Aki megjósolta a jövőt – Interjú a Neumann Jánosról szóló könyv brit szerzőjével

Valós környezetben vizsgáznak a jövő repülőgép szerelői
2023-05-30
Három esemény, csaknem kétszáz zenei szakértő – Budapesten gyűlnek össze Európa vezető szakemberei
2023-05-31
Show all

Aki megjósolta a jövőt – Interjú a Neumann Jánosról szóló könyv brit szerzőjével

Felmondott a The Economist-nál Ananyo Bhattacharya, hogy meg tudja írni Neumann Jánosról szóló könyvét, amelyben végigkíséri a 20. század talán egyik legrendkívülibb koponyájának életét és munkásságát. Az indiai származású brit tudományos újságíró lebilincselő könyve nemrég jelent meg magyarul az Open Books kiadónál. Vele beszélgettünk.  

Ananyo Bhattacharya

A tudományos újságírók Tokióban megtartott első világkonferenciája résztvevőjeként 1992-ben kérdőívet kellett kitöltenem, hogy rangsoroljam a 20. századra legnagyobb hatást gyakorolt tudósokat. Emlékszem, a felmérés eredményeként sorrendben az első Einstein, a második a DNS kettős spirál felfedezői, Watson és Crick voltak, a harmadik Neumann János lett, aki mellé a komputer szó került. A világ tudományos újságírói tehát már akkor jól ismerték a könyvének főszereplőjét. Önnek honnan jött az érdeklődése Neumann iránt?

Annak idején fizikából diplomáztam, Neumannt abban az időben mégsem igazán ismertem. De aztán ahogy tudományos újságíró lettem, egyre többször találkoztam a nevével. Amikor a The Economist-nál dolgoztam, a matematikai közgazdaságtan kapcsán szóba került a játékelmélet és hirtelen rádöbbentem, miért van az, hogy ennek a hetven évvel ezelőtt elhunyt tudósnak egyre többször és többször merül fel a neve, s mégis az emberek gyakran nem tudják, miért is kéne őt ünnepelni azoktól az anekdotáktól eltekintve, amelyek szép számban keringenek az interneten is különleges értelméről, eszének gyorsaságáról. Aztán elolvastam Norman Macrae róla szóló életrajzát, ami a kilencvenes évek elején jelent meg, s úgy éreztem, hiányzott belőle az, hogy elmagyarázza a Neumann által felfedezett eszmék jelentőségét. Egy olyan ember esetében, aki minden ébren töltött óráját a matematikán gondolkozva töltötte, ez számomra elfogadhatatlannak tűnt. A könyv például elbagatellizálja Neumann önreprodukáló automatákról szóló elméletét, miközben azóta egy laboratóriumban mesterséges intelligencia által tervezett őssejteket hoztak létre, amelyek másolatot készítettek önmagukról. Vagyis Neumann egyik ötletét ezekben a sejtcsomókban láthatjuk megtestesülni. Aztán véletlenszerűen elővettem a könyvespolcról tíz-húsz népszerű tudományos könyvet a közgazdasági témájúaktól a mesterséges intelligenciáról szólókig és a kötetek felében szerepelt Neumann, hogy feltalálta a játékelméletet, lefektette a kvantummechanika matematikai alapjait, kulcsszerepet játszott az atombombához vezető Manhattan projektben és természetesen a modern számítógép kialakításában, ő volt a mai nyílt forráskódú számítástechnika keresztapja, de mégsem magyarázták el a befolyása lényegét. Végül elhatároztam, hogy megpróbálom helyre tenni a kérdést.

A „marslakók” közül is kiemelkedett

Elolvasva a könyvet, Neumann kapcsán hihetetlenül alapos történelmi hátteret és magyar tudománytörténetet is felvázol. Ennyire beleásta magát a magyar fejlődésbe?

Köszönöm, ha így gondolja, mert a könyv írásakor még nem jártam Magyarországon, s Budapestről is csak homályos elképzelésem volt, bár most már ismerem és a világ egyik legszebb városának tartom, s Velence után a második kedvenc városom, ráadásul annál sokkal élhetőbb. Amikor eldöntöttem, hogy belevágok a könyv megírásába, felmondtam életem valószínűleg legjobb állását, a The Economistnál, mert sürgőssé vált számomra az ügy és teljes munkaidőben akartam rajta dolgozni. Az első évi munka két fejezetet hozott és belemerülést a matematika alapkérdéseibe és a kvantummechanikába, de akkor jött a COVID és a teljes lezárás, ami valószínűleg a legrosszabb élmény egy elsőkönyves szerzőnek, aki épp kifogy az előlegéből és hirtelen otthon ragad a két gyerekkel is. Szóval, még ha akartam volna, sem tudtam Budapestre jönni tényfeltárást végezni, de az amerikai levéltárakba sem tudtam eljutni. Szerencsére Neumann életműve és levelei jó része fellelhető a neten, könyvekben, digitalizált archívumokban és gyűjteményes munkákban, amelyekhez hozzájutottam. És aztán tudományos újságíróként, összefoglaltam a tényeket, amelyek számunkra talán minden más újságírónál fontosabbak, mert ellentétben egy politikai újságíróval, ha tévedünk a tényekkel kapcsolatban, tudósok tucatjai írják meg, hogy tévedtünk. Emellett Marina, Neumann János lánya is sokat segített és nagyon boldog voltam, hogy közreműködött a könyv amerikai bemutatásakor.

