Kételyek az ősmagyarokat megemlítő első forrás szerzőjéről

Civil Díjat kapott a Mesemúzeum és a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány programja
2022-05-19
Régészek tárják fel a bakonybéli bencés monostor középkori emlékeit
2022-05-20
Show all

Kételyek az ősmagyarokat megemlítő első forrás szerzőjéről

A külföldi tudósok, akik behatóan foglalkoznak azzal a művel, melyben az első írásos emlékek olvashatók a magyarokról, és amely a hagyomány szerint Bíborbanszületett VII. Konstantin bizánci császár munkájának tulajdonítható, már vagy száz éve részben, vagy egészen más állásponton vannak, mint a magyar kutatók. Hogyan és miért? A szóban forgó munka, közismert nevén, De adminsitrando imperio (a továbbiakban: DAI), a korszakot tekintve alapvető fontosságú ismereteket tartalmazó, 53 fejezetből álló mű (melyben számos elszórt adatot tartalmazó fejezet mellett három teljes fejezet is a magyarokról szól) eltérő értelmezéséről Bollók Ádámtól, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársától, az Intézet Ókori, Népvándorlás kori és Középkori Osztályának vezetőjétől kértünk válaszokat.

Bollók Ádám

Bollók Ádám
Forrás: ELTE BTK Régészeti Intézet

Mi az oka annak, hogy a DAI görög nyelvű írásmű, a címe pedig latin? Mióta ez a címe?

A mű latin címét az első nyomtatott kiadását elkészítő Johannes Mersius adta a XVII. század elején (ez a változat 1611-ben jelent meg), amely azóta is az összeállítás közkeletű megnevezéseként szolgál. A latin címadás megfelelt a kor gyakorlatának, az egykori Római Birodalom nyelve egészen az újkorig a tudományosság alapnyelve volt Európában. Ennek megfelelően a görög munkák nyomtatott változatainak kiadói a kora újkorban rendszerint latinra fordították a görög címeket, amelyeket a nyugati tudományosságban sokszor ma is ezeken idéznek. A DAI esetében a helyzet annyival összetettebb, hogy ennek az egyetlen bizánci korú kódexnek nem volt semmilyen címe. Azt, hogy volt-e az összeállításnak megrendelője, illetve a készítők adtak-e címet neki eredetileg, aligha lehet ma már megmondani. És persze ez a kérdés is összefügg azzal, hogy a munkát az általunk ismert formájában az eredeti tervek szerint tekintjük-e elkészültnek, avagy úgy véljük, hogy az összeállítók megálltak az adatgyűjtés és egyfajta rendszerezés fázisánál.

Három fejezet titkai

A DAI egy későbbi nyomtatott változata

A DAI egy későbbi nyomtatott változata
Forrás: Twitter

Mitől olyan kiemelten fontos a magyar történelemben és történetírásban a DAI?

Ez a munka nagyon régóta áll a magyar történelemkutatás középpontjában. Egyszerűen azért, mert ez a mű tartalmazza a IX. és X. századi magyar történetről a legtöbb, és egyben hiteles információt. Sőt, nagyszámú olyan adatot találunk benne e korból, amelyekről vagy semmilyen adatunk nincs, vagy nagyon kevés megbízható adatunk létezik más forrásból. És talán, ami a legfontosabb: időben (és persze térben is) közel áll a DAI-ban említett, a honfoglalás előtti évtizedekben történt, a magyarsághoz kapcsolódó történelmi eseményekhez, amelyek közül soknak Bizánc maga is a részese volt, vagy közelről nyomon követte azokat. Ami a magyarokkal foglalkozó három fejezetet illeti, ez az egyetlen olyan munka, amely kortársként, egységes elbeszélésben mondja el a Kárpát-medence elfoglalása előtt történt eseményeket, legalábbis a IX. század első harmadától kezdve. A honfoglalást hagyományosan 895-re tesszük, az ehhez vezető eseménysornak Bizánc aktív részese volt, a birodalommal szomszédos népekről ugyanis folyamatosan gyűjtöttek adatokat, olyannyira, hogy a DAI-ban név szerint is említett két, ismert magyar adatközlő 950 körül járt is Konstantinápolyban.

Azt tudjuk, hogy kik, hiszen nevesítve vannak: Bulcsu harka és Tormás herceg (a hagyományok szerint Árpád dédunokája), vagyis a honfoglaló elit leszármazottai. Mi ma azt mondjuk (nemcsak a közvélemény, hanem tudósok is), hogy ők magyarok voltak, a DAI azonban egyáltalán nem említi a „magyar” szót. Hogy lehetséges ez?

