Django Reinhardt, aki soha nem tanult zenélni, és egy romatelepről lett a világ legjobb gitárosa

Az USA nem fogadja el az iráni elnökválasztás eredményét
2024-07-06
Magyar kutató csoport fejtette meg, hogy miért lassul a gondolkodás öregkorban
2024-07-07
Show all

Django Reinhardt, aki soha nem tanult zenélni, és egy romatelepről lett a világ legjobb gitárosa

A Csík zenekar koncertje a temetőben

Képzeljünk el egy embert, aki romaként 1910 és 1953 között, két igazán tragikus világháború alatt élt Franciaországban. Már ez sem ígér könnyű életet, ráadásul az autodidakta zenész 18 évesen bennégett egy lakókocsiban. Két ujját is elveszítette, újra kellett tanulnia a zenélést, de így is ő lett a legnagyobb jazzgitáros.

Woody Allennek van egy remek filmje. Az 1999-es Sweet and Lowdown (magyarul A világ második legjobb gitárosa címmel ment a mozikban).

A címszereplőt Sean Penn játssza, és anélkül, hogy a történetet nagyon lelőnénk, a gitárvirtuóz hatalmas sikereket ér el, de mindig, amikor találkozhatna a világ legjobb gitárosával, eszményképével, a cigány származású Django Reinhardttal, sőt, hacsak meghallja a zenéjét, rosszul lesz, elveszti az eszméletét. Nos, írásunk róla, vagyis a világ legjobb gitárosáról, Django Reinhardt belga cigányzenészről szól. Kedvcsinálóként álljon itt három rövid száma, talán legismertebb műve, a rengeteg feldolgozást megért Minor Swing,

egy „átlagos”, de a rheinhardti manouche műfaj hangulatát nagyon jól visszaadó mű, a The Sheik of Araby,

illetve egy klip, amiben nem is ő játszik, csak egy feldolgozást láthatunk, a Rheinhardt által nagyon kedvelt Dark Eyes-t, amitegy New York-i Rheinhardt emlékesten játszottak el a kor legismertebb jazzzenészei.

A legnevesebb jazzgitárosok egyike

Jean (Django) Reinhardt 1910. január 2-án született egy kis belga településen, és mindössze 43 évesen, 1953. május 16.-án már meg is halt. Rövid életébe két világháború és rengeteg viszontagság fért bele, mégis ő máig a legnevesebb jazzgitárosok egyike, saját műfaját, a manouche-t máig nagyon sokat játsszák koncerttermekben, jazzklubokban, menő éttermekben.  Később nagyon sokat játszott Stéphane Grappelli hegedűművésszel, ő tekinthető a legszorosabb zenésztársának.

Django francia roma családban született, édesanyja táncosnő volt, a belgiumi születés után gyerekkorában Párizshoz közeli cigánytelepeken, vagyis vándorló roma táborokban nőtt fel, ahol hegedülni, bendzsózni és gitározni kezdett. Édesapja is zenélt, a hét gyerek pedig olykor vele zenélt, de Django nem titkolta később, hogy a megélhetést jelentő csirkelopásban is jeleskedett.

A táborokban sokan zenéltek ügyesen, a fiatal Django figyelte a játékukat, noha klasszikus képzésre nem járt. Valójában iskolába sem, így csak felnőttkorában tanult meg írni-olvasni.

Azt hitték, soha nem fog ezután gitározni

Reinhardt voltaképpen már gyerekkorától pénzért zenélt, már 17 évesen meg is házasodott, feleségül vette Florine Bella Mayert, aki ugyanarról a roma telepről származott.

A francia törvények szerint nem volt hivatalos házasság, de nekik fontosabb volt, hogy a roma szabályok alapján igen.

Tehetségére hamar felfigyeltek, már 18 évesen rögzítettek olyan eseteket, hogy neves zenészek keresték fel, hogy meghallgathassák a cigány csodagitáros játékát.

1928. november 2-án éjjel azonban történt egy tragédia, Rheinhardt és felsége ekkor egy lakókocsiban éltek, éjjel elaludtak, de felborult egy el nem oltott gyertya.

Tűz lett, a pár megmenekült, de Reinhardt testének felén égési sérüléseket szenvedett. 18 hónapos kórházi tartózkodása alatt az orvosok súlyosan sérült jobb lábának amputációját javasolták. Reinhardt visszautasította a műtétet, és végül egy bot segítségével tudott is járni, de bal kezének negyedik és ötödik ujja (gyűrűs és kisujja) súlyosan megégett. Az orvosok azt hitték, hogy soha többé nem fog gitározni.

Rinhardt újra megtanult játszani

Reinhardt azonban bámulatos ügyességgel, bal keze mutató- és középső ujját használva megtanult újra játszani. 1929-ben gyerekük született, de Henri megszületése után a pár elvált. Emiatt nem édesapja nevén, de Henri is kiváló zenész lett, akárcsak nagyon sok későbbi leszármazottja, gyermekei, unokái.

