A világ legjobban profitáló zenekara, bár már lassan fél évszázada feloszlott, még mindig óriási anyagi hasznot zsebel be naponta, és nemcsak a dalok jogdíja révén. A svéd sikercsapat tagjai – okosan – nem ugrálnak már hetvenesen a színpadon, hanem avatarok helyettesítik őket.
Nemzeti szimbólum és óriási üzlet
Az ABBA a világ egyik legsikeresebb svéd vállalata, az IKEA-val, a Volvo-val vagy az SKF-fel körülbelül egy szinten. Filmjeik, dalaik, musicaljeik több milliárd dollárt hoztak és hoznak. A legkülönfélébb területeken fektetik be pénzüket, a szállodától a műkereskedésig, nem beszélve a nevüket viselő múzeumról.
Itt bárki felmehet a világot jelentő deszkákra és énekelhet velük. Agnetha biztatóan invitál a színpadra, és rám mosolyog. Kicsit elfogódottan kezdek hangicsálni, hogy együtt énekeljem a Gimme! Gimme! Gimme! A Man After Midnight című kedvencemet a világ legsikeresebb együttesének tagjaival.
Mindez benne foglaltatik a belépőjegy árában: az évente egymillió látogatót vonzó ABBA birodalomban vagyunk, Djurgårdenben, Stockholm afféle Városligetében. A virtuális együttes tagjai programozott, saját magukra kísértetiesen hasonlító avatarok.
Megnézhetjük a konyhájukat és a házukat is
Az ABBA vagy 50 éve Svédország nemzeti szimbóluma és a világ egyik leghíresebb popegyüttese – ma is, mert hivatalosan sosem oszlottak fel. A Mamma Mia! filmek révén a fiatalok is dúdolják slágereiket.
A múzeumban főképp régi színpadi ruhák, hangszerek, hajdani koncertplakátok kapnak helyet, de több évtizedet átfogó, pop- és beattörténeti panorámát nyújtanak.
Az intézmény természetesen interaktív: ha éppen senki nem akar felmenni a színpadra, – három dimenziós „énekesek” mellé, akkor a múzeum dolgozói közül áll be valaki ötödiknek, hogy kedvet csináljon e sajátos színpadi fellépéshez.
Az épületben fontos szerepet kap a shop, a terasz és a kávézó. Az idősebbekre, mozgássérültekre, kismamákra, gyerekekre természetesen kiemelten gondolnak: nem is volnánk Svédországban, ha ez nem így lenne.
Megismerkedhetünk azzal a környezettel is, ahol világhírűek lettek. Fontos részlet Stig – vagy Stickan – Andersson, a furfangos-legendás menedzser irodája, a Polar Stúdió belső képe, valamint Björn és Agnetha konyhája.
A szovjetek dollárral fizettek
Láthatjuk a Viggsö szigeti ház kicsinyített mását is, ahol az együttes számos slágere született.
Kiállították az edmontoni hokiarénában található öltözők makettjét is – ez volt utolsó világkörüli turnéjuk egyik állomása. Az egyik szobában a látogatók felpróbálhatják az együttes tagjainak egykori legendás, testhezálló – ma már viccesnek ható – kosztümjeit.
Fénykorukban hihetetlen népszerűség jellemezte az együttest, a szocialista országokban is. A szovjetek olajban fizettek a fellépésért – a rubellel nem tudtak volna mit kezdeni a svéd sztárok, dollár meg nem állt elég – erre a célra – rendelkezésre…
Az ABBA-klipeket is jegyző Lasse Hallström – aki később olyan Oscar-jelölt filmeket rendezett, mint a Csokoládé, Juliette Binoche-sal és Johnny Depp-pel – irányításával 1977-ben dokumentumfilm készült ABBA: The Movie címmel az együttes ausztrál turnéjáról. (Ausztráliában olyan sikeresek voltak, hogy előfordult, négy lemezgyár egyszerre csak az ő lemezeiket dobta piacra. )
A fellépő ruhák meg az adó
Az együttes széles körben ismert volt a tagjai által viselt színes jelmezeiről. Az extravagáns stílus egyik oka állítólag a svéd adótörvény volt. A ruhák költsége csak akkor volt levonható az adóból, ha másként nem lehetett viselni, csak előadásokhoz – ehhez is bizonyára Stickan esze kellett.
A koncerteket egy idő után felváltották a,videóklipek, menedzserük rájött, hogy a televízión keresztül egyszerűbb egy videóklip bemutatása vagy egy album nyilvánosságra hozatala, mintha személyesen jelennének meg az adott országokban.
Zenéjük népszerűsége az 1990-es évektől újra emelkedett. A műfaj történetében kevés zenekarnak sikerült olyan mítosszá válnia, hogy még felbomlásuk után negyven évvel is világszerte évente három millió lemez fogyjon a zenéjükből, és milliók kattintsanak rá nagy slágereikre a youtube-on.
Egymilliárd dollárért se
A koncertszervezők évek óta könyörögtek az együttes tagjainak, hogy álljanak össze ismét, ám erre sokáig nem voltak hajlandók, pedig néhány dal felénekléséért és egy turnéért egymilliárd – ! – dollárt ajánlottak fel nekik.
Bár csak 2021-ben került sor a sokat vitatott avataros ABBA produkcióra, az új dalok premierjére, Simon Fuller brit menedzser már 2016 októberében kijelentette, hogy az együttes a virtuális valóságot és a mesterséges intelligenciát magába foglaló projektként jelenik majd meg ismét a színpadon.
A legmodernebb technológiával készülő megoldást ” a legmodernebb szórakoztató élménynek” nevezték, pedig az 1979-es turné képi világán alapul. A projektet ABBAtars-nak nevezték el.. Ehhez persze új dalok is kellettek. A tavalyelőtti két „új” szerzemény, amely két hónap alatt 20-30 milliónyi látogatást ért el a you tube-on, már 2018-ban kész volt. A premier a járvány miatt késett.
Negyven évvel az utolsó albumuk után Voyage címmel új nagylemezük jelenik meg, amelyet 2022 májusától koncerteken is bemutatnak. A tagok digitális avatarjai (hangsúlyozták, hogy nem hologramok) lépnek fel esténként egy tíztagú zenekarral.
Végül megtörtént a várva várt attrakció: 40 év után először ismét színpadra léptek úgy, ahogyan 1979-ben kinéztek. Egy tízfős zenekar kísérte a négy „műsztárt” a Queen Elizabeth Olimpiai Parkban, amely a 2012-es londoni olimpia fő arénája is volt. A sajtóban abbatarnak kezdték hívni a műszereplőket, akik majd turnéra indulnak. Sci-fi ez a javából…
Szálloda, turisztikai program – és persze Waterloo
Ma már a múzeum épületében található a Pop House Hotel is. A szállodában három tematikus szoba található: Stay in Duvemåla, Mamma Mia The Party és Abba Gold. Az egyik – nem véletlenül – egy görög falura emlékeztet, de természetesen az Abba Gold vonzza a legjobban a rajongókat. Az egész terem aranyban fürdik, a terem falain üveg mögött lógnak a tagok privát aranylemezei.
Mára az Abba-rajongóknak speciális turisztikai programokat szerveznek, A megszállottak olykor felkeresik otthonaik környékét is, – természetesen a privát villájukba és szigeteikre nem léphetnek be – és ellátogatnak emlékezetes koncertjeik színhelyére.
Sőt, akad, aki a ma Belgiumhoz tartozó Waterloo-ba is elzarándokol, elvégre ez volt az Eurovíziós győztes daluk címe…