fbpx

Koronavírus – Tanulmány: az influenzaoltás védhet a Covid-19 súlyos követkeményeitől

Az éves influenzaoltás védelmet nyújthat a Covid-19 számos súlyos következményével szemben – derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból.

A Miami Egyetem Miller orvostudományi karának munkatársa, Susan Taghioff és kollégái a több mint 70 millió páciens egészségi adatait tároló TriNetX adatbázist felhasználva különített el két csoportba több mint 37 ezer embert, figyelembe véve a Covid-19 súlyos lefolyását befolyásoló olyan tényezőket, mint az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, a dohányzás, valamint a különböző egészségi problémák, úgy mint a diabétesz, az elhízás és a krónikus obstruktív tüdőbetegség.

A Klinikai Mikrobiológia és Fertőző Betegségek Európai Kongresszusán (ECCMID) bemutatott tanulmány egyebek között az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Németországból, Olaszországból, Izraelből és Szingapúrból származó páciensek adataira épült – olvasható a Medicalxpress orvostudományi hírportálon.

Az első csoport tagjai két héttel-hat hónappal azelőtt kaptak influenzaoltást, hogy Covid-19-et diagnosztizáltak náluk. A második csoport tagjai ugyancsak Covid-19-cel küzdöttek, de nem kaptak influenzaoltást.

A kutatók azt vizsgálták, hogy milyen arányban fordultak elő a betegséggel összefüggő súlyos egészségi következmények – összesen 15, köztük vérmérgezés, agyi érkatasztrófa, mélyvénás trombózis, akut légzési elégtelenség, kórházi, vagy intenzív osztályra való felvétel, valamint halálozás – a Covid-19 diagnosztizálását követő 120 napon belül a két csoport tagjainál.

Az elemzés szerint azok, akik nem kaptak influenzaoltást jóval nagyobb eséllyel – akár 20 százalék – kerültek intenzív osztályra. Nagyobb valószínűséggel (58 százalékkal nagyobb eséllyel) keresték fel továbbá a sürgősségit, 45 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki náluk vérmérgezés, 58 százalékkal nagyobb eséllyel szenvedtek el agyi érkatasztrófát és 40 százalékkal nagyobb eséllyel mélyvénás trombózist.

A tanulmány készítői szerint eredményeik azt sugallják, hogy az influenzaoltás védelmet nyújt a Covid-19 számos súlyos következményével szemben. Hangsúlyozták, hogy további kutatásokra van szükség a lehetséges összefüggés megerősítésére és jobb megértésére – a jelenlegi elméletek többsége szerint az influenzaoltás „feljavítja” az ember vele született immunrendszerét – , de a jövőben az influenzaoltás segíthet nagyobb védelmet nyújtani az emberek számára azokban az országokban, ahol nem áll rendelkezésre elég vakcina az új típusú koronavírus ellen.

 

További hírek