Halak százai vonultak a szemünk előtt a kiskörei hallépcsőnél

Hidrogéntechnológiai Szövetség: a hidrogén alapú mobilitás nem oldható meg egy ország belügyeként
2022-06-03
AM: a természeti értékek és erőforrások között ma az erdőké a főszerep
2022-06-04
Show all

Halak százai vonultak a szemünk előtt a kiskörei hallépcsőnél

A Tisza-tó végében, Kiskörén érdekes látványosság a hallépcső kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Üvegfal mögött úszó halak, hegyi patakok zúgói, apró sziget, kilátó és halrajok várják az oda látogatókat.

Kiskörén hazánk legnagyobb vízerőműve tiszta, zöld energiával látja el a környező településeket, segítségével jöhetett létre az egyedülálló természeti kincs és turisztikai attrakció: a Tisza-tó. Ráadásul a Kunság vízellátását is elősegíti a Kunsági Főcsatorna által.

Egy vízerőműnek hátrányai is vannak

hallépcső

Kiskörei Vízerőmű

Sokan nem is gondolnának rá, de a vízerőművek, illetve a különböző duzzasztóművek gátat szabnak a halak szabad mozgásának, vándorlásának azáltal, hogy megakadályozzák, hogy az alattuk és felettük lévő folyószakasz közt átjárjanak.

Ma már szerencsére erre a problémára is létezik megoldás, méghozzá a hallépcsők. Több ilyen is van hazánkban, többek közt a Körösön, a Szigetközben, a Rábán, a Pinkán, a Répcén és ami számunkra most fontos, a Tiszán is.

Kiskörén 2014-ben adták át a hallépcsőt

Hallépcső Kiskörén

A hatalmas Kiskörei Vízerőmű mellett létrehozott rendkívül jelentős ökológiai folyosót a kiskörei hallépcső, aminek segítségével a halak át tudnak járni a Tisza-tó és a vízerőmű alatti Tisza szakasz között.

Üvegfal mögött úszó halak és sziklás zúgók

Ehhez a hallépcsőhöz látogattunk el nemrég, ugyanis ez a környezetbarát létesítmény nem csak rendkívül hasznos, hanem igazán látványos is, igazi turistacsalogató.

A halátjáró alapvetően félig mesterséges, félig természetes kialakítású. Az egyik leglátványosabb része a kezdeti szakasza, ahol a gát alatt átvezetett csatorna a felszínre tör, és ahol egy bonyolult, sziklákkal tűzdelt hegyi patakhoz hasonló rendszeren keresztül közlekedhetnek a halak a hallépcső és a tó között. Itt egy fedett lépcsősoron le is lehet menni a földfelszín alá, ahol nagyon érdekes látvány fogadja a látogatót: halcsatorna falát két helyen üvegből alakították ki, így láthatóvá téve az átvonuló halakat.

Bonyolult, sziklákkal tűzdelt hegyi patakhoz hasonló rendszeren keresztül közlekedhetnek a halak

Csodálatos élmény látni a halakat

Az üvegfalon át láthatóak a halak

Valójában szinte hihetetlen az élmény, ami itt megtapasztalható. Személy szerint ennyi vadonélő halat élőben még nem láttam. Szemet gyönyörködtető a látvány, ahogy túlzás nélkül halak százai úsznak át a szemünk előtt. Csukák, harcsák, balinok, keszegek, pontyok és még számtalan különlegesebbnél különlegesebb fajt megfigyelhetnek itt az erre fogékonyak, ráadásul az azonosítást tájékoztató tábla is elősegíti.

Ennek a táblának a segítségével beazonostíhatjuk a halakat

 

A természetet kedvelő emberek számára csodálatos élmény megfigyelni a biológiai sokféleséget.

Üvegfalon át láthatóak a halak, alul akár harcsát is láthatunk

Érdekesség, hogy az üvegfalakkal szemben egy webkamera is fel van szerelve, így otthonról is megfigyelhető a halak vonulása. A kamerát Kisköre városa üzemelteti és az élő adás megtekinthető az időkép weboldalán.

Úgy ugrálnak a halak a vízben, mint a természetfilmeken

A látványosságok azonban nem fogynak el rögtön a hallépcső legelején. Amint kilépünk a felszínre, a már említett sziklákkal tarkított zúgó vár minket, amiben a szó legszorosabb értelmében úgy ugrálnak a halak, mint egy Alaszkáról szóló természetfilmben.

A zúgó

Kényelmesen végigsétálható

Hegyi patakhoz hasonló

A hallépcső mellett egyébként végig felszórt, murvás út vezet, így tovább is indulhatunk, hogy felfedezzük a többi részét is. A folyosó medrét tulajdonképpen végig úgy alakították ki, hogy az egy hegyi patakra emlékeztet leginkább, ami önmagában is látványossá teszi. Azonban a fő műsorszámot továbbra is a halak szolgáltatják, ugyanis még kintről a partról is jól látható, ahogy hatalmas rajokba verődve úsznak és közben ki-ki ugrik egy-egy potyka a vízből.

Halraj a vízben

Kilátót és pihenőtavat is építettek

A part mellett, fából egy kilátót is kiépítettek, hogy magasról is szemügyre vehessük a létesítményt.

Érdemes még kiemelni, a főmeder mellett kialakított kis tavat is, amely azt a célt szolgálja, hogy bennük a halak megpihenhessenek, illetve akár ívhassanak is. A tó közepén még egy szigetet is létrehoztak, amire egy fahídon keresztül juthatunk, így még közelebb kerülve a halakhoz.

Tó szigettel és híddal

Kicsiknek és nagyoknak is izgalmas

A hallépcső végül az élő Tiszába torkollik, így a halak számára több száz kilométeres szabad szakaszt nyitva meg. Ha úgy dönt valaki, hogy ellátogat oda, és végigsétál a partján, nem fogja megbánni. Nagyon kellemes kikapcsolódási lehetőség, egyáltalán nem hétköznapi környezetben, ráadásul a program kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas lehet.

Könnyen megközelíthető

A hallépcső többféleképpen is megközelíthető. Mivel a tó körül végig van bicikliút, így természetesen akár egy biciklitúrával is egybe lehet kötni, ebben az esetben csak annyi a dolgunk, hogy Abádszalók és Kisköre között, közvetlenül az erőműre Abádszalók felől vezető szakasz végén megállunk a gáton, és levisszük a biciklinket a hallépcső mellé.

Autóval is megközelíthetjük az ökológiai folyosót, ekkor mindenképp Kisköre irányából érdemes érkezni, ugyanis ott a Kiskörei Vízerőmű területén számtalan kijelölt, ingyenes parkolóhely várja a látogatókat, így érdemes ott lerakni az autónkat. Onnan nagyon rövid sétával az erőművön áthaladva elérhető a hallépcső. A vízerőmű területén van egy Tourinform iroda is, ahol fizetős, de cserébe kulturált, tiszta mosdót is találhatunk.

Fontos, hogy a gátra hiába vezet széles betonút, arra felhajtani csak engedéllyel szabad, és az elsősorban a bicikliseknek van fenntartva.

Ha pedig valaki látni szeretné élőben az amúgy a szőke folyó mélyén rejtőző halakat, annak érdemes elmenni Kiskörére, ahol izgalmas látványban lesz része.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.