Az elviselhetetlen hőség olykor megkeseríti életünket. Amellett, hogy hőhullámok formájában fülledt levegővel és perzselő napsütéssel sanyargat, közvetett módon képes akár környezetünket, otthonainkat, de akár az életünket is elvenni. Hogy miként? Akár erdő- és bozóttüzek formájában, amelyeket korunk egyik legfőbb problémája, az éghajlatváltozás csak tovább súlyosbít.
Ausztrália, Brazília, Kalifornia, Szibéria. Csak néhány bolygónk erdő- és bozóttüzekkel leginkább érintett térségei közül. Az évszakok változásához igazodva már ezek is jól megfigyelt szezonalitással bírnak. A legnagyobb gond, hogy egyre szélesebb időszakot ölelnek fel, és mindinkább kiszámíthatatlanok, olyan helyeken és méretekben bukkannak fel, ahol, és ahogyan senki sem számít rájuk, a meglepetés ereje e villámháború során pedig az ellenfélnek kedvez. E tűzeseteket az északi féltekén jellemzően júniustól októberig jegyezhetjük fel, míg a déli féltekén akár januárig is elhúzódhatnak (ugye ott földrajzi okok miatt ekkortájt köszönt be a nyár). Az utóbbi években szinte nincs olyan évszak, amikor ne fordulnának elő egyre hatalmasabb területeket érintő erdőtüzek, amik a közvetlen életveszély mellett tartósan füstbe boríthatják jövőnket.
Kaliforniai (rém)álom
Az Egyesült Államokban már valóságos szakág fejlődött ki a tűzoltóság és katasztrófavédelem összefonódásán belül, amely kifejezetten az erdőtüzek megelőzésével, az ellenük való küzdelemmel foglalkozik, napjainkra azonban még a fokozott készenlét, és a több évtizednyi szakmai tapasztalat sem elegendő. Az elmúlt három év Kalifornia történetének egyik legpusztítóbb időszakát jelentette.
Csak tavaly nyár végén – ősz elején mintegy 3,1 millió hektárnyi (Magyarország területének mintegy harmadának megfelelő) terület vált a lángok martalékává, több mint 4000 porrá égett épülettel, és két tucat halálesettel a nyomában. A pusztítás okai azonban az éghajlatváltozáson túl az emberekben, pontosabban az új helyzethez való alkalmazkodás hiányában is keresendők. Az Egyesült Államok nyugati partvidékének erdőgazdálkodása ugyanis fittyet hányva az egyre aszályosabb időszakokra, nem gondoskodott megfelelő biztonsági előkészületekről. Például elmaradtak azok a tervezett ritkítások (elsősorban a kiszáradt fák eltávolítása), amelyek a bozóttüzek terjedését mérséklik, és egy jelentősebb katasztrófa bekövetkezését hivatottak megakadályozni. Emellett az egyre sűrűbben a térségbe építkezők nem is gondolnak rá, hogy házaikból maga a pokol fog táplálkozni egy-egy szárazabb időszakban beköszöntő bozóttűz során.
Koalakatasztrófa
Ausztráliában még ennél is súlyosabb, elsősorban ökológiai vészhelyzet alakult ki a tűzvészek nyomán. 2020 januárjában az egész világ az egyedülálló és ritka élőlényekben gazdag földrész akkor már hónapok óta tartó, lángokkal szembeni küzdelmét figyelte. A tűzvész mintegy 8 millió hektáron (közel Ausztria méretű területen) tombolt, amelynek helyi kutatók szerint több százmillió emlős, madár és hüllő eshetett áldozatul. A turizmus egyik alapját adó, népszerű állatfajok közül a kenguru- és koalapopulációk egyedszáma mintegy harmadával esett vissza. Az északkeleti partvidék erdeiben – amelyet legsúlyosabban érintett a katasztrófa – él (vagyis élt) a koalák egy jelentős része. A megmaradt egyedek sem örülhetnek feltétlenül, ugyanis élőhely és megfelelő táplálék hiányában, illetve az újra és újra fellobbanó tüzek miatt hamarosan őket is veszély fenyegeti.
Sajnos az emberi áldozatokról is szükséges megemlékezni, hiszen csak ebben az időszakban a halálesetek száma meghaladta a 30-at, akiket főként az otthonaikból elmenekülni képtelenek, és a tűz ellen hősiesen küzdők tettek ki. A helyzet súlyosságát Melbourne és Sydney füstfelhőbe burkolódzó városközpontjai jelezték leginkább, amelyek fényképes és műholdas felvételei baljóslatú szalagcímekkel bejárták a világsajtót.
