hu.rf123
Washington izgul a kínai beruházások miatt Mexikóban – Nem csoda
2023-12-18
“Súlyos társadalmi rendváltozás lesz a mesterséges intelligencia miatt”
2023-12-19
Show all

Különleges könyvek karácsonyra

A sors úgy hozta, hogy ebben az ajánlóban négy nevezetes férfiről szóló könyv is helyet kapott. Három kemény macsó: Enzo Ferrari, Arnold Schwarzenegger és Elon Musk, valamint a csodás feltaláló, Nikola Tesla könyvei így, egy csokorban különösen izgalmasak, mert teljesen más műfajúak.  Az életrajz, a krimi, a tudományos kutakodás és a tanácsadó könyvek mellé kortárs regényt, nagyszerű gyerekverseket és lebilincselő kultúrtörténeti gyűjteményt is válogattunk.

ARNOLD SCHWARZENEGGER: TEDD MAGAD HASZNOSSÁ – AZ ÉLET HÉT SZABÁLYA / Libri Kiadó

ARNOLD SCHWARZENEGGER: TEDD MAGAD HASZNOSSÁ – AZ ÉLET HÉT SZABÁLYA / Libri Kiadó

Van abban valami pikáns, gondolhatnánk, hogy az az ember ad nekünk sikertanácsokat, aki szétbomlasztotta a családját, mert 25 év házasság és négy gyerek után kiderült, hogy van egy törvénytelen fia is az egyik korábbi házvezetőnőjüktől, mire a felesége válást kezdeményezett, aminek tízéves kemény procedúra lett az eredménye.

És a kaliforniai kormányzósága sem végződött valami fényesen, az utolsó években, 2008-2011-ig, a gazdasági válság idején nagy adósságot halmozott fel az államban, amit már az utódjának kellett rendbe tennie. És mégis. Ha alaposabban tanulmányozzuk Schwarzenegger életét, el kell ismernünk, ő valóban sikerember.

Egy ismeretlen osztrák fiúból híres testépítőbajnokká edzette magát, majd Amerikában kemény munkával, neves színész lett belőle és a népszerűségnek és az ambíciónak köszönhetően még Kalifornia kormányzójává is megválasztották. És azóta, „nyugdíjas” éveiben is felállt a mélypontról és igyekezett hasznossá tenni magát. Az elszántsága, kitartása átsüt ezen a könyvön és talán az olvasóra is átragad. Schwarzi tanácsai tényleg hasznosak, a stílusa lendületes, jól olvasható. A saját életpéldáin keresztül mutatja meg, hogyan tűzhet ki magának nagyobb célt az ember, hogyan használhatja ki a nap 24 óráját, hogyan válhat szivaccsá, hogy minden hasznos dolgot magába szívjon, és hogyan legyen türelme gyakorolni valamit, ha arra van szükség. Az egész könyvet áthatja a derű és az életszeretet, még ott is, ahol azt próbálja megértetni velünk, hogy annak a számára, akinek komoly céljai vannak, az igazi nagy eredmények csak akkor születnek, ha „kidolgozza a belét”.

BROCK YATES: FERRARI – A BIRODALOM ÉS AMI MÖGÖTTE VAN / Athenaeum

BROCK YATES: FERRARI – A BIRODALOM ÉS AMI MÖGÖTTE VAN / Athenaeum

Érdekes módon Enzo Ferrari olasz autós mogul életében is megjelenik a törvénytelen gyerek. Konfliktusok, tragédiák árnyékolták be Ferrari magánéletét, de a barátai, munkatársai szerették keménységét, elszántságát.

Nagyon érdemes elolvasni az azóta elhunyt neves amerikai tévés kommentátor, autós újságíró könyvét. Rendkívüli alapossággal mutatja be, milyen volt ez a jellegzetes olasz férfi, milyen vágyak, milyen érzések uralták, hogyan lett a modenai kisemberből nagyszabású üzletember, a világ egyik legjelentősebb autómárkájának az ura. A kötet egyszerre aprólékos és figyelmes, ugyanakkor áradó. Mint az a szenvedély, amely Ferrarit a gépekhez, motorokhoz, az autókhoz és az autóversenyekhez fűzte. Megismerhetjük a személyes életének fordulatait ugyanúgy, ahogy a huszadik század közepétől az olasz autógyárak titkait, a legnagyobb autóversenyzőket, a hajmeresztő üzleti és marketing trükköket és manővereket, a sikerek és bukások hátterét.

December végétől pedig az olvasmányunkat kiegészítendő, a könyvből készült filmet is megnézhetjük a moziban, amelyben Penelopé Cruz alakítja Ferrari feleségét, és Adam Driver formálja meg Ferrarit. A színész vonásai valóban hasonlítanak rá valamelyest, de a valóságban testesebb, afféle Fellinis figura volt, ezt a könyvben szereplő eredeti fényképekről is megállapíthatjuk.

