Már láthatja A szenvedély íze című francia filmet, amelyben Juliette Binoche egy 19. századi sztárszakácsnőt játszik, aki csodás főzőtudományával és egész lényével elbűvöli a korabeli francia vidéket. Nem lehet csodálkozni, hogy Franciaország éppen ezt a filmet küldte az Oscar-díjra, a nem angol nyelvű filmek versenyébe, mert ez az alkotás egészen szokatlan, egyedi mozi, és és nem túlzás kijelenteni: egy kicsit benne van Franciaország lelke.
Sokan kedvelik a nagyvilágban és idehaza is a gasztrofilmeket, a főzős műsorokat, séfversenyeket, de még az olyan, olykor bugyuta, máskor szellemesebb tévés gasztro-realityket is, mint, mondjuk, a Hal a tortán.
Rengeteg oka van ennek. A divat, a kíváncsiság, a sztárszakácsok egyedi stílusa iránti rajongás, a másik ember intimitása iránti olthatatlan érdeklődés, ugyan mit eszik, hogyan gondolkodik az az ismert celeb, és még sorolhatnánk. Ha ilyet nézünk, valljuk be, egy kicsit olyan, mintha kukkolnánk.
Hiszen a főzés, az evés, az egyik legemberibb, legintimebb emberi tevékenység, életszükséglet és élvezet egyszerre, akárcsak a szex.
Forrás: Wikipedia
Ételek és mozdulatok
No, és itt már közelítünk A szenvedély ízéhez és Juliette Binoche-hoz. Közelítünk, de menet közben el- hagyjuk az ismert gasztro közhelyeket. Ebben a konyhában ugyanis nincsenek harsogó vezényszavak, kapkodó kevergetések. Itt minden mozdulat pontos és szeretetteljes. Ahogy Binoche emeli, váltogatja a régi réz- vagy ónedényeket, ahogy hajlong a hatalmas vas tűzhely körül, ahogy premier plánban lehámozódik a répa, kibomlanak a saláta levelei, a nyers, kívánatos hús belemerül az olvadó vajba, annak a hangulata példátlan a filmtörténetben.
Ez a 19. századi mese, egy anjou kastélyban felvett főzős „reality” magasabb szintre emeli a főzés aktusát. Az szinte erotikus, szenvedéllyel és vággyal teli folyamattá lesz. Amit Binoche – a nagy színésznő titka -, mégis visszafogottan, szelíden, a világ legtermészetesebb módján játszik el.
Eugenie, a középkorú szakácsnő sok éve különleges kapcsolatban él a kastély urával, a francia vidéken közismert nagy gourmet Dodin-nel. Nappal főzi – akár vele együtt is, egyetlen konyhalány segítségével – a férfi által kitalált sok-sok különleges fogást, és rendszeresen vendégül látja, háziasszonyként jól tartja az „ura” barátait, a környékbeli értelmiséget.
A férfi pedig gyakran éjszaka is felkeresi a nőt a szobájában. Rajong érte, szeretné hivatalosan is feleségül venni, ám Eugenie, bár maga is szereti a férfit, őrzi a függetlenségét. És a nézők újra meg újra követhetik a pazar francia ételek születésének, majd az étkezéseknek, nagy férfilakomáknak és beszélgetéseknek, és a két ember együttléteinek a mozzanatait. A történet egyszerű, bár később szomorkás fordulatokat is vesz, de a főzés intenzív folyamatainak látványa, a finoman elegáns kastélybelső, a táj, a fény és árnyék váltakozásai mégis különlegessé teszik. Időnként, különösen a külső jelenetekben olyan, mintha egy megelevenedett Renoir-képben járkálnánk. Érdekes módon ez a nagyon finom, olykor puha színekbe öltöztetett ábrázolás éppen egy Franciaországban élő vietnámi rendezőnek, Trán Anh Hung-nak köszönhető, aki, talán önkéntelenül is, ezzel a filmmel akarta kifejezni háláját az őt befogadó francia kultúrának.