Ebben a három fejezetben a szöveg előbb „szavartok” (pontosabban a görög savartoi asphaloi), majd „türkök” elnevezéssel illeti azt a népet (vagy annak egy részét), amelyet mi magyarnak mondunk. A „magyar” névvel kapcsolatban álló népnév e korban a földrajzilag jóval távolabbi arab és perzsa forrásokban tűnik fel „madzsgarija” alakban, ezeknek a DAI-ban említett szavartokkal és türkökkel való azonosságát azonban éppen mostanában kérdőjelezi meg a kutatás egy része. A szavartokról a DAI azt mondja, hogy a Kazár Kaganátus határai mentén – nyilván valahol északi irányban – éltek, ahonnan azután egy őket ért besenyő támadást követően részint nyugatra, a Dnyeperen túlra (a magyarországi szakirodalomban általában Etelközként értelmezett Atelkuzube), részint pedig délnyugatra, a Kaukázus előterébe költöztek. Ez nagyjából a 850-as években lehetett, vagy valamivel később. A muszlim források kapcsán javasolt új értelmezés szerint ugyanakkor a madzsgarija néven említett csoport még a X. század első évtizedeiben is a Volga és az Azovi-tenger közötti térségben élhetett. Erre az időre viszont az Árpád vezette nép már a Kárpát-medencében tartózkodott.

A magyar törzsek útja

A magyar törzsek útja
Forrás: tortenelemcikkek.hu

Visszatérve a szavart és a türk névre: az előbbiről nem tudjuk, hogy a magyar törzsek vezérlő fejedelmeként említett Levedi és vezértársai vezette teljes népet nevezték-e így, és ha igen, önmagukra is így utaltak-e, vagy külső elnevezésről van-e szó? Esetleg csak egy csoportjukat, amely talán éppen a Levedi uralma alatt állókra vonatkozott. Az utóbbi ellen szól, hogy a Kaukázus előterébe került néprészt a DAI továbbra is szavartként említi. A DAI „türk” elnevezése viszont minden bizonnyal önelnevezés, ha nem is etnikai értelemben az.

A magyarokról szóló három fejezet a DAI 53 fejezetéből vajon arra mutat, hogy ennyire fontosak lehettek Bizánc számára?

Igen, ennyire. Árpád népe a IX. század második felében a Dnyeper és a Kárpátok közötti térséget uralva bizánci szempontból stratégiai fontosságú pozíciót töltött be. Nem véletlen, hogy igyekeztek róluk sok adatot összegyűjteni, ami azután bekerült a DAI-ba. Kárpát-medencei szállásaikra átköltözve aztán 934 után váltak ismét fontosabb tényezővé, amikortól kezdve fél évszázadon keresztül többé-kevésbé rendszeresen támadták Bizánc balkáni birtokait. Ekkorra újra érdekesek lettek, a DAI tanúsága szerint gyűjtöttek is információkat róluk, igyekeztek többet megtudni a lehetséges ellenség belső viszonyairól, földjük elhelyezkedéséről, az ellenük felhasználható szomszédokról. A DAI összeállítását részben éppen az ilyen adatok egy helyen történő elérhetővé tétele motiválta.

Másfélezer év távolából úgy látszik, hogy VII. Konstantin halálával megállt ennek a műnek a „fejlődése”.

Részben igen. Alapfeltevés, hogy a DAI-t ma ismert formájában az ő utasítására állították össze, mégpedig a fia, II. Rómanosz számára készített „tankönyvként”, útmutatásként. Ugyanakkor számos jel utal arra, hogy Konstantin halála után akár a ma ismert formában kódexbe rendezett változathoz, akár az annak alapjául szolgáló „alapanyaghoz” több új bejegyzést készítettek, mert újabb eseményekről keletkeztek adatok az egyes tárgykörökben, a történelem alakulásával.

Alapmű, vagy gyűjtemény?

Mint annyi más ókori, kora-középkori mű, gondolom, ez sem az eredeti állapotban maradt ránk, hanem másolat(ok)ban. Ezek közül melyik a legrégebbi, vagy (ha lehet ilyet kérdezni) melyik a leghitelesebb?

A ma ismert legkorábbi kódex a XI. század végi párizsi kézirat, (Codex Parisinus Graecus 2009, rövidítve: Par.Gr. 2009).

Miért ez a neve?

Mert a Párizsi Nemzeti Könyvtárban őrzik…

és a 2009 mit jelöl?

Annyit jelent, hogy ez a könyvtár 2009. számúként leltárba vett görög kódexe.

Ezt a másolatot nyilván megelőzhette egy vagy több, korábbi másolat. Hiszen VII. Konstantin halála (959), valamint a fia, II. Romanosz halála (963) óta másfélszáz év is eltelhetett. Akkor mit tekinthetünk hitelesnek?

