Konditeremből a filmvászonra: Arnold Schwarzenegger hihetetlen története

A magzatok is grimaszolnak a kelkáposzta ízére egy tanulmány szerint
2022-09-23
Van megoldás a kéretlen elektronikus hirdetések ellen
2022-09-24
Show all

Konditeremből a filmvászonra: Arnold Schwarzenegger hihetetlen története

Bár jó ideje komoly szívbetegségben szenved, Schwarzenegger továbbra is aktív életet él.

Volt testépítő, kormányzó és világszerte ismert hollywoodi színész is – az osztrák tölgy irigylésre méltó életutat járt be. Arnold 70 felett se tétlenkedik.

Ám mint annyi hírességnél Arnoldnál is rögös út vezetett a sikerhez. Ma már nehéz elképzelni, de gyerek korában az apja épp azért neheztelt rá, mert túl vézna volt. A beszámolók alapján a családfő Gustav nem volt egy szívélyes ember. A világháború alatt a náci pártba is belépett, rendészként pedig a francia és a lengyel megszállásban is részt vett.

Otthon mogorva volt, a gyerekeit néha különösebb ok nélkül is elverte. Arnold annyira nem szívlelte az apját, hogy amikor meghalt, még a temetésére se ment el. Gyerekkorában nem csak a jókedvnek, de a pénznek is híján voltak. A Schwarzenegger-családban nagy szónak számított mikor végre sikerült beruházniuk egy hűtőre.

Bár apja kinevette érte, Arnold már tinédzser korában is testépítő akart lenni.

Először az ausztriai Grazban kereste fel a helyi tornatermeket. De a zsibongó nagyvárosban nem csak a gyúrás érdekelte. Az edzés után a mozikban szívesen nézte Steve Reeves és Reg Park filmjeit. A két izomkolosszus a Mr. Universe címet is elnyerte mielőtt belevágott a színészetbe. Arnold pedig ekkor talán még nem is sejtette, hogy rá is hasonló jövő vár.

Schwarzenegger a versenykarrierjét 17 évesen kezdte el. Amikor az osztrák hadseregben a kötelező katonai szolgálatát töltötte, ifi kategóriában már a Mr. Europe díjat is megkapta. Húsz évesen pedig ő lett a Mr. Universe legfiatalabb nyertese.

„Ez a cím volt a jegyem az USA-ba” – emlékszik vissza Arnold, aki már 10 éves kora óta arról álmodozott, hogy egyszer majd Amerikába költözik.

Végül a Mr. Olympia címet hétszer, a Mr. Universe-t pedig ötször nyerte el. A súlyok emelgetése viszont önmagában nem tudta lekötni. Bár sose tanulta, a színészet vonzotta a leginkább. Még úgy is, hogy a környezetében az összes ügynök próbálta lebeszélni erről a pályáról.

Azt mondták a testem túl furcsa, a nevem hosszú, az akcentusom pedig vicces

– meséli az akciósztár.

Jellemző, hogy első filmjében a „Herkules New Yorkban” című 1969-es produkcióban nem is a saját hangján szólalt meg. Egy amerikai stábtag mondta fel a mondatait. A második mozijában pedig biztos, ami biztos, már nem is kapott dialógusokat. Egy néma bűnözőt játszott.

A karrierjének végül egy dokumentumfilm a ’77-es Acélizom adott igazi lökést. Robert Fiore és George Butler filmje igyekezett érdekes és átfogó képet adni a testépítés világáról. A mozijukban pedig fontos szerepet szántak Arnold Schwarzenegger sikereinek. Az Acélizomnak hála az osztrák tölgy neve többé nem volt ismeretlen.

Mindez persze önmagában még kevés lett volna ahhoz, hogy mozisztárrá váljon. Arnold nagy szerencséje, hogy a mozi ipar a 70-es évek alkonyán komoly változásokon esett át. A stúdiók a Star Wars sikere után elkezdtek nyitni az akciódús látványfilmek felé. Az egyik újhullámos rendező John Milius pedig rá osztotta élete első nagy szerepét: neki köszönheti Arnold, hogy 1982-ben ő lett a „Conan, a barbár” címszereplője.

A szerepet mintha neki találták volna ki: a félmeztelenül rohangáló harcos, olyan szűkszavú, hogy a szívszerelméhez az egész film alatt alig intéz két mondatot. Így is trénerek segítettek Arnoldnak, hogy a német akcentusa ne legyen olyan erős. A szünetekben még színész leckéket is kapott a film többi sztárjától James Earl Jones-tól és a svéd színészlegendától Max Von Sydow-tól.

