A PET-palackokról már több kutatás is igazolta, hogy a belőle elfogyasztott víz számottevő mértékben hozzájárul mikroműanyag-fogyasztásunkhoz, amely a napi 5 grammot, vagyis egy bankkártyányi mennyiséget is elérheti. Emiatt is egyre többen térnek vissza a csapvízhez, de vajon jól teszik? A sokat ígérő szűrőeszközök tényleg jobbá varázsolják ivóvizünket?
A palackozott vizet fogyasztók táborának egy része ugyanis éppen azt vallja, hogy azért nem fogyaszt csapvizet, mert abban különféle egészségre ártalmas összetevők (mikroorganizmusok, nehézfémek stb.) találhatók. Habár a vezetékes ivóvíz minőségét napjainkban már szigorú rendelkezések szerint kezelik, valamint több laboratóriumban is folyamatosan ellenőrzik, részben az elöregedett hálózat, részben környezeti tényezők révén mégis nem kívánt elegyrészek, például vízkő, rozsda vagy egyéb lebegő szennyeződések kerülhetnek bele, amelyek kellemetlen ízt, szagot, állagot stb. eredményezhetnek, nem beszélve a különféle megbetegedésekről, esetleges járványokról.
Szorgalmasan szűrünk
Sokan az imént felsorolt okok miatt ruháznak be különféle vízszűrő megoldásokba. Az egyik lehetőség különböző hálózati víz utótisztító kisberendezések használata, ám engedélyköteles termékek révén – melyről az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) dönt – érdemes fontolóra venni, hogy hitelesített eszközt vásároljunk. Ám ekkor is oda kell figyelnünk, hogy miként használjuk ezeket, mert a nem megfelelő használat legalább akkora veszélyforrást jelent, mint a „gagyi” berendezés. A kisebb víztisztítók ugyanis rendszeres karbantartást, fertőtlenítést, szűrőcserét igényelnek, mivel a szűrőn, illetve az arról leváló szerves anyagokon akár már néhány hónap után el tudnak szaporodni különféle mikrobák, különösen a nyári melegben. Ugyancsak káros lehet a bizonyos alkatrészekben pangó vízben feldúsuló nitrit, vagy ezüstözött aktív szén használata esetén az ezüst beoldódása a vízbe.

A második (olcsóbb) lehetőséget a különféle vízszűrő kancsók jelentik. Ugyan ezek nem mindegyike képes olyan veszélyes összetevők kiszűrésére, mint az arzén, vagy az ólom, de az enyhébb szennyeződések – úgymint a már említett mikroorganizmusok, rozsda, vízkő, vagy akár homok, klór, illetve mikroműanyagok – gond nélkül fennakadnak ennek a „fogai” között is. E háztartási ivóvíz-utántisztító eszközök cserélhető szűrői az eszköz közepén kapnak helyet, amelyet az edény fala vesz körül. A vizet felülről, ebbe a központi egységbe öntve az általában aktívszén-tartalmú filter – akárcsak a kávézaccot – megköti az oldott szerves anyagokat, míg a tiszta víz átcsorog rajta. A különböző mikroorganizmusok ellen további védvonalként a szűrő ezüstözését is bevethetik. E nemesfém ugyanis az alacsonyrendű szervezetek, köztük a mikroorganizmusok (baktériumok, gombák, paraziták, vírusok) számára rendkívül mérgező.