OLIVIER LASCAR: ELON MUSK – AZ EMBER, AKI MEGHATÁROZZA A TUDOMÁNYT- ZSENI VAGY SZÉLHÁMOS? / Athenaeum

OLIVIER LASCAR: ELON MUSK - AZ EMBER, AKI MEGHATÁROZZA A TUDOMÁNYT- ZSENI VAGY SZÉLHÁMOS? / Athenaeum

Rab Árpád Szörény jövőkutató szerint: Musk viselkedése egy szélhámosé, eredményei pedig egy látnokéi. Valóban, nincs év, hogy a dél-afrikai származású amerikai üzletember Elon Musk valamilyen hajmeresztő ötletével ne kápráztatná el, vagy dühítené fel a világot. Az eredményei azonban gyakran megbicsaklanak.

Ez a nagyon izgalmas könyv arra vállalkozik, hogy feltérképezze, mely tudományos területeket próbált eddig meghódítani Musk, és hol vannak a vállalkozásainak tudományos és biztonsági buktatói.

És most nem csak arról van szó, hogy éppen a minap kellett visszahívni kétmillió Musk-féle Tesla autót, mert az önvezető funkciónál biztonsági kockázatokat észlelt a felülvizsgálat. Hanem arról, hogy általában vannak bizonyos tudományos alapelvek, amelyeken Musk egyszerűen átsiklik, problémák, amelyeket nem vesz figyelembe, ha az érdekei úgy kívánják, vagy nem illenek bele nagyszabású terveibe.

A szerző, a neves tudományos újságíró alaposan megvizsgálta Musk fontosabb „működési területeit”, az emberek Marsra telepítésének szándékát, a Starlinknek, az égből hulló internetnek az áldásait, az agyba ültetendő implantátumok kockázatait, a bitcoinos, kriptovalutás machinációkat. Mindenki számára érthető, érdekfeszítő olvasmány. Az ember azt érzi, itt már az emberiség jövőjéről van szó, ami sokkal fontosabb dolog annál, semmint, hogy a társadalom minden kontroll nélkül hagyhatná egy valóban fantáziadús és nagyokat álmodó, de sok tekintetben felületes és erőszakos üzletember játszadozásait. 

SZEPES ANDRÁS: NIKOLA TESLA BUDAPESTEN / Corvina

SZEPES ANDRÁS: NIKOLA TESLA BUDAPESTEN / Corvina

Nos, a szerb származású, később amerikaivá vált zseniális feltaláló, Nikola Tesla – akiről Elon Musk, a feltaláló iránti tiszteletből imádott autómárkáját is elnevezte (pontosabban megvásárolta a Tesla nevet) – igazán nem volt macsó. Vékonydongájú, gyakran betegeskedő mérnök fickó volt, fényes műszaki érzékkel és lángelmével megáldva.

Ma már tudjuk, mennyi mindent köszönhetünk neki, egyebek között a váltakozó áramú motort, a rádiót, a vezeték nélküli energia-továbbítást. Az osztrák-magyar monarchia idején Grazot, Prágát, Budapestet is bejárta, mindenütt tanult, kísérletezett. Ez a nagyon kedves, szórakoztató történet zseniálisan ötvözi a fikciót és Tesla valóságos munkáit, kísérleteit budapesti tartózkodása idején. Egyszer csak egy krimi közepébe csöppenünk, Teslát üldözik, elrabolják, sötét célokra akarják felhasználni. Korabeli ügynökök, kémek és titkos társaságok üzelmeibe tekinthetünk bele. Lövöldözés, robbantás, idegfeszítő szökés, lerágjuk a körmünket, de az egész mégis valahogy békebeli hangulatot árasztó, kellemes olvasmány.

MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA: BIBLIAI KISOKOS / Móra

MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA: BIBLIAI KISOKOS / Móra

Hiánypótló mű, attraktiv, albumszerű formában. Felteszi azokat a kérdéseket és megadja rájuk a választ, amelyeket bármelyik mai gyerek feltesz, de, akár mi, felnőttek is feltehetünk, még akkor is, ha valamelyest tudunk tájékozódni a Biblia világában. Honnan ered Izrael neve? Pontosan hol volt a bibliai Izrael? Kik lakták és milyen nyelven beszéltek? Milyen messze van Názáret Betlehemtől? Miért holt a Holt Tenger? És miközben megelevenednek a bibliai személyek és történetek, ezernyi kulturális adalékot, információt kapunk a Jézus korabeli világról. Megismerjük az akkori életmódot, a városok, falvak életét, az egyes mesterségeket, a pásztorkodás és a halászat titkait, az ételeket és italokat, részt vehetünk egy korabeli divatbemutatón, megtudjuk, mivel festették magukat a nők, és még az illatnövények világába is betekintünk.

Az különösen szép, ahogy ez a könyv a Biblia korabeli emberi kapcsolatokról beszél. A családról, a gyerekekről, a szerelemről… És Nemes Aníta modern, mégis archaikus illusztrációi – úgy, ahogy a végig olvasmányos szövegrészek is – finoman összekötik a régmúltat a jelennel.

