fbpx

Hat frontszakasz van, ebből háromnál jelentettek előrenyomulást az oroszok

A hatból három frontszakaszon nyomultak előre az orosz erők az elmúlt nap folyamán Ukrajnában, miközben három ellenrohamot vertek vissza – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.

A Moszkvában kiadott hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek csaknem kétezer katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezés vonalán. A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok, haditechnikai eszközök között említett meg egy rakétatüzérségi és tíz tábori lőszerraktárt, egy harckocsit, hét páncélozott harcjárművet – köztük egy amerikai Bradley gyalogsági harcjárművet -, egy horvát RAK-SA-12-es sorozatvetőt, két lengyel Krab, egy amerikai M109-es Paladin és egy brit Braveheart önjáró, valamint öt amerikai M777-es, egy M198-as és három brit FH-70-es vontatott tarackot, két francia HAMMER irányított légibombát, két amerikai HIMARS-rakétát, továbbá 59 légi drónt.

Az orosz statisztika szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta több mint 16600 harckocsit és páncélozott harcjárművet veszítettek. A TASZSZ állami hírügynökség orosz katonai forrásokra hivatkozva közölte, hogy a hét elején Kijevben orosz rakétacsapás érte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetési pontját. A közlés szerint több tiszt életét vesztette, a szolgálat parancsnokának első helyettese pedig megsebesült.

A moszkvai katonai tárca bejelentette, hogy a szembeálló felek az Egyesült Arab Emírségek közvetítésével szerdán 95-95 hadifoglyot cseréltek ki. A legutóbbi csere június 25-én történt, akkor 90 orosz katona tért haza.

Apti Alaudinov vezérőrnagy, az orosz fegyveres erők katonapolitikai főcsoportfőnökségének helyettes vezetője, a Csecsenföldön felállított Ahmat különleges alakulat parancsnoka a Pervij Kanal tévécsatornán kijelentette, hogy szerinte a „különleges hadművelet” az év végére befejeződik, és ehhez minden előfeltétel megvan. Alaudinov szerint Kijev megértette, hogy „a háborút már elvesztette”.

Megfogadta, hogy meg fogják találni és az általuk elkövetett bűncselekménnyel arányos módon meg fogják büntetni az Azov ukrán alakulat azon tagjait, akik videóra vették, ahogy agyonlőnek egy fegyvertelen orosz katonát.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Belgorod megyei Cerkovnoje község közelében egy fiatal házaspár életét vesztette, miután egy ukrán pilóta nélküli repülőszerkezet csapást mért a személyautójukra. Herszon megyében, a Dnyeper bal partján egy civil meghalt, további hat pedig megsebesült ukrán tüzérségi tűz következtében.

További hírek