Reinhardt a válása után csatangolni kezdett, alkalmi fellépéseket vállalt kis klubokban, amit keresett, állítólag azonnal elköltötte, és egy távolabbi rokona lett az új párja.

Viszont megismerkedett az amerikai jazz-szel, nagyon tetszett neki Louis Armstrong, Duke Ellington, illetve Lonnie Johnson játéka és ezeket kezdte beépíteni a saját zenéibe.

Ekkor találkozott Stéphane Grappellivel , a fiatal hegedűssel, aki hasonló zenei érdeklődésű volt. 1928-ban Grappelli az Ambassador Hotel zenekarának tagja volt, hamarosan Reinhardt is bekapcsolódott a banda életébe.

A második világháború kirobbanásáig igazi sztárok lettek, a korszak leginnovatívabb európai jazz együttesének tartották őket, turnézni jártak, felvételeket is készítettek. Mindezt az Egyesült Államokban is érdeklődéssel fogadtak, amikor egy amerikai jazzsztár Párizsba eljutott, rendszeresen zenélt egyet Rheinhardttal.

A háború borzalmai

Amikor kitört a második világháború, a zenekar éppen az Egyesült Királyságban turnézott. Reinhardt azonnal visszatért Párizsba, Grappelli a háború idejére az Egyesült Királyságban maradt. A gitárkirály megpróbálta folytatni a zenélést, a nácikkal vívott háború azonban potenciálisan katasztrófával fenyegette a roma jazz-zenészt.

A roma holokauszt borzalmaira most nem térünk ki részletesen, de a nácik a romákat kitiltották a városokból, telepekre száműzték, ha éppen nem vitték el koncentrációs táborokba, természetesen a zenélésüket sem engedélyezték.

Hitler és Goebbels a jazzt eleve nem-német ellenkultúrának tekintette. Viszont Reinhardt akkoriban Európa leghíresebb dzsesszzenésze volt, a háború első éveiben még folyamatosan zenélt, rengeteg pénzt keresett, de azért mindig potenciális veszélyben is volt. 1943-ban Reinhardt ismét megházasodott,feleségül vette régi barátnőjét, Sophie Zieglert, született egy fiuk, Babik Reinhardt, aki szintén elismert gitáros lett.

A német megszállás után

Párizst valójában már 1940-től megszállták a németek, de ez nem mindig jelentett ugyanakkora veszélyt. Rheinhardt is inkább csak a házassága után érezte úgy, hogy ideje szedelőzködni, de akkor már késő volt, így szökni próbált.

Reinhardt többször is próbált menekülni, de elfogták, csodával határos módon ezt mindig megúszta annyival, hogy visszatoloncolták Párizsba. Volt, hogy egy jazzkedvelő német, a Luftwaffe tisztje, Dietrich Schulz-Köhn fogta el, aki nagy tisztelője volt. Pedig Rhgeinhardt nem volt éppen németbarát, egyik dallama, az 1940-es évek „Nuages” a remény és a felszabadulás nem hivatalos himnuszává vált Párizsban. Mindenesetre Reinhardt túlélte a háborút.

Nemzetközi sikerek

A háború után Reinhardt újra csatlakozott Grappellihez az Egyesült Királyságban. 1946 őszén az Egyesült Államokba utazott, ahol Duke Ellington mellett számos további zenésszel és zeneszerzővel játszott együtt, hatalmas ovációban részesült például a Carnegie Hallban is.

Igazán mégsem érezte jól magát az USA-ban, és 1947 februárjában visszatért Franciaországba. Ekkor azonban már mentális problémái voltak, olykor nem játszott megfelelően, volt, hogy nem is volt hajlandó felkelni az ágyából, vagy teltházas koncertterem várta, de ő inkább az öltözőből elindult sétálni. Olyan is akadt, hogy elfogadott egy újabb amerikai meghívást, de végül lemondta. Híre kelt a megbízhatatlanságának, már csak klubokba hívták, utólag fizettek csak neki,

Franciaországban azért még játszott.1953. május 16-án is egy párizsi klubban játszott, hazafelé menet agyvérzést kapott, és a saját háza előtt esett össze, a kórházban pedig meghalt.

Emlékezete

Reinhardtot minden idők egyik legnagyobb gitárosának tartják, és az első igazán jelentős európai jazz-zenésznek. Tényleg elképesztő zenész volt, balkezes fogyatékossága ellenére képes volt visszaszerezni, majd felülmúlni korábbi gitártudását. Remekül ötvözött műfajokat, megtanult felfedezéseket, még az elektromos hangszereket is megkedvelte.  Reinhardt halála után körülbelül egy évtizedig minimális volt az érdeklődés a zenei stílusa iránt. Aztán újra felfedezték, fesztiválokat rendeztek, milliós nézettségű videófelvételei vannak, rengetet film is készült az életéről, ma már újra mindenki ismeri zenészkörökben.

Nem volt modern sztáralkat, nem volt kiszámítható ember, örökké egy nagyon érzelmes, csodálatosan muzsikáló vándoréletet élő roma ember maradt.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.