Az Irodalmi Nobel-díj esetében gyakran nem csak a teljesítmény számít

Hepatitisz C-vírus, fekete lyuk, génolló – 3 fontos felfedezés fémjelzi az idei természettudományi Nobel-Díjakat – lássuk a hátterüket!
2020-10-13
Magyarázatot találtak a Pluto hegyeit borító “hóra”
2020-10-15
Show all

Az Irodalmi Nobel-díj esetében gyakran nem csak a teljesítmény számít

Minden évben nagy várakozás és találgatás előzi meg az Irodalmi Nobel-díj odaítélését.  Vajon az idén végre megkapja az elismerést ’X’, vagy ’Y’, akinek már évek óta „járt” volna? Vagy megint valamiféle taktikázást érzékelhetünk a döntés mögött?

Az ilyen művészeti díjazások persze óhatatlanul igazságtalanok. Hiszen az ízlésről nem lehet vitatkozni, és mégoly nyilvánvaló művészi érték is viszonylagossá válhat a Svéd Akadémia irodalmi döntéshozó tagjainak mércéje és vonzódása szerint. Azt talán nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy a legtöbb esetben a kiemelkedő és egyedi irodalmi teljesítmény a legfontosabb szempont a döntéshozók számára. De, mivel itt nem egzakt tudományos eredményekről van szó, e mellett bizony más tényezők is közrejátszanak abban, hogy a világ sok kiváló írója és költője közül éppen ez az alkotó, és nem pedig amaz kapja a nem mindennapi szellemi és anyagi elismeréssel (10 millió svéd korona, vagyis 342,2 millió forint) járó díjat. A pozitív diszkriminációnak sokféle fajtája létezik: figyelnek arra, hogy a győztes lehetőleg ne mindig ugyanabból az országól, sőt, földrészről kerüljön ki, hogy hozzávetőleg arányosan szerepeljenek nők és férfiak a díjazottak között, sőt, hogy az írók, illetve a költők is viszonylag kiegyensúlyozott arányban jelenjenek meg a művészek sorában.

Nem is beszélve az egyéb, gyakran titkos, a kulisszák mögötti, nehezebben magyarázható szempontokról. Mondjuk, könyvkiadói lobbiérdekekről, vagy például politikai megfontolásokról. Egyszer támogatni kell a nehéz helyzetben lévő, horribile dictu elnyomás alatt sínylődő ország fiát/lányát, máskor honorálni valamiféle egyedi politikai bátorságot, vagy éppen teljes jó szándékból példát mutatni az alkotóknak és a közvéleménynek a svéd bársonyszékekből helyesnek ítélt társadalmi és alkotói magatartásra. És a viták után ebből az egész, bonyolult kritériumhalmazból egyszer csak kikristályosodik egy név.

Irodalmi Nobel-díjasok az elmúlt 10 évben:

2010  Mario Vargas Llosa                 Peru

2011 Tomas Tranströmer                Svédország

2012  Mo Jen                                     Kína

2013  Alice Munro                            Kanada

2014  Patrick Modiano                     Franciaország

2015 Szvetlana Alekszijevics           Fehéroroszország

2016  Bob Dylan                                Amerikai Egyesült Államok

2017  Kazuo Ishiguro                        Egyesült Királyság/Japán

2018  Olga Tokarczuk                        Lengyelország

2019  Peter Handke                           Ausztria

——————————————————————————–

2020-ban Louise Glück amerikai költőnek ítélték az Irodalmi Nobel-díjat. Az indoklás szerint:

Összetéveszthetetlen költői hangjáért, amely zord szépségével egyetemessé teszi az egyéni létezést.

A hír nagy meglepetést okozott, mert az ő neve nem szerepelt az elsők között a fogadóirodák listáján.

Ott, ahol például Murakami Haruki már évek óta ott liheg, és megjelent Cormack McCarthy, Ann Carson, Margaret Atwood, vagy Ljudmila Ulickaja is. 

Magam Murakami Harukinak soha nem szavaznám meg ezt a díjat (persze kit érdekel egy tollforgató szubjektív vélekedése), mert szerintem ő inkább irodalmi celeb, mint valóban nagy író.

Ann Carson igen jó költő, de ha ő kapná, nyilván rögtön összecsapnának a követők és az ellenzők, mert egyik fő műve, nevezetesen verses regénye nagyon szép ugyan, de éppenséggel egy homoszexuális szerelemről szól. Ezt inkább ne, ne legyen megosztó személyiség – gondolhatták az ítészek – most óvakodjunk a társadalmi viharoktól! Éppen elég volt az utolsó két esztendő, amikor is hangos botrányok övezték az Irodalmi Nobel-díjat.

