A nagy tekintélyű Nature című tudományos kiadvány 2025. augusztusi számában megjelent beszámoló világszenzáció lett. A Harvard Egyetem kutatói ugyanis genetikai adatok alapján állapították meg: az uráli nyelvcsaládok és népek (benne a finn-ugorok) eredete jóval keletebbre mutat, mint azt korábban gondolták. Két évvel korábban a Nyelv és Tudomány című honlapon magyar kutatók ugyanebben a témában folytatott kutatási eredményeiről lehetett már olvasni. A Nyelv és Tudomány egyik szerkesztőjét, Klima László régész-nyelvészt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézete Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszékének emeritus tudományos főmunkatársával beszélgettünk.
Mi a véleménye erről a valóban nem mindennapi Harvard-kutatásról?
Ez a Nature-cikk egy évvel korábban már megjelent egy előzetes változatban. A szerzők (a cikknek 71 szerzője van) nagy mennyiségű adatbázisra támaszkodva több ezer évre visszamenő archeogenetikai vizsgálatokat végeztek. Nos, tehát a kelet-szibériai Jakutiában találtak olyan apai ágon öröklődő haplocsoportot (N-L1026) amely szerintük szerepet játszott az uráliak etnogenezisében.
A szejma-turbinói kultúra szerepe
Elnézést, hogy közbevágok. Ebben a helyzetben mit értünk etnogenezisen?
Ez az a történeti folyamat, amelyben egy populáció etnikus egységgé formálódik nyelvi, antropológiai, demográfiai és etnográfiai tekintetben. Tehát: embercsoportból néppé válik.
A 2023-as magyar kutatás szerint az N-L1026 jelű uráli ősapáig vezethető vissza az a bizonyos három ősapa, akik a balti és a permi finnek, valamint az ugorok genetikailag is bizonyítható Ádámjai.
Az kétségtelen, hogy az N-L1026 megtalálható a ma élő uráli nyelvű emberekben és elődeik régészetileg feltárt csontmaradványaiban, de különböző mértékben.
A bostoni kutatók felvetik, hogy az ezt a genetikai jelet hordozó emberek jutottak el a Bering-szoroson átkelve az amerikai kontinensre, nyugaton pedig a szejma‒turbinói kulturális kora bronzkori népességgel a mai Finnország területéig hatoltak. Ennek a feltételezésnek van szakirodalmi hagyománya.
Miről van ezekben szó?
Például arról, hogy finn nyelvtörténészek szerint az uráli és az altáji nyelvcsalád valamikor a történeti halovány múltban egymás mellett élésük következményeként nyelvi kapcsolatban is lehetett. A világszerte ismert Juha Janhunen elmélete szerint mindez Mandzsúriából indult el, ezért ő Délkelet-Szibériába helyezte az uráli népek és nyelvek őshazáját. Ahol aztán olyan indoiráni kulturális, és nyelvi hatás érte őket, amelynek nyomán elsajátították a bronzöntés (réz+ ón) technikáját, és ezt vitték onnan nyugat‒északnyugati irányba az előzőleg már ott élt népekhez. E témakörben sokat idézik a finn Riho Grünthal által vezetett szerzői kollektíva tanulmányát is. Ők mellesleg igen elrugaszkodtak az egykori valóságtól, amikor azt írták, hogy az indoiráni Szintasta-kultúra és utódai finanszírozták a szejma‒turbinói uráliak kereskedelmi akcióit Így, szóról szóra, noha finanszírozni csak pénzzel lehet. És hol volt még akkor a pénz…
Volt ennek a szejma‒turbinói elméletnek valamilyen előzménye, forrása?
A nyelvészek és a genetikusok Jevgenyij Csernih és Szergej Kuzminih orosz tudósok e témában alapvető munkásságára hivatkoznak, de általában elég felületesen. Az orosz szerzők művük összefoglalásában arról írtak, hogy a szejma‒turbinói transzkulturális jelenség az Altaj-hegység vidékéről származik. Ezt a bronztárgyak összetételének elemzése alapján feltételezték, mivel megállapítható volt, hogy az alapanyagok Altáj-vidéki bányákból származnak. Azt is feltételezték, hogy a szejma‒turbinói emberek nyugat felé nyomulásuk során új típusú fegyvereik, páncélzatuk és lovas tudásuk miatt fölényben voltak az őslakókkal szemben.
Miből következtettek erre?
Ezeket az állításokat Csernih és Kuzminih a következő megjegyzések után írta le: „A továbbiakban megengedjük magunknak, hogy időnként eltérjünk a szigorú bizonyítások stílusától, és a hipotézisek szabad bemutatásához folyamodjunk”. Ezen kívül: „A szejma‒turbinói törzsek (…története) önkéntelenül is megköveteli a kutatótól, hogy végső soron túllépjen a feltárt régészeti tények formális és száraz bemutatásán”.
