Kijöttek az első negyedéves GDP részletes adatai

Informatikai verseny az ELTÉ-n – a győztesek és a feladatok listája
2024-06-04
“Egy kínai válaszlépés súlyosan érintheti a német autógyártókat”
2024-06-04
Show all

Kijöttek az első negyedéves GDP részletes adatai

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 első negyedévében a nyers adatok szerint 1,1 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – erősítette meg kedden kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal nőtt.

A második becslésben közölt volumenindexek az első becsléshez képest nem változtak.

Az ipar teljesítménye 4,2, azon belül a feldolgozóiparé 4,8 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártása és a közúti jármű gyártása járult hozzá a csökkenéshez, míg az élelmiszeripar fékezte leginkább az ipar visszaesését.

Az építőipar hozzáadott értéke 3,0 százalékkal, a mezőgazdaságé 0,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.