Globális tüdőbaj
Nem, nem a tuberkolózis, hanem bolygónk „légzőrendszerének” égető problémája okozza ezúttal a gondot. A Föld tüdejeként is számon tartott Amazonas-medence – a légköri oxigén mintegy 20 százalékának előállítása itt történik (de lehet ez már a múlté) – 2019-2020-as évben tapasztalta meg az évszázad egyik legsokkolóbb eseményét. Az egész világ figyelmét a térségre irányító, hónapokon át tomboló, fékezhetetlennek tűnő erdőtűz rádöbbentett minket, milyen sérülékeny a természet egyensúlya, és mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a változásainak (amelyekért csak magunkat, az emberiséget okolhatjuk). Szóval 2019 augusztusában ért a csúcspontjára egy olyan évtizedek óta húzódó folyamat, amelyet a gazdasági önkény és a tudományos meggyőződés teljes hiánya okozott. Brazíliában nagy hagyományra tekint vissza a trópusi mezőgazdaság, amely végtelenül egyszerű elvre épül: fogj egy darabka földet, műveld addig, ameddig megfelelő termést ad, ha már nem ad, hagyd ott, és keress egy másikat.
Az őslakosok ezt a módszert természetesen régóta végzik, ám csak a saját közösségeik ellátására, és kizárólag annyit vesznek el az ökoszisztémából, amennyi szükséges. De egyszer csak megjelent a piacon az állam, mint befektető, akinek ebből egy árva fityingje sem származott. Mit tett hát, átfektette a módszert nagyipari méretekbe, és láss csodát, máris kielégítette a gazdaság igényeit. Az „ősi” technológia szerint az új földterületek művelésbe vonása előtti megtisztítását egy olcsó elemi erőre, a tűzre érdemes bízni. Kis terület esetén az égetések szabályozott módon, biztonságosan lebonyolíthatók. Hatalmas területek esetén viszont nem, és ha csak hazai példákat említünk, hogy egy ártatlan nádas- vagy tarlóégetés (lásd Fonyód) milyen fékezhetetlenné tud válni, akkor nem szükséges tovább magyarázni, hogy miként keletkezhet világraszóló erdőtűz.
Szibériai láz
A tűz olyan megdöbbentő helyeken is felütheti a fejét, ahol azt nem is gondolnánk, főleg a messzi északon. Sokan csettintenek, hogy:
Ó, hideg van ott, és minden fagyott, a jég nem ég.
Persze kevesen gondolnak egyrészt Szibéria végtelennek tűnő tajgaerdeire és tőzeglápjaira, még kevesebben az egyre fokozódó éghajlatváltozásra, amelyet mivel a globális jelzővel illetnek, nemcsak a forró helyekre jellemző. Aki rakott már tüzet fenyőből, az tudja, hogy a kiszáradt darabok milyen gyorsan fognak elégni. A tőzeg sem újdonság senkinek, sokak fűtését biztosítja. A két dolog külön-külön is veszélyes, egymást táplálva azonban megállíthatatlan elegyet kapunk. Hasonló alakult ki 2020 májusában is Oroszország északkeleti részén, Jakutföldön, amely napjainkban az olvadó örökfagy miatt elsüllyedő házairól lehet ismert. Verhojanszk városában, amely az Északi-sarkkörön túl helyezkedik el, és télen-nyáron fagyos jellegéről volt ismert, évről évre rekordokat dönt a nyári hőség, tartós 30 °C feletti értékeket produkálva. Ez segíthette elő azt is, hogy a térség lángra lobbanjon, és mintegy 9 millió hektár (Portugália méretű terület) a tűz martalékává váljon. Műholdas felmérések szerint csak a tavalyi év folyamán közel 100 nagy kiterjedésű erdőtűz pusztított az Északi-sarkkör vidékén, nemcsak itt, hanem Kanadában is, az általuk „termelt” szén-dioxid mennyisége pedig megegyezett Kuba vagy Tunézia éves kibocsátásával.
A legtöbb esetben a tüzek keletkezése mögött természetes folyamatok állnak: például a ropogós, csonttá száradt aljnövényzetbe csapó villámok. Emellett persze a gyakori okok közé sorolható még a távvezetékek, trafók elektromos meghibásodása, illetve az emberi mulasztás, vagy szándékosság. De ahogyan bármely megbetegedés esetén, bolygónk e kórsága esetén is csak a tüneteket észleljük ilyen formában, az okok sajnálatos módon sokkal mélyebben gyökereznek. A fellángolások egyik legfőbb oka ugyanis a szélsőséges csapadékeloszlás, a másik az átlagosnál jóval nagyobb forróság. Az említett térségekben ugyanis sokszor hetekig nem hullik eső, a Föld felmelegedésére vonatkozó előrejelzések szerint pedig a globális csapadékmintázatok egyre inkább extrém fokozatba kapcsolnak, azaz a nedves területek még nedvesebbé, a szárazak még szárazabbá válnak. A forró és száraz időjárás a talajnedvesség párolgásának fokozódásával kiszárítja a növényzetet, mintegy gyújtósként szolgálva e pusztító katasztrófa számára. Eljutunk oda, hogy e folyamatok megállítására az éghajlatváltozást fokozó emberi hatások visszaszorításával tehetünk, amelyre viszont csak néhány vállalkozó szellemű ország, nagyvállalat, vagy állampolgár hajlandó.
Nyitókép forrása: National Geographic
