óta a tíz legmelegebb év mindegyike az elmúlt három évtizedből került ki.

Az átlagosnál melegebbek voltak tavaly a téli hónapok is: a havi középhőmérséklet országos átlaga 2022 januárban +1,1°C-kal, februárban +3,1°C-kal, decemberben pedig +2,1°C-kal volt magasabb.

Hogy ez a szokatlanul enyhe időjárás milyen hatással van az állatvilágra, azt természetjáróként nyitott szemmel járva akár mi magunk is észlelhetjük.

Rövidülő téli álom?

Így derült ki például az is, hogy december végén két ásóbéka, egy levelibéka és egy erdei béka is előmászott már a hazai hegyekben. Szintén említésre méltó, hogy a bükki Sebesvíz-völgyben idén január 3-án e sorok írója is találkozott egy jókora nőstény foltos szalamandrával, sőt január 10-én az Aggteleki Nemzeti Parkban is lencsevégre kaptak egyet.

A Bükkben már január első napjaiban lehetett idén szalamandrát látni
Fotó: Farkas Alexandra

Ezek a lomhán mozgó állatok ilyenkor táplálék reményében látogatnak ki fagymentes telelőhelyükről, de a mínuszok megjelenésekor rögvest visszahúzódnak hibernálódni. A békák egyébként normál esetben február végén, március elején, a szalamandrák pedig március-április tájékán bukkannak elő, hogy felkeressék szaporodóhelyüket, ezek a példányok tehát ehhez képest több hónappal előbb jártak.

Még inkább meglepő, hogy a közelmúltban az egyik börzsönyi madárodúban egy alvó pelét is találtak a szakemberek.

A nagy pelék téli felszíni jelenléte azért is különösen érdekes, mert egyébként az emlősök közül ők alusszák a leghosszabb téli álmot a világon, ezért német nyelvterületen „Siebenschläfer”, azaz hétalvó névvel illetik őket. Általában csak júniusban jönnek elő földalatti telelőhelyeikről, októberben pedig már újra el is vonulnak. Persze könnyen lehet, hogy ez a „merész jószág” végül nem vészeli át a telet, ugyanis a madárodút alkotó „colos deszka nagy hidegben kevés” – írták az MME Börzsönyi Helyi Csoport szakemberei.

Telente egy-két alkalommal egyébként a tápanyagraktárak pótlása érdekében más téli álmot alvó fajok is felébrednek, amikor enyhe napokon a hőmérséklet hosszabb időre fagypont fölé emelkedik. Ám minden ilyen ébredés rendkívül energiaigényes folyamat, így az enyhe időszakok és a visszaalvásra ösztönző keményebb fagyok gyors és gyakori váltakozása akár már veszélyessé is válhat az egyedek számára az energiatartalékok felélése miatt.

Ürességtől kongó madáretetők

Sok madárbarát panaszkodik arra is, hogy a korábbi teleken folyamatos forgalmú etetők a mostani évszakban sokáig teljesen üresen álltak, és a január közepétől tapasztalható hűvösebb, havas napokon sem látogatja azokat túl sok éhes tollas.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint ennek oka egyrészt az, hogy a klímaváltozás miatt az igazán kemény fagyok Eurázsia északi térségeiben is csak később köszöntenek be, illetve enyhébb is a tél, ezért a hó elől délebbre húzódó énekesmadár-csapatok is csak később és kisebb számban érkeznek hazánk területére.

A tél ráadásul itt is enyhébb, ezért a madarak könnyebben találnak táplálékot a természetben, és kevésbé húzódnak be a lakott területek közelébe.

A kevésbé rideg valóság haszonlesői

Egyes állatfajok a tavaszias télből akár hasznot is húzhatnak.

Paulovics Péter és Somogyvári Orsolya még 2002-ben közölt arra vonatkozó adatokat, hogy a kis patkósdenevérek nem is képesek átvészelni a zord téli időszakot, ha nem járhatnak ki a biztonságot nyújtó telelőhelyről táplálkozni és inni, ehhez ugyanis nem halmoznak fel kellő tartalékokat. Ez a faj tehát hipotézisük szerint északi irányba eleve addig a zónáig hódíthatta csak meg a mérsékelt övi területeket, ahol még kellő számú – számára létfontosságú táplálékot jelentő – téli rovar repdes az éjszakában.

E hipotézisből viszont az is következik, hogy ha enyhe időben egyes éjszakai lepkék az átlagosnál nagyobb számban repülnek, akkor a gyakorta kirepülő kis patkósdenevérek populációja is megemelkedhet.

A kis patkósdenevérek normál esetben is kijárnak táplálkozni telelőhelyükről, de az enyhe teleken erre még több lehetőségük van Fotó: Potyó Imre

Részben az enyhe telek számlájára írható a melegebb éghajlati övekből hazánkba érkező, sokszor trópusi, szubtrópusi eredetű inváziós fajok sikeres megtelepedése is. Ilyen többek között a rengeteg bosszúságot okozó ázsiai márványospoloska, az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog is.

Ha kellően hideg lenne a tél, akkor az ilyen inváziós fajok kalandos módokon (pl. turizmus révén, vagy logisztikai útvonalak mentén) országunkba érkező pionír képviselői eléldegélnének ugyan egy darabig a természetben, a tartós fagyot legtöbbjük már biztosan nem vészelné át, így a következő évben utódaik sem lehetnének.

Az enyhe időjárás azonban megfelelő környezeti feltételeket teremt számukra, így könnyedén túlélnek, megtelepednek és még további területeket hódítanak meg. Ez pedig nemcsak nekünk embereknek okoz még több bosszúságot, hanem az őshonos fajok kiszorulásával felborulhatnak a létező ökológiai kapcsolatok is. Egyébként a hazai rovarkártevőknek is legalább két hét igazán fagyos nap kellene, hogy jó részük elpusztuljon és tavasztól kevesebb bosszúságot okozzanak a gazdáknak. Ez pedig idén eddig nem adatott meg, így nagyobb energiát kell majd fektetni a védekezésre.