A Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerdán közzétett előrejelzése szerint jelenleg 66 százalék az esély arra, hogy 2027-ig átlépjük az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedési küszöböt – számolt be róla szerdán a BBC News brit közszolgálati portál.
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) 2020 óta becsüli meg évente, hogy mekkora az esély az 1,5 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés átlépésére.
Az első évben 20 százalékos esélyt jósoltak arra, hogy ez öt éven belül megtörténhet. 2021-ben az arány már 50 százalékos volt,
idén pedig már 66 százalékos esélyt adtak annak, hogy öt éven belül bekövetkezik a küszöb átlépése.
A tudósok magyarázata szerint a 66 százalékos valószínűség azt jelzi, hogy az 1,5 Celsius-fokos növekedés „inkább bekövetkezik, mint sem”.
Ez a jelentés nem jelenti azt, hogy tartósan túllépjük a párizsi megállapodásban meghatározott 1,5 Celsius-fokos szintet, amely hosszú távú, sok éves felmelegedésre vonatkozik
– magyarázta Petteri Taalas professzor, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) főtitkára. Hozzátette azonban, hogy a jelentéssel azért meg akarták kongatni a vészharangot, hogy átmenetileg egyre többször léphetjük majd át a küszöböt.
A határérték átlépésének esélyét az emberi tevékenységből származó
üvegházhatásúgáz-kibocsátás növekedése és az idei nyáron érkező El Nino időjárási jelenség
is növeli.
A tudósok ugyanakkor hozzáfűzték, hogy amennyiben átlépi is a világ a határértéket, ez valószínűleg még átmeneti lesz.
A küszöbérték elérése azt jelenti, hogy a XIX. század második feléhez, az iparosodás fellendüléséhez képest a bolygó átlaghőmérséklete 1,5 Celsius-fokkal lenne melegebb.
A 2015-ös párizsi klímamegállapodás keretében az országok vállalták, hogy
erőfeszítéseket tesznek arra, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedést legfeljebb 1,5 Celsius-foknál megállítsák.
A tudósok szerint ha egy-két évtizedig évente átlépnénk ezt a hőmérsékleti küszöböt, az sokkal szélsőségesebb időjárást, hosszabb hőhullámokat, nagyobb viharokat, erdőtüzeket okozna világszerte.
Sok szakértő úgy véli, most még korlátozni lehetne a globális felmelegedést az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős csökkentésével.