Az Európai Unió Ukrajna számára nyújtott támogatásának továbbra is erősnek és megingathatatlannak kell maradnia, beleértve az ország jövőbeli uniós tagságának elősegítését is – jelentette ki az Európai Parlament elnöke az EU-tagállamok vezetőinek brüsszeli találkozóján elmondott beszédében.
Az uniós parlament tájékoztatása szerint a kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozón Roberta Metsola azt mondta, Ukrajna már teljesítette az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket.
A labda most az Európai Unió térfelén pattog, fenn kell tartania a bővítés lendületét
– húzta alá.
Az európai védelem megerősítésével kapcsolatban az EP-elnök utalt a NATO csúcsértekezletén elért, a védelmi kiadások növelésére vonatkozó célkitűzésekről szóló megállapodására, és hangsúlyozta, az Európai Parlament a lehető leggyorsabban fogadta el a védelmi ipart érintő közös beszerzésről szóló, valamint a lőszergyártást támogató jogszabályokat.
„A jelenlegi ingatag világban Európának többet kell tennie saját biztonságáért” – fogalmazott.
A közel-keleti helyezettel kapcsolatban Metsola azt mondta: az Izrael és Irán közötti tűzszüneti megállapodás reményteljes előrelépést jelent a régió stabilitása szempontjából. Hangsúlyozta, Irán nem rendelkezhet atomfegyverrel.
Nukleáris fegyver Irán kezében nemcsak a régióra, hanem az egész világra nézve fenyegetést jelentene – húzta alá.