A magyar emberek egészségügyi ellátásában szinte már ugyanolyan fontos a közegészségügy és a magánegészségügy. Miközben a fogyasztókat (jelen esetben a betegeket, de a prevencióra hajlamos egészségeseket is) megosztja a két szegmens között a jövedelmi helyzetük, vannak olyan ellátások, amelyeket szinte mindenki a közegészségügyben vesz igénybe (a legbonyolultabb műtétek is ilyenek), de van, amit szinte amire mindenki a magánpraxisokra jár (fogászat). Milyen morális kérdéseket vet fel a két szegmens együttműködése, vagy együtt nem működése?
A hazai magánegészségügyi piac gyors fejlődésnek indult az elmúlt években, amit magyarázhat a közegészségügy romló helyzete minősége, várólistái, a Covid-időszak nagy leterheltsége, de az is, hogy az embereknek több pénze lett és reális alternatívaként tekinthettek erre az ágazatra.
Természetesen nem a semmiből nőtt ki ez az iparág, már viszonylag régen is voltak „maszek” fogorvosok, de a legnépszerűbb orvosok a maguk szakterületén az állami kórházakban elvégzett műszakok után sokszor koraeste még kényelmesebb, gyorsabb, de pénzes lakásrendelőkben is fogadtak betegeket.
Nő a magánegészségügy szerepe
A magyar lakosság az elmúlt években összességében egyre többet költött magánegészségügyre.
Természetesen azért itt is van hullámzás, amit jövedelmi (az emberek reálkeresete, a szolgáltatások díja), de akár kínálati okok is magyarázhattak, például az, hogy a magyar orvosok mennyire találják meg már a számításukat a z állami rendszerben, vagy éppen külföldön.
A kormány arra is törekedett, hogy a két rendszer között az értelmes kooperációkat javítsa, de a potyautas-stratégiákat meggátolja.
Vagyis miközben az állam rendel meg olykor kapacitásokat a magáncégektől, ezek átnézése, a kedvezőtlen szerződések felmondása ugyanúgy napirenden volt, mint az állami és magán helyszínek közötti orvosi átjárás szigorítása.
Fontos ellátásokat államiban veszünk igénybe
Valamelyest letisztult, bár állandóan változik, hogy mi az, ami inkább a magánban, és mi az, ami inkább az államiban működik.
A lakosság nem fogadja el a bizalmi, vagy a kurrens fájdalommal járó területeken a hiányjelenségeket, a várakozást, így a járóbeteg-ellátásban, azon belül is
a nőgyógyászatban, fogászatban, bőrgyógyászatban a magánszolgáltatók hasítanak. Ugyanakkor, a sokkal költségesebb fekvőbeteg-ellátásban még dominál az állami rendszer, legyen szó szemműtétről, szívműtétről, szülésről.
Összességében azt lehet mondani, hogy a magánegészségügy már fejlett Magyarországon, vagyis vannak bőséggel cégek, rendelők, kórházak, egy ideig sok tőke is érkezett, már nem is csak a fővárosban, de vidéken is elindultak a szolgáltatók. Emellett viszonylag széles lett az a réteg, aki alkalmanként, ha nagy szükség van rá, vagy rendszeresen meg tudja fizetni a szolgáltatásokat.
A további pozitív változásokat az hozhatná el, ha a két rendszer kooperációja javulna, illetve, ha fejlettebb finanszírozási megoldások, biztosítások, egészségpénztárak terjednének el.
A morális problémák
Egy viszonylag fiatal és gyorsan fejlődő rendszerben azonban vannak morális kérdések is.
A köz szempontjából fontos, hogy a magánszolgáltatók ne fölözzék le a közszolgáltatásokat, ne mazsolázzák ki a legjobb területeket.
Ennek hátterét világítsuk meg egy másik szektorból érkező példával! Ha óriási igény van péntek délután és vasárnap este a Budapest – Miskolc vasútvonalra, ilyenkor tele vannak a vonatok, akkor ha olyan a szabályozás, egy magántársaság megteheti, hogy csak ezekben az időpontokban indít zsúfolt járatokat.
Az állami MÁV-nak azonban szolgáltatásii kötelezettsége is van, ő a kevésbé frekventált időpontokban is kínál szolgáltatást és a kevesek által igénybe vett mellékvonalakon is üzemeltet járatokat, amiken vesztesége keletkezik.
