A „jogi arzenál” módosítására tett ígéretet szerdán az új francia belügyminiszter, miután Svájcban letartóztattak egy marokkói férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy Franciaországban meggyilkolt egy diákot, miközben kiutasítási határozat volt ellene érvényben. Az ügy országos visszahangot és számos politikai reakciót váltott ki.
Kedden több politikus, jobb- és baloldalon egyaránt „a büntetőjogi és közigazgatási láncolatot” hibáztatta, miután Svájcban őrizetbe vették a marokkói gyanúsítottat, akit korábban nemi erőszakért ítéltek el Franciaországban, majd kiutasították az országból.
Ez egy „gyalázatos bűncselekmény” – írta közleményében a szombaton kinevezett tárcavezető, Bruno Retailleau. „Rajtunk, közéleti személyiségeken múlik, hogy nem fogadjuk el a végzetszerűséget, és a franciák védelme érdekében fejlesszük jogi arzenálunkat” – tette hozzá a migráció területén keményvonalasként ismert Bruno Retailleau.
A gyilkosság a múlt héten történt.
A párizsi Dauphine Egyetem egyik 19 éves hallgatójának, Philippine-nek a holttestét szombaton találták meg eltemetve a nyugat-párizsi Boulogne-i erdőparkban. A lányt eltűnését családja jelezte a rendőrségen. A diáklányt péntek délben látták utoljára a parkerdő közelében található egyetemen.
Kedd óta egy francia vizsgálóbíró vezeti a diáklány halálával kapcsolatos nyomozást, amely emberölés és nemi erőszak gyanújával folyik. Rendőrségi források szerint azonban még nem lehet biztosan megmondani, hogy a gyilkosságot megelőzően történt-e szexuális erőszak. A vizsgálóbíró kedden adott ki elfogatóparancsot a marokkói gyanúsított ellen, akit a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosítottak, elsősorban annak a banknak a kamerája alapján, amelynél az áldozattól ellopott bankkártyával pénzt vett fel – közölte az ügyészség.
A marokkói állampolgárt kedd este a svájci Genfben vették őrizetbe, és egy Párizsban elkövetett gyilkosság gyanúsítottjaként azonosították – jelentette be a svájci igazágügyi tárca szóvivője. Franciaországnak 18 napja van arra, hogy kiadatási kérelmet nyújtson be.
A 22 éves gyanúsítottat, Taha O.-t 2021-ben ítélték el hét év szabadságvesztésre egy 2019-ben, kiskorúként elkövetett nemi erőszak miatt, és „büntetése letöltését követően, 2024 júniusában szabadult” – jelezte a párizsi ügyészség.
Egy francia igazságügyi forrás szerint a marokkói férfit nem feltételes szabadlábra helyezték, hanem olyan automatikus enyhítésekben részesült, amelyeket a törvény az elítélése idején még lehetővé tett. Június 20-i szabadulását követően egy közigazgatási fogdában helyezték el a kelet-franciaországi Metzben, kitoloncolás céljából. A marokkói hatóságoktól a visszafogadási engedélyre várva a kiutasított fogvatartását háromszor meghosszabbították, szeptember 3-án azonban egy bíró engedélyezte az elengedését, de kötelezte a férfi rendszeres rendőrségi ellenőrzését. Marokkó szeptember 4-én hagyta jóvá a férfi kiutasítási határozatát, de addigra a gyanúsított már szabadlábon volt, és szeptember 19-én nem jelent meg a rendőrségi idézésre. A gyilkosságot a gyanú szerint másnap követte el.
„Philippine életét egy marokkói migráns lopta el, aki kiutasítás alatt állt” – írta Jordan Bardella, a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés elnöke az X-en. „Itt az ideje, hogy ez a kormány cselekedjen: honfitársaink dühösek, és nem elég őket szavakkal etetni”.
„Ez a kiutasítási kötelezettség hibája, ennek gyorsabban kellene történnie” – hangsúlyozta François Hollande volt szocialista elnök, aki a Franceinfo hírrádióban a „bűnügyi és adminisztratív láncolatot” hibáztatta.
Az AFP hírügynökség adatai szerint Franciaországban a legalacsonyabb a kiutasítási határozatok végrehajtási aránya az Európai Unióban: körülbelül 7 százalék, szemben a közel 30 százalékos uniós átlaggal. A származási országtól ugyanis úgynevezett konzuli beutazási engedélyt kell kérni a kitoloncolások végrehajtáshoz.