Dekorációs ötletek minden anyukának és apukának

Esterházy-kincs – Fellebbez az Esterházy Magánalapítvány
2021-05-12
Kitűnő grafikus írta meg a legabszurdabb kortárs magyar regényt
2021-05-13
Show all

Dekorációs ötletek minden anyukának és apukának

Amikor a szülők elkezdik tervezni gyermekük leendő szobáját, az utolsó dolog, amelyről gondolni szoktak, az a dekoráció. Pedig a helyzet az, hogy a kisbaba szobájának igen csak kritikus pontja ez. A dekoráció képes feldobni, de feldúlni is egy kuckó hangulatát. A fiús szobát még pasisabbá, a lányosat még hercegnősebbé tudja tenni.

A következőkben két nagyon fontos dologgal kapcsolatban fogsz ötletbörzét találni: a kicsi szobájának dekorációjával kapcsolatban, illetve sorra vesszük, hogy mire lesz neked anyukaként a legnagyobb szükséged a kicsi születése előtt és közvetlenül utána.

Mit befolyásol a dekoráció?

A kicsi falára kerülő minták, az ágynemű díszítése, a baldachin, a függönyök okosan szelektált rendszere tesz egy helyiséget igazi bababirodalommá. Fontos, hogy uniszex, fiús vagy lányos halóra vágytok-e. A fiúkhoz az autók, sárkányok, repülők, állatok passzolnak, míg a lányokhoz a szívecskék, szivárványok, balett táncosok. Ha uniszex díszítésben gondolkodsz, akkor az állatos minták is szóba kerülhet, ám vadállatok helyett halak, elefántok, majmok és hasonló mosolygós, aranyos szőrmókok kerüljenek mindenhová.

Fontos, hogy minden dekorációt ugyanabban a témában válassz ki, lehetőleg ugyanabban a néhány árnyalatban. Minél több a szín, annál kaotikusabb lesz a szoba. A harmónia megteremtéséhez két-három árnyalatot használj csak fel.

Dekoráció alatt értjük a baldachint, a falmatricákat, a bababútorokat, a tárolókat, a faliképeket és feliratokat, szőnyegeket, párnákat, a rácsvédőt és azokat a plüssöket is, amik polcokra csücsülnek fel.

A kicsi érkezése előtt és után

Van néhány kiegészítő, amelyre nagyon nagy szükséged lesz. Az utolsó hónapokban az alvásod a legfontosabb, hiszen erőt kell gyűjtened a szülés csodájához. Ebben a C alakú kismamapárna tud segíteni. A kicsi megérkezése után is szükséged lesz egy párnára, ekkor azonban egy sokkal kisebb változatra, a szopipárnára. Ez segít neked és akár a friss apukának is könnyedén megetetni a kicsit.

A kórházba az utóbbi mellé persze mindenképp pakolj be egy fürdőköpenyt is. Kényelmeset, olyat, amelynek szép a mintája. Az első napokban ez a pici különlegesség csak még boldogabbá fogja tenni az időt.

Minden friss anyuka és apuka megmentői

Ezek a babafészkek és a pólyák, melyek nagyon kényelmes kuckót képesek kialakítani kisbabád számára, már akár a kórházban is. A pólya ráadásul az etetésben és az altatásban is segít majd. Előbbi kényelmes kiegészítőről sem szabad megfeledkezni, mely a szülői ágyban, a kicsi szobájában, de akár a nagyinál vagy nyaraláson is letehető bárhova, ezzel tökéletes alvóhelyet készítve a babának másodpercek alatt!

Te beszereztél már mindent, amire csak szükséged lesz?(X)

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.