Már régóta motoszkál Káel Csaba rendezőben, hogy filmet kellene forgatni Munkácsy Mihályról, a 19. századi magyar művészet legismertebb alakjáról. Mint mondja, leginkább nemzetközi produkcióban lehetne ezt a tervet jól megvalósítani. Egyébként a magyar festők és történeteik iránt a filmes piacon igen nagy az érdeklődés. A Müpa vezérigazgatójával, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztossal a tudás.hu beszélgetett.
Mióta foglalkoztatja Önt Munkácsy alakja?
Munkácsy személye, munkássága, egészen kicsi, általános iskolás korom óta foglalkoztat.
A mi iskolánkban klasszikus festmények reprodukciói díszítették az osztályok és folyosók falát. Így már egészen kicsiként kaptunk muníciót és támpontot a vizuális kultúra megismeréséhez.
Valami véletlen folytán a mi termünkben épp volt két Munkácsy kép is, az egyik az Ásító inas, a másik a Siralomház. Mindkettő igen erősen hatott rám, és mivel ebben az időben tanultam festeni, még inkább érdekeltek a festmények és lenyűgözött ez a két alkotás.
A Siralomház betyárjának az alakja különösen megfogott. Megihletett a figurák drámaisága, a tükör elé álltam és egy Ásító inas-szerű önarcképet festettem.
Az ifjúkor zsenge kvalitásainak értékelésétől most tekintsünk el… Hogy a betyár ki lehetett, hogy valós személy-e, akkor még nem is tudtam.
Az Ecce Homo szinte egy filmes történetet sűrít a képbe
Hogy derült ki, hogy a két képen túl az izgalmas életút teljességében is érdemes elmélyülni?
Bár akkor még keveset tudtam a festőről, a Munkácsy nevet megjegyeztem.
Mivel festőnek készültem, tinédzser koromban örömmel fedeztem fel szüleim könyvespolcán Dallos Sándor kétkötetes romantikus életregényét A nap szerelmese és az Aranyecset című műveket. Leszedtem őket a polcról, és belebújtam mind a két kötetbe. Lebilincselt, és azzal nem foglalkoztam, hogy a szenvedélyes történetekből mi igaz és mi nem.
A 17. születésnapomra megkaptam a Corvina frissen megjelent Munkácsy könyvét, összefonódásunk a zseniális festővel tovább folytatódott. Később, mint filmest is izgatott Munkácsy, mert lenyűgöző hangulatokat tudott festeni.
Méghozzá elképesztő drámaisággal, válasszon bármilyen témát, mutathat be természeti jelenséget, mint a Vihar a pusztán, vagy a Dűlő szénásszekér című képeket, vagy ábrázolhat emberi sorsot, mint a Rőzsehordó nő-t.
Feltűnt, hogy tulajdonképpen mennyire filmszerű volt a festészete.
Ha megállunk az Ecce homo előtt, gyakorlatilag egy teljes filmes történetet látunk egy óriási festménybe sűrítve. Ugyanilyen a monumentális Honfoglalás is, szinte átéljük a pillanatot, ahogy megérkezik Árpád, és szembe találkozik a különböző itt élő népek hódolatával.
A festő rekordszámú figurát tett arra a vászonra. A két dimenzió az ön számára hány dimenzióvá vált például ezen a képen?
Az a rendkívül érdekes, hogy négyet érzékelhetünk, mert a színkezelés, az alakok elhelyezése mélységet, térbeli dimenziót kölcsönöz az alkotásnak. De Munkácsyt okkal tartották virtuóz festőművésznek, mert ő a cselekményen keresztül, az időt is belecsempészi a képeibe, mint negyedik dimenziót.
Használta a fotográfiát, lefényképeztetett figurákat és az alapján festett meg karaktereket, ez jól látható a Krisztus-trilógia mindhárom darabján.
Foglalkozott korának technikai újdonságaival is, láthatott és alkalmazhatott volna mozgóképet is, hiszen az már létezett 1895-ben. De nem tudok róla, hogy ő eljutott volna a filmig.
Az amerikai multimilliomos és a tűzvész
Káel Csabát régóta foglalkoztatja egy Munkácsy-film?
Az elképzelés régóta motoszkál bennem.
Akkor körvonalazódott jobban, amikor olvastam egy cikket arról, hogy mi történt 1905-ben a Golgota első tulajdonosa, John Wanamaker multimilliomos amerikai kereskedő és reklámszakember házával.
Wanamaker rekord összegeket fizetett Munkácsi két alkotásáért, a Krisztus Pilátus előtt-ért 160 ezer, míg a Golgotáért 175 ezer dollárt. Ezután a képeket kiállította a saját házában, majd a húsvéti áhítat jegyében a Wanamaker Áruházakban is.
Persze a képeket belépőjegy ellenében lehetett csak megnézni, Wanamaker sokszor jótékonykodott ugyan, de vérbeli üzletember volt. Philadelphiában, a nyaralójában elképesztő gyűjteményt őrzött: az impresszionisták, az európai festészet színe-java volt ott megtalálható.