JULIE OTSUKA: AMIKOR ISTEN VOLT A CSÁSZÁR / Magvető

JULIE OTSUKA: AMIKOR ISTEN VOLT A CSÁSZÁR / Magvető

Mennyire ismerős az egész. Amikor hajnalban csöngetnek és jön a fekete autó. Amikor dobozolni kell, csak a legszükségesebb holmikat lehet elvinni az új, vidéki otthonba, a kitelepítésre. Hány és hány család élte meg ezt a 20. század ötvenes éveinek tájékán, Európának ezen a fertályán. Azt viszont kevesen tudtuk, hogy éppenséggel az USA-ban is megesett ez az Amerikában élő japánokkal – Pearl Harbor után.  Az amerikai-japán írónő a saját családjának élményeit írta meg ebben a regényében. Akiket Roosevelt elnök rendeletére szintén internáltak, valahova a sivatag környékére. Nagyon érzékeny, megrendítő beszámoló arról, hogyan fogadták mindezt a japán emberek. Mi történt ezzel a konkrét családdal, hogyan reagált az asszony, akinek a férjét már korábban elvitték valahova ismeretlen helyre, minden indoklás nélkül? Mit éltek át a gyerekek, egy fiú és egy kislány, milyen érzéki és lelki tapasztalatokat szereztek ott az idegenben, és milyen érzés volt, amikor három év után újra hazamehettek? Az egyszerűségében is rendkívül hatásos kortárs regénynek talán legszebb része az, amikor néhány hónappal utánuk a papa is hazatérhet és megölelhetik a kicsi, törődött embert, akinek már haja sincs.

ANNIE DUKE: LÉPJ KI VAGY ÁLLJ BELE! / Corvina

ANNIE DUKE: LÉPJ KI VAGY ÁLLJ BELE! / Corvina

Miközben sok önsegítő, tanácsadó könyv arra hívja fel a figyelmet, hogy nagy célokat kell kitűznünk magunk elé, és azokat tűzön-vizen át meg kell valósítanunk, ez a kötet egy eddig kevésbé érintett szempontra és lehetőségre hívja fel a figyelmet. Ahhoz segít hozzá, hogy felismerjük, mikor érdemes kilépnünk a nagy vállalásainkból. Amikor még éppen időben vagyunk, vagy különösebb lelki és anyagi sérülések és következmények nélkül megtehetjük. Jó helyzetfelismerés, helyes döntés, bátorság az elengedéshez, a továbblépéshez. Számos szórakoztató esetleírás gazdagítja a szöveget, amely vicces szakmai zsargon-kifejezések magyarázatát is megadja. Ezért aztán most nem árulom el, mit jelent „a cápa átugrása”, vagy mi volt a tanulsága annak, amikor Tom Brady, az amerikaifutball sztárjátékosa 2021-ben megnyerte a hetedik Super Bowl-ját. Tessék elolvasni!

SZÓLJ, HA KELL EGY BARÁT – SKANDINÁV GYEREKVERSEK / Móra

SZÓLJ, HA KELL EGY BARÁT – SKANDINÁV GYEREKVERSEK / Móra

Bizonyára sokan emlékeznek még a nálunk is nagyon népszerűvé vált, Ami a szívedet nyomja című svéd gyerekvers-gyűjteményre. A fiúra például, aki bélyeget gyűjtött, de amikor a papája hozott egy kilónyit, attól kezdve már nem gyűjtött bélyeget. Vagy a Szerelem című gyöngyszemre: Sten-Malténak nagy, vörös és elálló/ füle van./ Nekem tetszik/ a nagy, vörös és elálló/fül. Nos, a most megjelent skandinávvá bővitett mai versantológia hasonlóan zseniális, remélem, sokat fogják együtt mormolni gyerekek és felnőttek óvodában, iskolában. Érdekes az összehasonlítás a mintegy ötven évvel korábbi előddel. Némely opusz ugyanúgy szellemes és meghökkentő, más meg elmélázóan szép és mély. De mintha az egésznek valamivel sötétebb tónusa lenne. A témaválasztás és a hangvétel is tükrözi a mai zaklatottabb kort (telefon, billentyűzet, A Föld egyedül van, Rossz szél). De itt is nagy hangsúlyt kap a jövőbe vetett (gyerek)remény és az örök emberi (gyerek)vágy az összekapaszkodásra. Ahogy Finn Oglaend írja:

Rettenetes, hogy megy az idő

Rettenetes, hogy megy az idő, mondják a felnőttek.

    És megöregszenek.

Aztán meghalnak. És nem öregszenek tovább.

Ez pedig szomorú. De velem minden rendben.

Én folyamatosan csak növök és növök. Egyre okosabb

    és okosabb leszek.

Egyre kedvesebb és kedvesebb. Egyre ügyesebb

    és ügyesebb.

Ez meg nyilván sosem ér véget. Igaz?”

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.