Ez a film isten ajándéka volt a karrieremnek

– jegyezte meg később Arnold.

A következő nagy szerep nem is váratott sokat magára. Két évvel később újabb filmes ikont formálhatott meg: ő lett a Terminátor halálosztója. Pedig a rendező James Cameron eredetileg nem rá akarta osztani a szerepet. Ő Mel Gibsont és Sylvester Stallonét nézte ki először, de mindketten visszautasították a felkérést. A stúdió még azt is feldobta, hogy a gyilkos robotot esetleg játszhatná O.J. Simpson.

Miután a Terminátor kasszarobbantó sikerfilm lett, Arnoldot elkezdték bombázni a szerepekkel: szórakoztató, de alapvetően bugyuta akciófilmekben is feltűnt (mint amilyen a “Kommandó”, vagy a részben nálunk forgott “Vörös Zsaru”), de egy sor kultfilmben is megkapta a főszerepet (legyen szó a “Predator”-ról vagy Paul Verhoeven sci-fi klasszikusáról “Az emlékmás”-ról).

Arnoldból sose lett igazán jó színész, viszont jól kamatoztatta az adottságait. Egy olyan korban, amikor a nézők oda voltak a kigyúrt hősökért, ő számított az első számú akciósztárnak. Időközben a rendezők arra is rájöttek, hogy az akcentusa és a megjelenése a megfelelő körülmények között akár még vicces is lehet. Arnold a 80-as évek végétől több nagysikerű vígjátékban így az Ikrekben és az Ovizsaruban is felbukkant.

Már világszerte ünnepelt hollywoodi csillag volt, amikor az ezredfordulón kiderült, hogy az ambíciói még ennél is messzebb mutatnak. Arnold 2003-ban belevetette magát a politikai életbe. Erre a pályára részben az egészségügyi állapota terelte: mivel 1997-ben a súlyos szívbetegsége miatt műtétet kellett rajta végrehajtani, el lett tiltva a megerőltető szerepektől.

Több felkérést is vissza kellett utasítania. Mivel a tenni akarás nem csillapodott benne ezúttal nem a vásznon, hanem a valóságban akarta megváltani a világot. Ha tehette volna az elnöki pozíciért is síkra száll, de mivel nem az USA-ban született, az amerikai törvények ezt nem engedték. Végül republikánus jelöltként nem csak megnyerte a kaliforniai kormányzóválasztást, de 2006-ban újra is választották. Hiába támadták a múltja miatt, még az sem ártott neki, amikor apja náci múltjától volt hangos a sajtó.

Arnold politikai megítélése egyébként a mai napig vegyes. Egyrészt sokat foglalkozott a klímavédelemmel, fontos szerepet vállalt a leromlott úthálózat megújításában, másrészt az államot sújtó méretes adóssággal nem tudott mit kezdeni.

Miután a második ciklusa véget ért, szeretett volna visszatérni a filmezéshez, de a mozi karrierjének 2011-ben ha csak ideiglenesen is, de keresztbe tett egy óriási botrány. Kiderült, hogy évekkel korábban a házvezetőnőjével nem csak hogy megcsalta a feleségét –a Kennedy család sarjának számító Maria Shrivert– de a félrelépésből még egy gyerek is született.

Így összesen öt gyermeke van.

El kellett teljen pár év mire a botrány elült és újra elkezdhetett komolyabb filmeket is forgatni. Azóta két új Terminátor moziban is felbukkant. Bár sajnos a mostanit is beszámítva egyik se sikerült túl jól, az biztos, hogy Schwarzenegger kitartása irigylésre méltó. A hírek szerint tavaly megint műteni kellett a szívét, de még az operáció előtt is inkább azon aggódott, hogy az egészségügyi problémái miatt esetleg fel fogja tartani a film forgatását.

Schwarzenegger Andy Vajna nagyon jó barátja volt, rendszeresen vendégeskedett a házában. De Arnold a magyar kormány több tagjával is kiváló kapcsolatokat ápol, így Orban Viktorral és Áder Jánossal is.

Saját bevallása szerint Budapestet az egyik legszebb városnak tartja a világon. A herendi porcelán termékekből pedig egy komoly gyűjteményt tart otthon.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.