Első alkalommal rendezik meg a fenntarthatóságra fókuszáló Zöme Fesztet

Édes kis Bogaram – 85 éves a Volkswagen
2022-06-06
“Egyenes adásban” követhető a jövő növénytermesztésének fejlesztése a Millenárison
2022-06-06
Show all

Első alkalommal rendezik meg a fenntarthatóságra fókuszáló Zöme Fesztet

Mozgásszínházi előadások, öko-divatbemutatók, performanszok, workshopok és gyerekprogramok is várják a közönséget az első Zöld Művészeti Fesztiválon (Zöme Feszt) június 10. és 12. között Budapesten, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.

Az első Zöme feszten az előadóművészet és a környezetvédelem kapcsolódásával létrejövő színházi, tánc-, gyermek- és ifjúsági programok várják a közönséget. Az előadások mellett a klímaválságról, tudatos otthonról és étkezésről szóló szakmai beszélgetések – Földes Eszter, Döbrösi Laura és Papp Endre közreműködésével -, valamint tematikus filmvetítések és slam poetry is szerepel a programbantájékoztatták a szervezők.

A nagytermi előadásokhoz a Tünet Együttes, a Bélaműhely Sound Art és Szűcs Edit divattervező csatlakozott. Fellép a Slam Poetry Magyarország, a Dumaszínház, az Itt és Most Társulat, Ökoanyu, Vetlényi Alma, a Manócska Társulat, a K2 színház, a KL Színház, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói és a Duda Éva Társulat, amely a zöld projektje részeként megvalósuló táncfilmjét először a fesztiválon mutatja be. A film a különféle természeti jelenségekhez kapcsolódó helyszíneken a kortárstánc, a mozgás szépségét helyezi párhuzamba az ember által folyamatosan pusztított természet segélykiáltásaival – olvasható a tájékoztatóban.

Több mint húsz kulturális intézmény részvételével, Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt címmel szakmai fórumot is rendeznek, míg a workshopokon ökotudatos kézműves programokkal készülnek: a natúrkozmetikumok mellett vászontáskát vagy ékszereket lehet készíteni újrahasznosított anyagokból.

Gyerekek környezetvédelmi témájú előadásokon, kézműves foglalkozásokon és többféle fejlesztőjátékban vehetnek részt, a programok többsége ingyenes, de van, amelyik előzetes regisztrációhoz kötött. Támogatói jeggyel tekinthetők meg az esti táncszínházi előadások, az ifjúsági- és gyermekprogramok.

Mint írják, a Jurányi Inkubátorház elkötelezett a zöld törekvések mellett, ezért több programot rendez a fenntarthatóságra fókuszálva, illetve külsős tematikus produkciókat és workshopokat lát vendégül.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close