Azonban a Nature-ben megjelent közlemény kutatói, miként az előbb említett Riho Grünthal vezette kutatócsoport is, Csernih és Kuzminih óvatosságát félretették. Feltételezéseiket bizonyságként kezelve arra a megállapításra jutottak, hogy a szejma-turbinói emberek a fejlett bronzművességgel együtt az uráli nyelveket is továbbadták nyugat felé.
Milyen nyelven beszélt volna a kőkori ember?
Ez hasonlít ahhoz az ellentmondáshoz, hogy ha egy többezer éves emberi csontleletről meg lehet állapítani, hogy a benne található DNS bizonyos arányban előfordul valamely ma élő nép tagjaiban, akkor a kőkori ember biztos, hogy azon a nyelven beszélt, mint mai (részben) genetikai utódai. Vagyis: ugyanúgy nevetséges és egyáltalán nem tudományos kérdés, hogy: „Milyen nyelven beszélt ez a csont?”, mint az, hogy „Milyen nyelven tudott ez a bronz?”
Igen, valahogy így. Az úgynevezett kevert érveléssel igyekeztek alátámasztani azt a feltételezésre épülő elméletet, miszerint az uráli nyelveken beszélő népek őshazája sokkal keletebbre volt, mint az Urál hegység szibériai előtere. Ahonnan a pre-uráliak eljutottak Szejmáig és Turbinóig. Ez a két település, amelyről e transzkulturális jelenség a nevét kapta, a mai Oroszország európai területén található, előbbi ott, ahol az Oka a Volgába ömlik, utóbbi pedig, ahol a Csuszovája a Káma folyóba ömlik. Turbino ma Perm város egyik kerülete. A szejma‒turbinói bronzművesség nyomai pedig a mai Finnországtól Kínáig fellelhetők.
A kérdés most már csak az: hogyan jutottak el az Altájtól a Volgáig?
Eleinte a szejmai, majd később a turbinói leleteket a helyi finnugor ősnépesség emlékeinek tartották, és szejma-turbinói régészeti kultúrának nevezték.
Ennek az volna a magyarázata, hogy az akkoriban ott élt finnugor népesség kerámiatárgyain egészen hasonló díszítések és motívumok vannak, mint a a szejma‒turbinói fémtárgyakon is. Ez tehát az Uráltól nyugatra fekvő terület. Azonban az Uráltól keletre, Omszk városának közelében található Rosztovka falu menti ásatás merőben megváltoztatta a szejma‒turbinói típusú leletekről kialakított szakmai konszenzust. Az 1980-as évek óta a régészeti szakirodalomban nem szejma‒turbinói kultúráról, hanem kultúrákon átívelő szejma‒turbinói transzkulturális jelenségről folyik a szakmai vita. A rosztovkai temetőből előkerült egy ugyanolyan szépen megmunkált bronz tőr, mint amilyen típusúakat jól ismerünk a hegység nyugati oldalán található szejma‒turbinói leletekből. Amiről beszélek, az a tőr markolatának végén látható: magát lóval vontató sítalpon álló vadász. Mindez nem nagyobb 2 centiméternél.
Forrás: : Fodor István: A finnugor régészet fő kérdései, 1975.
Ez az ábrázolás stílusában és motívumában hasonló a szejmai bronzkés markolatán látható két lóhoz. Egyébként ezekből az ábrázolásokból Csernih és Kuzminih arra a következtetésre jutott, hogy a szejma‒turbinói emberek lovas harcosok voltak. Ez a megállapítás már csak azért is több mint merész, mert nincsenek a lótartásra utaló további régészeti leletek a szejma-turbinói történeti horizonton.
Arról nem szólva, hogy lovas harcosok tőrrel… ki látott még olyat? Kard meg sehol…
Igen, erről beszélek. Az említett „fegyver” még tőrnek is kicsi. Díszként, vagy legfeljebb szerszámként, szeleteléshez lehetett használni. Visszatérve a lényeghez: a Nature-ben közölt tanulmány szerzői kritika nélkül átveszik Csernih és Kuzminih elképzelését, hogy a szejma‒turbinói népesség egy hódító társaság volt, amelynek nem tudtak ellenállni az őslakók. Ennek következtében tudták terjeszteni a genetikai lenyomatukat meg a nyelvüket.