Találkozás egy régi szerelemmel
Persze benne van a filmben az emberi mohóság és falánkság mulatságos ábrázolása is, amikor az urak tehetetlenül pihegnek vagy konyakoznak, a hetedik pompás fogás után. De ez nem az egykori A nagy zabálás –film hőseinek elállatiasult nyersessége, és nem is A szomorúság háromszöge című nem régi mozi lesújtóan naturális ábrázolása a gazdagok tobzódásáról. Ebben a filmben, a történetbe ágyazva, a francia konyhaművészet zsenialitása és sokféle titka rejtőzik, no meg elénk tárul a csábító alapanyagok, élelmiszerek és hozzávalók garmadája, amelyeknek máig hatásuk van más nemzetek konyháira. És benne van egyfajta francia vidéki életmód hiteles és szeretetteljes ábrázolása, amely – nagyon is franciásan – az evést, a főzést, a szerelmet szinte rituális tevékenységekké emeli.
És benne van Juliette Binoche, aki ma Franciaország legnagyobbra tartott, első számú színésznője, és aki éppen most, néhány héten belül lesz hatvanéves. Szinte hihetetlen, mert a legújabb civil fotói is arról tanúskodnak, mennyire szép és kívánatos nő ma is. A Kieslovski-féle Három szín: kék, fehér, piros című filmtrilógia első részében, a Kék-ben tűnt fel annak idején érzékeny, nagyszerű játékával. És alig telt el néhány év, a fiatal színésznőt máris Oscar-díjjal jutalmazták Az angol beteg című film ápolónőjének megformálásáért.
Azóta is korosztályának egyedüli tagja a valaha Oscar-díjat kapott francia színésznők csak néhány tagot számláló, kicsiny közösségében. És jöttek a filmek sorban, az életében pedig két gyermek, szerelmek, szakítások, tovább lépések.
A szenvedély ízének különös pikantériát ad, mint valami ravasz fűszer az ételnek, hogy Dodint, a kastély urát Binoche egykori valódi szerelme és élettársa, egyik gyermekének édesapja, Benoit Magimel alakítja.
Az idők folyamán Binoche vígjátékokban és drámákban egyaránt remekelt. Gondoljunk csak a Félix és Rose vagy a Dan és a szerelem című romantikus komédiákra, a Csokoládé című mozira, ahol Johnny Depp oldalán brillírozott (jaj, a finomságok kotyvasztása már ott is megkísértette), vagy a Hiteles másolat című filmre, amelyben egy sznob, ugyanakkor nőiségében frusztrált galériatulajdonosnőt játszott fenomenálisan, meg is kapta érte a Cannes-i Filmfesztivál legjobb női alakításának díját.
A legutóbbi időkben pedig a magyar nézők a Szerelemmel, szenvedéllyel című filmben láthatták, amelyben egy középkorú nő őrlődését ábrázolta két férfi között, nagyon hitelesen. Mert Binoche egyszerre tud szexi és intelligens lenni, színésznő és ember minden porcikájában.
Oscar-rejtélyek
A szenvedély íze feltehetően nem nyer majd Oscart, (egyébként abban a kategóriában a filmek egésze versenyez, nem díjazzák mondjuk a látványt vagy a színészeket külön.) Ez a film pedig szépségesen egyszerű, még ha ilyen pompás ódon látványkonyhával és látványfőzéssel még soha nem is találkoztunk. És különleges versenytársai vannak. A színésznők közül, már az igazi versenymezőnyben, valószínűsíthetően Lily Gladstone, az Oscar történetének első őslakos, indián színésznője kaphatja meg az aranyozott szobrocskát a Megfojtott virágok című filmben nyújtott szép, méltóságteljes alakításáért.
És milyen jó lenne Leonardo di Caprio-t látni a legjobb férfi alakítás győzteseként, mert e sorok írója szerint di Caprio ugyanebben a Scorsese-filmben egy fehér gengszter, Robert de Niro unokaöccsének figurájában a legeredetibb, legmarkánsabb alakítást nyújtotta a tavalyi év filmhősei között. De hát, ott van az Oppenheimerben felkapott, rezzenéstelen arcú Cillian Murphy és a lángoló Bernstein-imitátor, a színészileg kétségtelenül nagy utat bejárt Bradley Cooper, a Maestro.
A csillagok mai állása szerint talán kettejük közül kerül ki a győztes. Bár ki tudja, a valódi teljesítmények értékelésén túl még mi mozgatja az Akadémia szavazóit. Olykor a presztizs, máskor a politika. Az is lehet, hogy egy nevető harmadik lesz a befutó. Egy magyar aspiráns is van a versenyben: a részben nálunk forgatott Szegény párák című film révén, Mihalek Zsuzsa berendezőként izgulhat majd a kategóriájában.
