Megtartotta évadzáró társulati ülését a Nemzeti Színház, az eseményen átadták a teátrum díjait is – – közölte az intézmény.
A közleményben kiemelik: az elmúlt szezont „színháztörténeti jelentőségű” programok, a pandémia után folyamatosan javuló mutatók és az energiaválság okozta nehézségek jellemezték.
A Nemzeti Színház társulatának
új tagja Szilágyi Ágota, Martos Hanga és Madácsi István.
A most záruló évadban összesen
389 előadást tartottak, 8 bemutató
volt a Nemzeti Színházban.
A Jelen/Lét Fesztiválon 24; a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) 30 produkciót láthatott a közönség. A tájelőadások száma az előző évekhez képest jelentősen emelkedett, 56 előadást vitt el a társulat belföldi helyszínekre, külföldön pedig 17 előadással szerepelt a Nemzeti Színház.
A teátrum produkcióit több mint 102 ezer néző láthatta az elmúlt szezonban.
A 2022/23-as évad csúcspontja a 10. Színházi Olimpia volt, színháztörténelmet írtunk
– idézik a közleményben Vidnyánszky Attila vezérigazgatót, aki a társulati ülésen kiemelte: ilyen léptékű eseménysorozat még soha nem volt Magyarországon.
Négyszáz társulat 2500 képviselője volt jelen ebben a hatalmas programsorozatban – hangsúlyozta a vezérigazgató.
Mint mondta, ez a rendezvény egyúttal a világ legfontosabb színházainak sorába emelte a Nemzetit.
Aki csak megfordult itt az elmúlt hónapokban, mindenki elismerőleg nyilatkozott a fogadtatásról, a kiszolgálásról
– tette hozzá.
Vidnyánszky Attila óriási teljesítményként értékelte Az ember tragédiája soknyelvű, nagyszabású előadását a Hajógyári-szigeten, valamint a Csíksomlyói passiót a fővárosi Szent István-bazilika előtt.
Büszkén mondhatjuk, a 10. Színházi Olimpia azt is megmutatta a külföldieknek, hogy nagy kultúrnemzettel van dolguk
– hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve, hogy lesznek még ősszel kisebb utóeseményei a rendezvényfolyamnak.
Felidézik, hogy mintegy kétezer kisgyermeket mozgattak meg a Kölyöknapok advent idején, az Ádámok és Évák ünnepén 350 diák, a színháztörténeti vetélkedőn 28 középiskolás csoport vett részt, és 320 egyetemistát tudtak bevonni a Csontváry Programba.
Az évadzáróülésen átadták a társulati elismeréseket is.
Németh Antal-díjat kapott Berettyán Petra nemzetközi kapcsolattartó, Szörényi Éva-díjat vehetett át Katona Kinga színművész, a Sinkovits Imre-díjat Herczegh Péter színművész kapta. A Kulissza-díjat az idén először hárman vehették át: Kováts Karolina protokollasszisztens, Kernács Péter rendezőasszisztens, valamint Szűcs Kata üzemeltetési asszisztens.
Az Arany ugrókötél-díjat a legtöbbet beugró színművész kapja – idén ezt megosztva Berettyán Nándor és Kristán Attila vehette át.