Harry sussexi herceg és Meghan Markle döntéséről, miszerint a jövőben nem a brit királyi család tagjaként óhajtják leélni életüket, azt gondolhatnánk, rendkívüli eseményről van szó, azonban a hasonló döntés korántsem nevezhető egyedülállónak a nagy európai dinasztiák történetében.
És most nem Erzsébet királynő nagybátyja, a „Megxit” kapcsán is sokat emlegetett VIII. Edward 1936-os lemondásáról szeretnénk szólni. „Házunk” táján, az utolsó magyar királyi család történetében is találhatunk efféle „foltokat”
A Habsburg-Lotharingiai ház hosszú históriája ugyanis több hasonló példát is kínál. Habsburg-Toscanai János Szalvátor főherceg (1852–1890?), Rudolf trónörökös közeli barátja és Verne Gyula levelezőpartnere 1889-ben döntött úgy, hogy eleget van a hercegi kötelezettségekből. Rudolf öngyilkossága jelentős mértékben járult hozzá döntéséhez, miszerint leköszönt főhercegi címéről, az ezzel járó előjogokról és járandóságokról, a trónöröklési sorrendben elfoglalt helyéről, csakúgy, mint a hadseregben viselt rangjáról. Polgári nevet is választott: Johann Orth, magyarul Orth János lett. Mindezt még tetézni is tudta egy rangon aluli házassággal: Angliában elvette szeretőjét, a vele egyidős Ludmilla „Milli” Hildegard(e) Stubelt, a bécsi opera volt balett-táncosnőjét. Alig egy évvel később viszont vélhetően már nem volt az élők sorában: Santa Margharita nevű hajója a Horn-fok magasságában nyomtalanul eltűnt a tengeren, fedélzetén – többek között – az egykori főherceggel és feleségével.
Nem telt el sok idő, máris lábra kaptak az első elképzelések, hogy igazából életben vannak, és csak rejtőznek a világ elől. Erről adott hírt például 1906. március 8-án a Magyar Hírlap: „A romantikus körülmények között eltűnt János főherceg életben létéről szóló hírek minduntalan ismétlődnek. Zürichből jelentik most, hogy a városban elterjedt hírek szerint Wölfling Lipót, a volt Lipót Ferdinánd főherceg, az eltűnt Orth János unokaöccse, levelet kapott nagybátyjától, akinek felszólítására már legközelebb a Baleári szigetekre indul, ahol Orth János állítólag letelepedett. Tudvalevőleg Orth János egyik fivére, Lajos Szalvátor főherceg már évek óta a baleári szigeteken tartózkodik. Wölfling Lipót meg van róla győződve, hogy Orth János ugyanott.”
Joggal merül fel a kérdés, ki is ez a Wölfling Lipót, aki korábban szintén főherceg volt? Nos, ő gondoskodott arról, hogy a Habsburg család következő botrányára ne kelljen túl sokat válni, a család toscanai ága szinte garanciát jelentett arra, hogy legyen miről beszélni. Habsburg-Toscanai Lipót Ferdinánd Szalvátor főherceg (1868–1935) korántsem példás életviteléről volt ismert. Alkoholizmusáról széles körben tudtak, csakúgy, mint arról, hogy szeretői között kurtizán is akadt. A pohár 1902-ben telt be, ekkor a császári család megfosztotta főhercegi címétől, s éppúgy, ahogy korábban a Johann Orthtá lett János Szalvátornak, neki is megtiltották, hogy engedély nélkül az Osztrák–Magyar Monarchia felségterületére lépjen. Sorsa abban is hasonlatos elődjéhez, hogy polgári nevet választott: Leopold Wölfling néven svájci állampolgárként folytatta életét. Hogy némi jövedelemre tegyen szert, Bécsben élelmiszerboltot vitt – mérsékelt sikerrel. Már „civil” volt, amikor 1903-ban Wilhelmine Adamovicz lett a felesége. A személyét övező felháborodás ekkorra tetőzött: Lipót Ferdinánd Szalvátor segített Svájcba szökni húgának, Habsburg-Toscanai Lujza Antonietta hercegnőnek.
Ez főleg azért váltott ki látványos visszhangot, mert a hercegnő ekkor már évek óta Frigyes Ágost János szász királyi herceggel élt házasságban, akinek hat gyermeket szült. A szökés idején pedig a hetedikkel volt várandós. Csakhogy Genfben történetesen épp e magzat vélhetően vér szerinti apjával, gyermekei nyelvtanárával, André Gironnal találkozott bátyja segítségével. Mindez természetesen válással végződött.
A megértő testvér, Leopold Wölfling frigye is csak pár évig tartott, de az egykori főherceg ezután még kétszer kimondta a boldogító igent: másodízben egy Maria Magdalena Ritter nevezetű porosz leányzót (hogy mivel is foglalkozott, széles a skála a szobalányságtól a prostitúcióig), harmadszor pedig Clara Hedwig Pawlowskit vette el Berlinben. Ez a házasság aztán már kitartott Wölfling haláláig. A Délmagyarország című lap 1935. július 17-i számában emlékezett meg róla, amelynek újságírója beszélt is vele, és akinek többek között ezt mesélte el: „Én mindaddig, amíg nem mondtam le a rangomról, mindössze kétszer beszéltem Ferenc Józseffel. Egyszer: akkor a fiumei kadétiskolába jártam. Vakációra az apám elvitt Ischlbe. Abba a vonatba szálltam, amelyben a császár utazott. Bevittek a császár szakaszába. De előbb az apám kioktatott, hogy »a bácsit csak Majestát névvel szabad illetned!« Az »audiencia« két percig tartott. Megkérdezte; mit tanultam, aztán mindjárt ki is vezettek a – szalonkocsiból.”
Végül essék szó arról, hogy a Habsburgoknál volt példa ellenkező irányú próbálkozásra is, amit persze az uralkodói családban nemkívánatos lépés előzőtt meg. A fenti eseteket jóval megelőzően, Habsburg-Lotharingiai Ernő főherceg (1824–1899) 1858-ban Laibachban (a mai Lljubljanában) feleségül vett egy magyar hölgyet, Skublics Laurát. Ez rangon aluli házasságnak számított, ráadásul a nő elvált volt. Ugyan a botrány mértékét igyekezett a férj csökkenteni azáltal, hogy leendő feleségét szélsebesen örökbe fogadtatta Karl von Wallburg porosz katonatiszttel, Bécset azonban ez nem hatotta meg.
Ahogy a morganatikus házasságoknál szokás volt, a gyermekek nem örökölhették az uralkodóház jól csengő nevét, helyette a Wallburg név jutott nekik: ugyanez a sors jutott egyébként Ferenc Ferdinánd trónörökös Chotek Zsófia grófnővel kötött házasságából született utódainak is, akik a Hochenberg nevet kapták.
Ernő főherceg négy gyermekének egyike, az apja keresztnevét örökül kapó Wallburg Ernő Henrik (1859–1920) kifejezetten törekedett arra, hogy elismerjék származását. Ernő, aki a századelőn a New York kávéház pincére volt, még könyvet is írt Ein Justizmord! Enthüllungen des Erzherzogs-Sohnes Ernst Wallburg über die morganatische Ehe seines Vaters Erzherzog Ernst (Végzetes bírói tévedés! Wallburg Ernő, a főherceg-fiú leleplezései apja, Lotharingiai Ernő főherceg rangon aluli házasságáról) címmel, ami 1904-ben jelent meg, remélve, hogy így elismerik igazi Habsburgnak. Törekvése azonban sikertelennek bizonyult.