Sajnos egyszer a házban hatalmas tűz ütött ki. A legenda szerint Wanamaker őrjöngve rohant a helyszínre, és azt kiabálta, hagyjátok most a kis képeket, azt a kettőt hozzátok ki! Állítólag a saját kezével vágta ki a keretből a vásznakat.
Ez a sztori annyira megfogott, hogy amikor forgatókönyvet írtunk róla, a film kezdő képsorának azt gondoltam, hogy a nagy lángok közül mentik a festményeket, ő pedig élete kockáztatásával épp kihozza az óriás darabokat.
Kérdezik a tűzoltók, kinek a művei ezek ez?
A világ legnagyobb festőjéé – válaszolja.
És ebben semmi túlzás nincs, rendkívül nagyra tartotta Munkácsyt. Ahogy Liszt Ferenc is, akinek Colpachban, Munkácsy feleségének birtokán készült portréja is látható a kiállításon. Liszt ott hűlt meg, így betegen érkezett Bayreuthba, ahol két hét múlva elhunyt.
Pár évvel később egyre romló idegállapota miatt Munkácsyt a Bonn melletti Endenich szanatóriumba szállították. Ott fejezte be életét 1900-ban, ahol 44 évvel korábban Robert Schumann.
A festő és a művek kalandos története Dallos Sándornál erősen túlhabzik, a kanyargós szerelmi szálak át-meg átszövik a cselekményt. Nem látszik Munkácsy parvenünek?
Nem hiszem.
Ő egy romantikus hős és az élete egy olyan izgalmas és tartalmas élet, amit egyszer mindenképp filmre kell vinni. Ráadásul a története nem korlátozódik kizárólag Magyarországra, ma is több igen jelentős alkotása található az Egyesült Államokban, ahol nagy becsben tartják őket.
A Reggeli a nyaralóban például eddig csak egyszer járt Magyarországon, az Albany Institute of History&Art kölcsönözte ki akkor, a Pávák címűt pedig a New York Historical Society.
Azt gondolom, hogy Munkácsy élvezte a pompát és a gazdagságot, ami segítette őt kiteljesedni és szabadon alkotni. Az ő kora a fényűzésről szólt.
A korabeli festőknek elég jól ment, igaz voltak, akik megcsömörlöttek a sűrű párizsi élettől és kivonultak – mondjuk -, Barbizonba. De Munkácsy a nélkülözésből ért fel igen magasra, önmagát értékelte volna alá, ha nem él a lehetőségeivel. Amikor kilépett a szalonfestészet keretei körül, a természet drámaisága érdekelte.
A drámaiság számára központi kérdés volt, és ahogy mondtam, egy filmes látásával festett. Hatottak rá a kortársai, de ezeket a hatásokat nem külsőleg vette magára, hanem mindig belső tartalommá dolgozta fel. Annak idején Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrrel terveztük, hogy filmre visszük Munkácsy életét.
És Vilmost teljesen elvarázsolta Munkácsy festészetének sokfélesége. Nagyon izgatta, hogyan lehet egy festőről úgy filmet csinálni, hogy nem csak az életének történetét adjuk vissza, de ezt a gazdag életutat a képein keresztül mutatjuk meg.
Rendkívül izgatta, hogy hogyan tudja egy operatőr és egy rendező úgy megkomponálni a filmet, hogy mindez a moziképeken keresztül is megelevenedjen. Számára roppant fontos kihívás lett volna, ha megéri.
Élő kultusz
A tárlat kurátora (Krasznai Réka főmuzeológus, művészettörténész) a bemutatón megismételte a fő kérdést, a kiállítás tud-e újat mondani Munkácsyról?
Azt hiszem, nem mi tudunk újat mondani Munkácsyról, hanem ő maga. De igen lényeges a kurátor nézőpontja, aki segít minket, mert élő, aktuális, kortárs környezetbe helyezi el az életművet. A tárlat arra a kérdésre válaszol, hogy nekünk, a ma emberének mit jelentenek a művei, mit kapunk ma tőle.
Munkácsyban az a fantasztikus, hogy mindig fel lehet fedezni újabb titkait, amiket újra és újra megfejthetünk. A megfejtésre törekvés része annak, hogy az ő figurája körül nem csitult az érdeklődés, élő a kultusza. Róla egy filmet csak jelentős nemzetközi koprodukcióban lehetne megvalósítani, már csak a terjesztés miatt is.
Egyébként a magyar festők és történeteik iránt a filmes piacon igen nagy az érdeklődés. Jelenleg egy indiai produkcióról tárgyalunk, ahol egy Oscar-díjas rendező készítene filmet a magyar születésű Amrita Sher-Gil (1913-1941), Baktay Ervin unokahúgának az életéről. Akinek szintén egészen hihetetlen a munkássága, ma ő a legkelendőbb és legdrágább ázsiai festő a világon, nem beszélve az életéről, ami egyértelműen megfilmesítés után kiált.