Az egészségügyben ugyanez úgy néz ki, hogy a magánszektor kiszolgálhatja kényelmes rendelőkben az ügyfeleit, minden vizsgálatot elvégezhet, konzultálhat, ezekért beszedheti a 30 ezer forintokat, ám a szükséges beavatkozásra, a költséges műtétre már az állami intézményben kerül sor.
A beteg szempontjából ez ideális, a nagy költséget (a műtétet) nem kell megfizetnie, de a kényelmetlen várakozásokat az előkészítés alatt így is megúszhatja.
Azt kapod, amire van pénzed!
A magánegészségügy másik visszatérő problémája, amit természetesen a hosszabb távon gondolkodó etikus szolgáltatók biztosan kerülnek, hogy valóban azt kapja-e a beteg, ami neki a legjobb, vagy azt, amire van pénze.
Ha ugyanis egy szabad kapacitásokkal rendelkező intézménybe betér egy beteg, akkor őt az intézmény meg szeretné tartani. A kezelés többféle lehet, ami eltérő mennyiségű orvos-beteg találkozást, vagy akár vizsgálatot igényelhet. A kérdés az, hogy mi motiválja az ezek közötti választást?
Természetesen nem arra gondolunk, hogy betér egy beteg, aki kaphatna gyógyszert is, de inkább megműtik. Hanem olyan árnyaltabb helyzetekre, hogy például amennyiben az adott intézményben nem alkalmazott gyógytorna is megoldás lenne a helyzetre, akkor az orvos meri-e azt javasolni, amivel „eltereli” az intézménytől a beteget.
Vagy tudja-e azt mondani, hogy amennyiben a gyógyszer hat, akkor nem szükséges visszajönnie, vagy úgy fejezi be a vizsgálatot, hogy február 16-ára kössünk le egy újabb időpontot a kontroll miatt.
De az is lehet, hogy a beteg helyzete többféle kezelést igényelhet. Az orvos mondhatja azt, hogy mindkét potenciálisan szükséges gyógyszert felírom, ha az első nem válik be, vagy ha kérdése van, ezen a számon elér, és lehet, hogy a másik recept kiváltását fogom javasolni. De az is lehet, hogy azt mondja, hogy próbáljuk meg ezt a gyógyszert, és amennyiben a gyógyszer nem éri el a kívánt eredményt, kérjen hozzánk újabb időpontot!
Minőségi problémák
A magyar orvosok kifejezetten jók, nem véletlenül tudnak viszonylag könnyen állást találni Angliában, Norvégiában, Németországban. Ez szintén felhúzza a szolgáltatások árát, mert egy magyar szolgáltatónak nemcsak a magyar állami, de a nemzetközi orvosi fizetésekkel is versenyeznie kell.
Viszont van az éremnek egy másik oldala is.
Ha szűk a kínálat, de nagy a kereslet az orvosok iránt, akkor a kevésbé jó orvosok is helyet találnak a rendszerben.
Azt pedig vélhetően a magánintézményben kevésbé fogadja el az „ügyfél”, ha az orvos nem empatikus, nem mosolyog, nem ad kellő tájékoztatást, arról már nem is beszélve, ha a bizalom ennél fontosabb, tartalmi okokból fogy el. A magánegészségügyben vélhetően fontosabb a betegek visszaigazolása, mint a közegészségügyben, de egy kínálathiányos piacon azért a szükség sokszor nagy úr.
Szelektív minőség
Végül az is probléma lehet, ha egy szolgáltató szelektíven dogozik.
A példánk legyen a munkavállalók egészségügyi szűrése.
Ha a magánszolgáltató tudja, hogy a keresleti oldalon (cég) kik a döntéshozók (felsővezetés), akkor könnyen alakítható úgy a szolgáltatás, hogy azok, akik a szerződéses kapcsolatok meghosszabbításáról döntenek formálisan, vagy informálisan, de jobb szolgáltatást kapjanak, hogy végül elégedettebbek legyenek.
Formálisan ezt úgy kell érteni, hogy a topmanagement csomagjában eleve több vizsgálat van benne, ez teljesen bevett és érthető gyakorlat (hiszen azért ne tagadjuk, hogy egy cég szempontjából több műlik a döntéshozók egészségén, munkáján).
De informálisan is alakítható az „elégedettség”, ha a fő döntéshozókhoz a szolgáltató a legjobb orvosait csoportosítja, vagy eleve felhívja a munkatársai figyelmét, hogy akik ma érkeznek, ők VIP-betegek, akiknek a kiszolgálására megkülönböztetett udvariassággal kell figyelni.
