Jeszenyin, a tragikus sorsú orosz Petőfi, aki a saját vérével írta búcsúversét

Magnus Carlsen továbbra is a király
2023-12-31
Novák Katalin 30 országban járt tavaly
2024-01-01
Show all

Jeszenyin, a tragikus sorsú orosz Petőfi, aki a saját vérével írta búcsúversét

Ha van egyszerre varázslatos és persze egyszerre félelmetes költősors, akkor az orosz Szergej Alekszandrovics Jeszenyin története az. Van benne szinten minden, ami egy mindössze 30 évig élő művész életébe beleférhet, szerelmek, botrányok, alkoholizmus, depresszió, öngyilkosság (vagy gyilkosság), bizonytalan számú, de mindenképpen sok házasság, bizonytalan számú, de mindenképpen sok gyermek. És persze csodálatos művek, hiszen leginkább mégiscsak ezért maradt fenn Jeszenyin emlékezete.

1925. december 28-án rémes látvány tárult a szentpétervári Angletyer szállodai 5-ös szobájába belépők elé.

Az 5 méter magason vezető fűtőcsöveken egy holttest lógott, az akkor 30 éves Szergej Jeszenyin holtteste.

Máig vitatott, hogy mi történt. A depressziós, rendkívül rossz állapotban levő paranoid költő vélhetően megölte magát, de a szobában semmi nem utalt arra, hogy jutott olyan magasra, nem voltak felborult bútorok, amelyek segíthették volna a tettet.

Természetesen a gyilkossági teóriák is felmerültek, mert mint látni fogjuk, voltak ellenségei is a költőnek, és kevesen haltak természetes halált a környezetében. Mindenesetre a szobában egy Jeszenyin vérével írt búcsúverset is találtak, amely Rab Zsuzsa fordításában így szól:

Ég veled, barátom, isten áldjon,

elviszem szívemben képedet.

Kiszabatott: el kell tőled válnom,

egyszer még találkozom veled.

Isten áldjon, engedj némán elköszönnöm.

Ne horgaszd a fejedet, hiszen

nem új dolog meghalni a földön,

és nem újabb, persze élni sem.

Paraszti sors

Szergej Jeszenyin a zseniális orosz költő és író 1895-ben született Konsztantyinovóban, egy kicsi falucskában, a félmilliós Rjazany város közelében, nagyjából 200 kilométerre Moszkvától.

Szülei egyszerű parasztemberek voltak, édesanyja még írni-olvasni sem tanult meg. Már kisgyerekként írt verseket, a helyi pópa zseninek tartotta, felkarolta, iskolába küldte.

A tanulással azonban hamar felhagyott, előbb Moszkvába, majd Szentpétervárra költözött. Nem élt meg könnyen, de egyre közeledett az irodalomhoz, hiszen előbb egy hentes segédje volt, majd könyvesbolti eladó, később már kiadói lektor.

Tizenévesen megházasodott Anna Izrjadnovával, akivel egy esti egyetemen hallgatott együtt órákat, és már 19 évesen megszületett első fia, Jurij. Jeszenyin élete annyiban is elátkozott, hogy rengeteg rokona, szerelme halt később erőszakos halált, Jurij fia például a sztálinista tisztogatások áldozata lett, agyonlőtték.

Az irodalmi életben

Miután Moszkvából, Szentpétervárra költözött, bekerült az irodalmi életbe, amit elsősorban Alekszandr Bloknak, a neves írónak köszönhetett.

Blok súlyos alkoholizmusa miatt később szintén nagyon fiatalon, 41 évesen meghalt.

Mindenesetre Jeszenyin bekerült a pétervári irodalmi körökbe, versei jelentek meg, sőt, 1916-ban már saját kötete is.

Jeszenyin életében a sok házassága mellett mindig voltak nagyon közeli íróismerősök is, akikkel olykor összeköltözött, vagy legalábbis nagyon sok időt töltött, hogy a biszexualitás gyanúja is felmerült, de életrajzírói szerint erre nem volt soha bizonyíték.

Világháború

Az első világháború idején a fiatal férfinek is be kellett vonulnia, de nem kellett harcolnia, kórházi írnok lett. Jeszenyin rövid ideig hitt a proletárforradalomban is, de ahogy mentora, Blok, úgy Jeszenyin is nagyon hamar teljesen kiábrándult.

1917 ben másodszor is megnősült, elvette Zinaida Rajh nemesi származású orosz színésznőt, és ami talán ma már kissé anakronisztikus lehetett, de a kommunista Szovjetunióban vállalkozott, saját kiadót hozott létre.

Később a gyönyörű színésznő is erőszakos halállal halt meg, gyilkosság áldozata lett. Elegáns moszkvai lakásában brutálisan felkaszabolták késes támadók, akik semmit nem vittek el, a színésznő számíthatott is a támadásra, amit Sztálin hóhérai, az NKVD emberei követhettek el, mert előző éjjel a gyermekeit biztos helyre küldte.

A rendszer nem sokat törődött a gyerekek sorsával, az elegáns lakást másnap kiutalták Lavrentyij Berija NKVD-vezető sofőrjének, ma múzeumként szolgál a lakás.

Visszatérve Jeszenyinre, neki ez volt az első aranykora, lányai születtek, barátjával Anatolij Mariengroffal megalakította irodalmi irányzatát, az imazsinizmust: amelyet egy manifesztummal is rögzítettek, akciókat, performanszokat szerveztek, de aztán az irányzatból nem lett semmi.