Sajnos az elmulasztott karbantartás következtében később maga ez az ezüst is a vízbe oldódhat, mely elemi állapotban ugyan nem, bizonyos vegyületei révén azonban hordozhat magában egészségügyi kockázatot, ugyanis ezek már kis hányadban is daganatkeltő hatásúak lehetnek. Persze feltételezhetjük: eleve mindezt elkerülő módon tervezik meg e használati tárgyakat, legalábbis a hitelesített eszközöket biztosan.
Létezik még egy harmadik eszközcsoport is, nevezetesen a különféle hordozható vízszűrők, akár kulacs, akár zsebbe helyezhető apró „szívószál” formájában. Ezek leginkább a kempingezők, túrázók között népszerűek, mivel ezeket tiszta ivóvíz híján akár egy patak vizének, de a háztartásban akár a csapadékvíz megszűrésére is használhatjuk. A technológia a már szóba került, növényi anyagokból különleges elszenesítési módszerrel létrehozott aktív szénre épül. Ennek az anyagnak a porózus (mikroszkopikus lyukakkal rendelkező) szerkezete és nagy felülete (egy gramm szén felülete nagyjából 500 négyzetméter!) kiválóan megköti a legtöbb műanyagszemcsét, mikroorganizmust, és egyéb szennyező anyagot.
Azért az íz az úr
Tegyük fel, hogy az imént említett módszerek segítségével makulátlan vízhez jutottunk. De az íze is megmaradt? Attól függ. Léteznek ugyanis olyan berendezések a felsoroltak közül, amelyek az aktív szén és az ezüst mellett egyéb technológiát, többek között fordított ozmózist alkalmaznak, amely bizony nemcsak a káros, de a hasznos elegyrészeit is képes eltávolítani a víznek. Az ozmózis az élő szervezetek egyik alapvető működési folyamata: a víz a sejtfalon keresztül a hígabb oldatból a sűrűbb felé igyekszik. Némely kisberendezés úgy működik, hogy zárt rendszerben, nyomás hatására megfordítja ezt a folyamatot, és egy szintén féligáteresztő membránon préseli át a vizet, amit fordított ozmózisnak (reverse osmosis, RO) nevezünk. Fontos megjegyezni, hogy ilyenkor valamennyi oldott ásványi anyag is kiszűrődik, ergó megváltozhat a víz íze is. Ennek kiküszöbölésére úgynevezett visszasózást alkalmaznak (többek között a régi szódavízhez használt patronhoz hasonló eszközzel), ez önmagában azonban még nem képes visszaállítani az eredeti ásványianyag-tartalmat, így az esetleges ízbeli változást sem.
A csapvíz minőségét – az ízén túllendülve – a fejlett országokban, így hazánkban is szigorú előírások szabályozzák. Magyarországon a vízminőség és -ellátás (a lakosság 99 százaléka közüzemileg lefedett) európai szinten is különösen jónak számít. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legutóbbi jelentése szerint közműves ivóvízellátással összefüggő megbetegedés (járvány, legionellózis stb.) nem fordult elő, összesen négy megyében, mindössze néhány fürdő-, munka-, illetve szálláshely enyhébb vízszennyezettsége kívánt beavatkozást. A legjelentősebb nem biológiai eredetű szennyezőanyagok sajnos hazánk építészeti és ipari adottságaiból következik, közülük az arzén és az ólom emelhető ki, amelyek évtizedeken át megoldás tárgyát képezték, előbbi leginkább bányászati (a bányavidékekről a folyókba kerülve, majd onnan kiülepedve), utóbbi elosztóhálózati (elöregedett csővezetékek) forrásból származik.

Az arzén jelenléte az ivóvízben az utóbbi időben számos vízkezelési programnak köszönhetően jelentősen visszaszorult, azonban a fővárost is jelentős mértékben érintő ólomszennyezettség továbbra sem megoldott. Az érintett településekre érvényes fogyasztási ajánlásokkal (vagy vízszűrővel) azonban a nehézfémbevitel szintje, és így az egészségügyi kockázat jelentősen csökkenthető.
Akkor hogy is van ez?
Kiváló minőségű a víz, de mégsem? A vízközműre nézve az állítás teljes mértékben helytálló, a gond az épületek csővezetékeinél kezdődik, amelyek főként Budapesten, de vidéki, nagyobb központokban is a régebben épült lakónegyedekben ólomból készültek. Így az ivóvíz minősége ebből a szempontból leginkább ezekben a városrészekben rosszabb, míg az újabban be- illetve átépült területeken jobb. Az egészségügyi szervek által bevizsgált és igazolt vízminőségi gondok esetén tehát érdemes lehet az imént felsorolt, hatékony vízszűrő megoldások alkalmazása. Napjainkban már nincs szükség hatalmas, drága, és energiaigényes vízszűrő rendszerek beépítésére, hiszen egy konyhapulton elférő, háztartási kisgép méretű tisztítóberendezés, de akár a zsebünkben elférő „szívószál” is minden lényeges, káros összetevőtől mentesíti csapvizünket, bár hozzátehetjük, ezeket sem feltétlenül a legbarátságosabb áron. Persze nem árt odafigyelni, hogy csakis hitelesített, valóban jól működő eszközt vásároljunk, és rendszeresen az előírásoknak megfelelően használjuk, máskülönben többet árthatunk saját és környezetünk egészségének, mintha nem is alkalmaznánk ezeket.