A Japán gazdaság sikerei és legsötétebb foltjai

Megnyílt a jelentkezés a 2022-es Bartók Világverseny zeneszerző fordulójára
2022-01-07
Először figyelték meg valós időben egy vörös szuperóriás robbanással végződő haláltusáját csillagászok
2022-01-08
Show all

A Japán gazdaság sikerei és legsötétebb foltjai

Európai hírolvasóként kevesen és keveset tudunk az elmúlt másfél évszázad japán történelméről. Legfeljebb annyit, hogy 1852-ben amerikai hadihajók erőszakkal megnyitották a szigetországot, mely két és fél évszázadon keresztül zárva volt a legtöbb nyugati ország számára.

Az erőszakos megnyitás után Japán szédítő iramban és igyekezettel modernizált, s részben a nyugati, akkor legfeljettebb technológiák elsajátításával, részben pedig önerőből fejlesztett termékek segítségével a huszadik század első évizedére a korabeli iparilag fejlett országok ranglistáján előkelő helyet foglalt el.

A japán gazdasági csoda

Ez, a Meidzsi császár nevével fémjelzett fél évszázad ipari forradalma adta az ötletet a politikai elit egyik tagjának, hogy az UNESCO-tól kérje  az Ázsiában egyedülálló japán ipari forradalom néhány helyének világörökséggé nyilvánítását.

A dolog nem volt egyszerű, mert az UNESCO számos feltételhez köti egy hely világörökséggé nyilvánítását, melynek három legfontosabb eleme: kiemelkedő és univerzális értékű, nemzetközi tekintetben egyedi, és a jelen, s jövő generációi számára értéket hordozó emlékhely.

A Tokió belvárosában létrehozott angol rövidítéssel IHIC Ipari Örökség Információs Központ  feladata az oktatás és továbbképzés, s annak tudatosítása, hogy Japán a 19.század közepétől az első és a mai napig (!) egyetlen ázsiai ország mily sikeresen adaptálta a nyugati iparosítás eredményeit. Kínáról nincs szó sem a tájékoztató anyagokban, sem pedig a Központ oktatásában és továbbképzéseiben.

Maga az ötlet ma Kató Kóko nevéhez fűződik, ő az IHIC vezetője és alapítója s hazájában, ahol a feminista mozgalom eddig meglehetősen csekély eredményekkel büszkélkedhet, önmagában is nagyszerű hogy ezt egy hölgy érte el. Kató természetesen nem egy valaki a 127 millió honfitársa között.

Apja híres politikus, aki igen közel állt Abe Shintaró volt japán miniszterelnökhöz s annak családjához.

Kató a Harvard Egyetem urbanisztika szakán végzett, ambíciózus és nyíltan hirdeti a japán társadalom egyediségét, különlegességét, valamint, ami a világörökség ügyében végzett, csaknem egy évtizede tartó erőfeszítéseit illeti, meggyőződése akárcsak a szélsőjobb és jobboldal szószólóinak, hogy a huszadik századi japán történelem ezt az egyediséget fejezi ki.

2015-ben megszületett a megállapodás az UNESCO és Japán, valamint Dél-Korea szakértői között, hogy a világörökség Japánban kijelölt helyeinek mindegyikén feltüntetik majd mindazt a történelmi tényt, mely a japán iparosítás páratlan sikereihez hozzájárult: jelesül, a japán gyarmatbirodalom különböző részeiből szállított és odahurcolt kényszermunkásokat, valamint az “idegen” kényszermunkásokkal történt bánásmódot. Ez a mai napig nem történt meg, s az UNESCO 2022 decemberét jelölte meg utolsó határidőként hogy ezt az Információs Központ munkatársai megtegyék.

Eddig a hír s annak háttere, hogy mi is a legsúlyosabb gond a japán ipari forradalom viágörökségként megjelölt helyeivel.

Az árnyoldalak

A keletázsiai modern történelmet jól ismerők körében csaknem közhely, hogy a japán, 19.század második felében végrehajtott iparositás, modernizáció elválaszthatatlan volt a japán gyarmatbirodalom gyors kiépítésével.