A kocsmák és Amerika felé

Mariengof, aki történetünk azon kevés szereplője közé tartozik, aki nem erőszakos halállal halt meg, összeköltözött Jeszenyinnel és a két költő veszett tempóban kocsmázni kezdett.

Addig Jeszenyin nem volt nagy ívó, de élete utolsó éveiben több életnyi alkoholt megivott.

Színésznő feleségétől elvált és a költők tobzódása, botrányai állandó témává váltak a pétervári társasági életben.

Jeszenyin azonban nem sokáig maradt feleség nélkül, a Szovjetunióban ugyanis megismerte a Párizsban élő amerikai táncosnőt, Isadora Duncant.

A 44 éves asszony 17 évvel volt idősebb nála, korát meghazudtoló szabados, független életvitele, mezítlábas táncelőadásai még Vlagyimir Iljics Lenint is lenyűgözték, aki meghívta a Szovjetunióba.

Duncan nem beszélt oroszul, Jeszenyin nem tudott angolul, de a táncosnő azonnal beleszeretett a szőke költő arany fürtjeibe, fél éven belül össze is házasodtak, amiből Jeszenyin legkeserűbb mélyrepülése lett. Jeszenyin ugyanis elkísérte híres feleségét az Egyesült Államokba, de utálta az országot, akárcsak felesége barátait, jobb ötlet híján inkább egész nap ivott, az amerikai sajtó pedig élvezettel csámcsogott a vadember botrányain.

A frigynek nagyon hamar vége lett.

Duncan sorsa talán a legmegdöbbentőbb, ő a francia Riviérára költözött, amikor egy sportkocsit szeretett volna kipróbálni, a sála beakadt a kerékbe, illetve rátekeredett a táncosnő nyakára, aki azonnal megfulladt.

A második aranykor

Jeszenyin visszatért Moszkvába, talán már nem is nagyon kell mondani, de újabb viharos kapcsolatokba bonyolódott.

Előbb Avguszta Miklasevszkaja színésznővel házasodott össze, fia született Nagyezsda Volpin költőnőtől, majd Galina Benyiszlavszkajával került kapcsolatba, aki annyira belehabarodott, hogy amikor később eltemették a költőt, a nő öngyilkosságot követett el a sírjánál.

Itt már az életrajzírók is bizonytalanná váltak, hogy Jeszenyin kit vett el, kivel volt csak élettárs, illetve 4 házasságban született gyermeke mellett még hány oldalági gyermeke születhetett.

Ugyanakkor ez volt a második aranykora, orosz és kaukázusi területeken „csavargott” és ontotta magából a műveket. A termékeny 1924-es esztendőt azonban 1925-ben már egy rémálom követte.

A szomorú vég

Jeszenyin rengeteget ivott, paranoiás lett, mindig azt hitte, hogy követik, ezért vett egy pisztolyt. Az különösen nem tűnt egy életbiztosításnak, hogy paranoiája miatt rendre összeverekedett a rendőrökkel, mert tartott az egyenruhás emberektől, azt hitte, hogy bántani akarják.

1925 tavaszán rövid időre jobb állapotba került, megismerkedett Lev Tolsztoj unokájával, Szofja Andrejevna Tolsztajával, akit feleségül vett még, de utána teljesen összeomlott, idegösszeroppanással kórházba került.

Amikor az év vége felé kiengedték a kórházból, a szentpétervári Angletyer szállodába ment, ott szállt meg, majd – ahogy a bevezető képben leírtuk – a fűtőcsövekre felakasztotta magát.

Ekkor még a megdöbbent ország tisztelte, állami temetést kapott, , de utána évtizedekig nem adták ki a műveit.

Halála máig megfejtetlen rejtély, a hivatalos magyarázat (öngyilkosság) mellett az államilag megtervezett gyilkosság is felmerült a pletykákban, amit csak megerősítettsőbb, hogy Zinaida Rajh színésznő is éppen akkor lett gyilkosság áldozata, amikor bejelentette, hogy megírja az emlékiratait.

Emlékezete

Eddig elsősorban Jeszenyin életéről írtunk, de nem esett szó a művészetéről. Pedig a költő rövid életében is páratlan, több eltérő szakaszra bontható életművet hagyott maga után, írt verseket és prózát, paraszti romantikát és bonyolult, összetett vívódásokat.

Volt, amikor társadalmilag érzékeny korszaka volt, máskor csak szerelmes volt, vagy rácsodálkozott az orosz tájra.

A mai Oroszországban nagy tisztelet övezi, szobrokat kapott, utakat neveztek el róla, több múzeum is őrzi az emlékét, még egyetem is viseli a nevét. Nemcsak a szülőhelye, vagy a lakhelyei váltak emlékhellyé, de sokszor azok a helyszínek is, ahol állandó barangolásai során megfordult.

Zárásként – ismét Rab Zsuzsa fordításában – álljon itt pár sor az önéletrajzi ihletésű Csavargó című műből:

Foszlik hajam színarany bozótja,

versek malomkövét forgatom.

Vagyok szívem veszni-ítélt foglya,

dalaim a börtönudvarom.

Szél, suhogj, ne félts, te nyughatatlan,

csapkodd rám a rongyolt levelet.

Ha „költő” is, vad legény maradtam,

dalaimban egy vagyok veled.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.