A ma ismert legkorábbi másolat XI. század végi volta a hitelesség kérdését szorosan véve nem befolyásolja. Más kérdés, hogy milyen mértékű változások történhettek a szövegen a X. század közepe és XI. század vége között. Erről, őszintén szólva, a tudományos bizonyosság magas fokát lehetővé tevő konkrét bizonyítékunk nincs. Nem tudjuk pontosan. Feltételezéseink persze lehetnek. A szöveg kritikai kiadását elkészítő kiváló magyar tudós, Moravcsik Gyula (1892 –1972) például úgy vélte, hogy a X. század második felében készült egy köztes másolat a VII. Konstantin kori példány alapján, és a párizsi kódexet az előbbiről másolták. Felmerült olyan elképzelés is, mely szerint a VII. Konstantin kori összeállítás egy jegyzetgyűjtemény formájában került volna megőrzésre, amit akkor másoltak volna kódex formába, amikor a ma ismert kézirat megszületik. Ugyanakkor ma az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a VII. Konstantin kori „jegyzetgyűjtemény” is kódex formában készült, és alapvonásaiban a párizsi kézirat főbb vonásait tükrözte. Egy brit tudós, aki behatóan foglalkozott a DAI-val, ugyanakkor úgy véli – azt gondolom, joggal –, hogy már Bölcs Leó (VII. Konstantin apja) idejében elkezdhették azt az összeállító munkát, amely a későbbi DAI létrejöttéhez vezetett. Ezt az alapot egészítették ki jelentősen Leó császár fia megbízásából, és az egész nagyjából VII. Konstantin élete végefelé kerülhetett abba az állapotba, ahogy ma ismerjük. Később azután ennek a margójára írják a korábban említett megjegyzéseket, amelyeket utána a másolás során a másolók beillesztettek a szövegtörzsbe. Így kerülhettek tehát bele a VII. Konstantin életében még nem ismert információk.

Már nem először mondja, hogy: „gyűjtemény”. Nem „lexikon”, nem „alapmű”, nem „tankönyv”. Miért?

Ezeket a X. századi konstantinápolyi udvarban készült összeállításokat sokáig valóban egyfajta enciklopédiáknak fogták fel, magát a kort is a „bizánci enciklopédizmus” időszakaként jellemezve. Annyi bizonyos ugyanakkor, hogy a DAI mögött kiterjedt gyűjtőmunka állt, amely egy adatokban rendkívül gazdag, de legalábbis eléggé összefésületlen gyűjtemény létrejöttéhez vezetett. Bizonyos értelemben szerencsénkre, teszem mindjárt hozzá, mert így sokszor a „nyers adatokat” látjuk, vagy legalábbis egy azokhoz közelebb álló állapotot, nem pedig a császári udvarban stilárisan átírt és erősen tömörített változatot.

A tudós császár legendája

A saját korában nyilván nem sokan olvashatták II. Rómanoszon kívül, de vajon az ő négyéves uralkodását követően olvashatták-e az őt követő császárok

 

Bár a dedikáció valóban Rómanosznak szólt, a magam részéről inkább tartom valószínűnek, hogy a császári palota belső köre, akik a döntéshozatalban központi szerepet játszottak, adott esetben hozzáférhettek a DAI anyagához. Az összeállítás célja – mint az udvari megrendelésre készülő más munkáké is – egy adatbázis, egy tudástár életre hívása volt, értelmetlen lett volna az ehhez való hozzáférést a tényleges döntéshozók szűk csoportja elől megtagadni. Más kérdés, hogy érdekelt-e mindenkit az adott pillanatban a gyűjteményben elérhető tudás, aki profitálhatott volna belőle. A későbbi kéziratok mind a szorosan vett bizánci kor után keletkeztek, a XVI. században, amikor a császári udvar Konstantinápoly oszmán elfoglalása után megszűnt, az ott őrzött kéziratok pedig megsemmisültek, illetve szétszóródtak Európában. Az első nyomtatott kiadás is az egyik késői másolat alapján készült: Johannes Mersius tette közzé 1611-ben a ma a Vatikáni Könyvtárban található, akkor még Heidelbergben őrzött kézirat alapján.

Mi az alapvető véleménykülönbség a külföldi és a magyar DAI-kutató tudósok közt?

A minden további gondolkodás gyökerénél meghúzódó kérdés: valóban VII. Konstantin császár írta-e a DAI és más hasonló korabeli összeállítások szövegét? A magyar kutatásban már a XIX. században érzékelhetőek voltak kételyek. Bár a kutatók többsége nem volta kétségbe a császári szerzőséget, voltak, akik tisztán látták, hogy a nevéhez kötött összes munkát nem írhatta egyedül, minden bizonnyal számos “munkatárs” segítette őt ebben. Az 1930-as évektől a szöveg kritikai kiadását elkészítő Moravcsik Gyula is ezzel számolt, és bár elfogadta Konstantint szerzőnek, ezt a szerzőséget kifejezetten differenciáltan látta. Számolt például azzal, hogy a “munkatársai” által összegyűjtött eredeti dokumentumokat szinte változtatatás nélkül illesztette a szövegbe. A hazai kutatás azonban a későbbi évtizedekben nagyon leegyszerűsítően nézett a DAI-ra.