Sokan emlékezhetnek arra, hogy 2018-ban nem is adták ki a díjat, mert a bizottság egyik tagjának Katarina Frostensonnak a férjét Jean Claude Arnault francia kulturális menedzsert szexuális zaklatás miatt börtönre ítélték és egy vizsgálat azt is kiderítette, hogy Frostenson éveken át előre kiszivárogtatta férjének a leendő Nobel-díjasok nevét. Frostenson végül távozott, a bizottságot pedig teljesen újjá szervezték.

2019-ben pótlólag, Olga Tokarczuk lengyel írónő kapta a 2018-as díjat, 2019-re pedig Peter Handke osztrák író-költőnek ítélték oda.

Püff neki, újabb botrány! Handke kiemelkedő művészi értékét senki sem vitatta, de itt is, ott is felforrtak az indulatok, sokan kifogásolták, hogy beszédet mondott a háborús bűnös, Milosevics temetésén, úgy vélték, túlságosan egyedi, szélsőséges nézeteket vall. Az Akadémia végül válaszolt, nyilatkozatban védte meg a döntését és Handkét. Így érkeztünk el 2020-hoz.

Louise Elisabeth Glück sikerére egy kicsit mi is büszkék lehetünk, mert a költőnő apai ágon magyar felmenőkkel rendelkezik. Magyar zsidó nagyszülei annak idején innen vándoroltak ki Amerikába. Glück 1943-ban született New-Yorkban, a Columbia Egyetemre járt, de nem szerzett diplomát. Viszonylag fiatalon, 1968-ban, indult a karrierje, Firstborn (Elsőszülött) című kötetének megjelenésével.

Azután egyre ismertebb és kedveltebb lett Amerika szerte, megkapta a legrangosabb amerikai irodalmi és könyves díjakat. Irodalomkritikusok gyakran jellemzik a költészetét önéletrajziként, mert verseiben sokszor ír a családjáról, az átélt traumákról, és ilyenkor a humor mellett a szomorú élmények is nagy hangsúlyt kapnak.

De mégsem lehet őt a vallomásos költők kategóriájába sorolni, a versei bár egyszerűnek tűnnek, valójában sűrítettek, többrétegűek. Gyakran merít inspirációt a mitológiából és a klasszikus költészetből, ám mindezt magán átszűrve, izgalmasan modern költeményekben önti formába. A sorai olykor töredezettek, drámaian szaggatottak. Az olvasóknak a fantáziájuk megdolgoztatásával kell kitölteniük a szavak közti lélegzetvételeket. És a fordítóknak nincs könnyű dolguk, amikor a saját nyelvükön újjá akarják teremteni Glück sajátos világát. A költőnőnek eddig 12 verseskötete és két esszégyűjteménye jelent meg.

2003 és 2004 között ő volt „A Nemzet Költője” az Egyesült Államokban. Megbecsülését jól jelzi, hogy bár nem szerzett diplomát, évek óta taníthat költészetet a legkiválóbb felsőoktatási intézményekben, jelenleg a Yale Egyetemen. A díj kihirdetése után Anders Olson, a Svéd Akadémia tagja méltatta Glück munkásságát. Kijelentette, hogy költői hangja rendíthetetlen és őszinte, a verseinek kifinomult kompozícióiban egyszerre vibrál tiszta szigorúság és játékos intelligencia. Magyarul még nem jelent meg kötete, egyes verseinek fordítását csak folyóiratokban, illetve a világhálóról, például a Versum Online felületéről ismerhetjük.

 Elvesztett szeretet

A húgom egy egész életet töltött a földön.

Megszületett és meghalt.

Közben

sosem volt élénk, sosem mondott semmit.

 

Úgy csinált, mint a kisbabák,

sírt. De nem akarta, hogy megetessék.

Anyám mégis gondozta, megpróbálta megváltoztatni

a sorsot, majd a múltat.

 

Valami meg is változott: amikor a húgom meghalt,

anyám szíve olyan

nagyon hideg, rideg lett,

mint egy apró vasmedál.

 

Aztán úgy tűnt, a húgom teste

mágnes. Éreztem, ahogy húzza

anyám szívét a földbe,

hogy növekedhessen.

Branczeiz Anna fordítása

Aki elolvassa a fenti verset, remélhetőleg tényleg érzékeli ennek a költészetnek a „zord szépségét”. És elhalványulnak a találgatások, kétségek. A Svéd Akadémia döntése az idén nem csupán „biztonsági játék” volt. Louise Glück valóban nagyon jó költő.

Cikk küldése e-mailben

Vélemény, hozzászólás?