Forrás: Wikimedia commons
Ami érdekes: nincs történelmi adat arra, hogy a nagy lovas nomád hódítók (hunok, szkíták, szarmaták, s jóval később a mongolok) megjelenéséig bármiféle hódítók bármiféle túlzott erőszakot alkalmaztak volna. Ugyanis nem voltak még fémfegyverek (íjak, nyilak, kardok, lándzsák, sisakok stb.).
Amit viszont mindenképpen le kell szögeznünk: a szejma‒turbinói kultúra mintegy 3-400 éves időhorizontján, a mai európai Oroszország területén eddig feltárt temetők körülbelül 500 sírjában talált minimális mennyiségű és nagyon rossz megtartású emberi csontmaradványok nem alkalmasak genetikai vizsgálatokra.
A régészek kockázatai
Mi ennek az oka?
A sírok esetleg felszíniek voltak, vagy nem mélyre ásták őket, hanem csak egy-két arasznyira. Ezért az elmúlt néhány ezer évben emberek és állatok is könnyen megbolygathatták (persze más-más indítékból), de akár szélviharok is elfújhatták a rájuk terített földet. Ez a fajta temetkezés nem ismeretlen az Urál hegység két oldalán. Az obi ugor medveénekekben például felhívják a medvék (szent állatok!) figyelmét: lesznek szívesek nem bolygatni ezeket a sírokat. Voltak népek, amelyek hamvasztással temetkeztek,
Finnországban találtak egy olyan hamvasztásos sírt, amelyben a kés egyes elemeiben a skandináv bronzkorhoz kapcsolható, ugyanakkor szejma‒turbinói jellegzetességeket is mutat. Mindezt csak annak szemléltetésére mondom, hogy Európa teljes területéről (az Uráltól az Atlanti Óceánig) nincs értékelhető genetikai adat a szejma‒turbinói transzkultúrális jelenségről. És bár effélét mondani régészeti szempontból eléggé kockázatos, de egyelőre nem nagyon várható, hogy ilyen jellegű lelet előkerüljön.
A kockázat, gondolom, abban rejlik, hogy bárhol előbukkanhat valamilyen ide illő anyag, akár tervezett ásatásokon, akár véletlenül.
Valóban, és ez nem is kockázat, inkább remény: hátha mégis… Az európaival szemben Szibériában sokkal érdekesebb a helyzet, az előbb említett Rosztovkából és más helyszínekről sikerült begyűjteni néhány értékelhető genetikai maradványt, amelyek sokfélék, sokfelé mutatnak, de a Nature-közleményben említett jakutföldi genom is köztük van.
A dolog most úgy néz ki, hogy Szibéria jószerével teljes területén létezett egy többnyelvű kultúrkör, amely együtt lelkesedett ezekért a bronztárgyakért. Itt megjegyezném, hogy Szibériából rengeteg öntőminta is előkerült, tehát ezeket a tárgyakat nem csak használták, de ott gyártották is.
A bronzművességhez kapcsolódó kultúrkörben uráli (finnugor és szamojéd), paleoszibériai, iráni és esetleg török elődnépek is benne voltak. Ez a kulturális konglomerátum az, amelyik átjutott Európába (ilyenkor elsősorban az Uráltól nyugatra levő területekre gondoljunk, illetve az ott lakó népekre).
Forrás: : Fodor István: A finnugor régészet fő kérdései, 1975.
Például e kultúrának nevet adó Szejmára és Turbinóra gondoljunk?
Igen, de Szejma és Turbino körzetétől ‒ tehát a Volga‒Oka vidék és a Káma melléke ‒ nyugat felé már nem éltek bronzműves közösségek, oda csak egyes emberek (vándorötvösök? kereskedők?) jutottak el. Ezt a csekély számú leletanyag bizonyítja. Finnországból például csak hat tokosbalta, néhány kés, meg lándzsahegy került elő. Ennyi bizonyíték alapján ne képzeljük azt, hogy ők terjesztették el a nyelvet.
Vagyis nem elegendő a mennyiség, hogy nyelvi minőség lehessen belőle.
Jelenlegi ismereteink szerint a szejma‒turbinói emberek csak rendkívül korlátozott mértékben kerültek kapcsolatba az európai erdőövezet népességével. Amit most tudunk erről, az úgy szól, hogy kizárólag olyan déli eredetű csoportokkal érintkeztek, amelyeknek nem volt szerepük a finnugor népek etnogenezisében (abasevói, fatyjanovói és gerendasíros kultúra). Összefoglalva a Nature-cikkben megjelent kutatásról szóló észrevételeimet: régészetileg nem lehet bizonyítani, hogy az általuk jelzett haplocsoportot a szejma‒turbinói népesség terjesztette el a finnugorok közt.