VII. Konstantin a halálos ágyán
Forrás: Wikipedia

Elterjedt elképzeléssé volt, hogy “a tudós császár” maga gyűjtötte az adatokat, követeket kérdezett ki stb., majd félreértett és hibásan kombinált információkat. Ezekkel a feltevésekkel azután mindent és mindennek az ellenkezőjét meg lehetett magyarázni. A minden a nevéhez kötött munkát maga összeállító “tudós császár” képe persze a nyugati tudományosságban is sokáig uralkodó volt. 1992-ben azután Ihor Ševčenko (1922-2009) lengyel-ukrán származású, amerikai történész, a Harvard professzora közölt egy tudatosan mítoszromboló írást, amelyben gondos stíluselemzés alapján kimutatta, hogy a császár saját tollából csak kevés szöveg származhat, és ugyan a DAI elkészítésében ő is részt vett egy bizonyos mértékig, az mégsem tekinthető egy az egyben (vagy nagyrészt) Konstantin művének. A császári részvétel mértékét – általában nem túl meggyőző érvek alapján – azóta is többen többféleképpen próbálták meghatározni. Ennél azonban fontosabb, hogy Ševčenko alapos tanulmányával tarthatatlanná váltak azok a kombinációk, amelyek a császár félreértéseire és ferdítéseire utalva próbáltak az adott szerzők a saját elméleteikbe nem illő adatokat magyarázni. Legalább ilyen lényeges James Howard-Johnson oxfordi bizantinológus professzor 2000-ben publikált megállapítása. Felismerte ugyanis, hogy a DAI magját még valamikor Konstantin apja, VI. Leó császár idejében állították össze, megközelítőleg 900 és 910 között. Ezt azután a 940–950-es években számos fejezettel kiegészítették, valamint az eredeti magot is aktualizálták és értelmező jegyzetekkel látták el. A rétegek szétválasztása nem mindig egyértelmű, de a többfázisú összeállítás és a szerkesztés gyakorlatának felismerése rengeteg, korábban nem értett jelenséget megmagyarázott. Az összeállítók gyakorlatának megértését nagyban előmozdította egy magyar szakember, Németh András kutatása is, aki egy másik, ugyancsak Konstantin megrendelésére készült munkát, a Történeti Kivonatokat (Excerpta Constantiniana) elemezte részletesen a 2010-ben megvédett doktori disszertációjában. Mindez azonban a legutóbbi időkig nem befolyásolta érdemben a DAI magyar fejezeteit vizsgáló hazai szakembereket, pedig rengeteg mindent teljesen újra kell gondolni ezek alapján. Ševčenko eredményeire most mégis egy hazai szakember, a bizantinológus Farkas Zoltán hívta fel a magyar kutatók figyelmét egy 2013-ban megjelent cikkében. A magyar adatok új történeti jellegű értelmezését a vázlatosan ismertetett modell alapján pedig B. Szabó János barátommal mi próbáltuk meg egy nemrég megjelent kötetben elvégezni.

Szinte már-már közhely, hogy az ember másképp látja, másképp minősíti magát, mint mások. Ez a tudományos világban sincs másképp. A magyar történelemtudomány jónéhány jelentős alakja olyan következtetéseket vont le a DAI szövegéből, amelyek – szerintük legalábbis – őseink nagyságára, erejére, harcrakészségére, hősiességére mutattak.  Miközben maguk a császár adatközlői (Bulcsú és Tormás) egyértelműen elmondták, hogy a honfoglalás bizony annak a következménye volt, hogy a besenyők kiszorították a felmenőiket a Dnyeszter és a Kárpátok közti területről. Azt persze nem tudhatták, hogy mindez a bizánci diplomácia cselszövésének következménye volt. Mindezt másképp olvasták ki és értelmezték azok a tudósok, akik nem kötődtek érzelmileg a magyarsághoz, viszont szorosan kötődtek a tudomány által alátámasztott tényekhez. Nagynéha pedig az ezekből levont következtetésekhez. De többnyire nem gyártottak elméleteket, nem magyarázkodtak, csak az igazolható tényeket igyekeztek feltárni. Főként ebből fakadt az ellentét, ugyanakkor a legújabb hazai kutatások olyan tényeket is vizsgálnak, amelyek a korábbi korszakok tudósainak eszébe sem jutott. Például egy-egy terület benapozottsága, s az ebből fakadó növény- és állattenyésztési lehetőségek, vagy a lakhatási lehetőségek vizsgálata, a továbbköltözések kényszere és ezek magyarázata, a korabeli viszonyok figyelembevételével.

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close