A korabeli nyugati fejlett  országok mindegyike szintén gyarmatbirodalommal rendelkezett, így ezt is sikerrel adaptálta Japán.

Bár Kató véleménye szerint Dél-Korának hálásnak kellene lennie hogy Japán “annektálta” vagyis nem gyarmatosította, hanem beolvasztotta, mert ennek köszönhető a dél-koreai modernizáció is, történelmi tény, hogy Taivan, Korea, a Szahalin szigetek, Mandzsúria és Kína egy része a japán katonai, vagy polgári gyarmatosítás keretében milliós nagyságrendű munkarőt mozgatott a gyarmatbirodalom egész területén.

Kató és munkatársai szerint azonban ezek a keletázsiaiak nagyszerű fizetést és ugyanolyan munkaörülményeket élvezhettek mint japán kollégáik. A gyarmatbirodalom különböző részeinek elhurcolt emberei sohasem kaptak fizetést, s hátrányos megkülönböztetésük még élő tanúi kellően dokumentálták mindezt interjúikban. Van ennél azonban nagyobb baj is a világörökség japán színhelyeivel. A japán déli szigetén Kjúsú található helyek, szénbányák, hajógyártó kikötő, nehézipari gyárak akkori és mai tulajdonosai ugyanazok, s ők lobbiztak annak érdekében, hogy egykori gyáraik a világörökség részeivé váljanak. Ők a japán világörökség Intézet igazgatósága tanácsának tagjai is. Az összeférhetetlenség nyilvánvaló, tekintettel a csaknem 7 millió dollárt kitevő állami támogatásra, melyet e helyek fenntartói és az Információs Központ kapott.

A színhelyek legvitatottabbja azonban Hasima, mely egy sziget és közkeletű nevén Hadihajó sziget, mert alakja egy hadihajóra emlékeztet. A sziget komppal könnyen elérhető Nagaszakiból, s e szigeten szénbányászat folyt ,akárcsak a a szomszédos szigeten Takasima. A szénbányák a Mitsubishi tulajdonai voltak. A Hadihajó sziget mely a hetvenes évek végén bezárt, rengeteg belföldi és külföldi turistát vonz, népszerűségét csak növelte, hogy itt forgatták a James Bond filmek egyikét, a Skyfall-t.

A Hadihajó szigeten rettenetes körülmények között éltek bányászok ezrei, s a családjuk. Megszökni onnan nem lehetett. A második világháború kitörése után a Mitsubishi koreai munkásokat “kért” a japán kormánytól, hiszen az olcsóbb volt mint a hazai munakerő és olyan munkákat lehetett követelni tőlük, melyet a japán bányászok megtagadtak volna. A körülmények illusztrálásához itt talán elég annyit említeni, hogy még helyi prostitúciós szolgálatot is létrehoztak a szigeten, nehogy e tevékenység hiánya a munka hatékonyságát csökkentse. A prostituáltak egy része szintén koreai, nemritkán kínai volt.

A Világörökség eme szigete, Kató és kollégái ígérete ellenére semmiféle tájékoztatást nem adott és ad arról, hogy kényszermunka eredménye volt az ipari forradalom e ragyogó teljesítménye. Az Unesco ennek pótlására adott jövő év decemberéig határidőt.

Az már igazán csak a helyi, vagyis japán újságolvasók számára ismert, hogy a még élő, egykori kínai és koreai kényszermunkások egyénlieg számos kártérítési pert nyertek a Mistubishi és a Mitsui cégekkel szemben.

El tudjuk képzelni, hogy a második világháború éveiben bármelyik európai országban létrehozott kényszermunka tábor világörökség legyen? Kató ugyanis ezzel érvel, hiszen náluk a jobb megélhetésért dolgoztak a bányákban, az acél-és a hajóiparban. Ezek tehát nem emlékhelyek, hanem a japán gazdasági csoda korai szakaszának ünneplése, s Kató szerint ezek felkeresését végre kötelezővé kellene tenni a középiskolások számára. Ezzel szemben alig egy éve a német gazdaság egyik legnagyobb iparvállalata ukrajnai kényszermunkások örököseinek folyósított kárpótlást.

Nyitókép: csatahajó-sziget Forrás: Wikipédia

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close