A 20. század elejének híres magyar tudósairól jól ismert az az ön által is emlegetett anekdota, hogy ők valójában marslakók. De Neumann még közülük is kiemelkedett. Ahogy írja, kollégái poénja szerint ő egy magasabb rendű fajból származik, csak olyan jól megfigyelte az embereket, hogy tökéletesen tudja utánozni őket. Miben állt ön szerint Neumann különlegessége?

Miután fizikából diplomáztam, fehérjekrisztallográfiából doktoráltam és a posztdoktori munkám során molekuláris biológiával is foglalkoztam és ennek kapcsán jól ismertem a DNS lánc felfedezőit, Watsont és Cricket is, de semelyik általam ismert tudós elméje nem volt fogható gyorsaságban Neumannéhoz. Azt hiszem az különböztette meg őt a többiektől, hogy bármilyen terület látszólag bonyolultnak tűnő problémáit leegyszerűsítette a fejében, leírt ezekből néhány egyenletet, megoldotta őket és előállt egy fontos felismeréssel. Lehet, hogy nem mindegyik volt tökéletes, de mások tovább tudtak ezekből lépni, tudtak ezeken tovább építkezni. A döntő lépést azonban ő tette, ám mivel mások folytatták a munkát, s gyakran nagyon gyakorlatias megoldásokkal, az ő hozzájárulását elfeledték, vagy alulértékelték. A szerepének helyretételét szerettem volna a könyvvel megkísérelni. De azon túl, hogy szinte elképzelhetetlen intelligenciával rendelkezett, figyelemre méltó menedzser is volt, aki képes volt együtt dolgozni különféle emberekkel, sőt rávenni őket, hogy azt tegyék, amit ő akart. Tudott tanácsokat adni a kormányoknak, de mindig udvarias maradt, soha senkit nem bosszantott fel. A logikus gondolkodás mellett nem feledkezett meg a tényekről, s ezt ötvözte azzal, hogy képes volt kommunikálni, irányítani és meggyőzni az embereket. Egyébként Neumann nem csak a matematikával foglalkozott. Imádott például történelemről olvasni, de szerette például Dickenst. A halálos ágyán is képes volt oldalakat felmondani a Két város regényéből és csodálatos szerelmesleveleket írt második feleségének, Dán Klárának.  De mindenekelőtt nagyon pragmatikus volt a döntéseiben. Amikor 1930-ban elhagyta Németországot, ahol a kor legjelentősebb matematikusaival találkozhatott, jókor hozott például jó döntést, tudta, milyen világ jön ott.

A később világhírűvé lett magyar tudósok mindegyike jómódú zsidó családba született. Maga Neumann egyfajta magyarázatot is adott a jelenségre, miszerint az általa emlegetett szélsőséges bizonytalanság miatt, ha nem akartak kihalni, a zsidóknak muszáj volt valami egész szokatlannal előállni.

Neumann apja befektetési bankár volt, de maga küzdötte fel magát. Ahogy sok zsidó Közép Európában, úgy Neumann János is tudta, az életet nem fogják tálcán kínálni nekik. Amikor Kelet-Európa más részein a zsidók kiirtásával voltak elfoglalva, az Osztrák-Magyar Monarchia és Budapest lehetőségeket kínált a számukra. A fenyegetettségből a kiút az oktatás volt, ahogy sok indiaié is az volt Nagy-Britanniában. És ahogy Neumann és a családja, úgy a többiek is magukba szívták ezt a magyar és osztrák-német kultúrát, orvosok, ügyvédek és más fehérgalléros értelmiségiek lettek, mert az akkori magyar uralkodó osztály nem akarta ezeket a munkákat elvégezni.

Neumann és Turing

A könyv ügyesen egyensúlyoz. Egyrészt mélyen belemegy Neumann nagyon sokrétű tudományos felismeréseinek lényegébe, s ezek a részek valószínűleg sokaknak nehezebben követhetők, másrészt a tudós életének, így németországi, majd főleg amerikai felemelkedésének történéseit ecseteli, melyek nagyon olvasmányosak. Hogyan keverte a recept elemeit, hogy mégis kiegyensúlyozott lett az „íz”?

Sokan, amikor kézbe vesznek egy tudós-életrajzot, valami olyasmire kíváncsiak, hogy mit evett az illető reggelire, mit szeretett csinálni, milyen ember volt az életben stb., egyszóval valami egyszerűbbre. Nos, a rossz hírem az, hogy ezek semmit sem, vagy nagyon keveset fognak mondani az illető zsenialitásáról. A legtöbb tudós más emberekkel való társas érintkezésében nincs semmi különös. Vannak barátaik, elmennek velük szórakozni, s ha tehetik, keményen dolgoznak. Valójában inkább unalmas emberek. Mégis megpróbálom egy kissé kibontani Neumann személyiségét a könyv vége felé. Ő elég szerencsés volt az életben és bizonyos értelemben eléggé elkényeztetett is. Csodálatos lehetőségeket kapott meg, sikerült időben elmenekülnie és kezdetben voltaképp optimista ember volt. Aztán az emberi természetbe vetett hitét a nácik teljesen lerombolták és ez cinikussá tette. Neumannt még második felesége is rejtélyesnek tartotta, s ha ez az okos asszony nem tudott rájönni rejtélyének nyitjára, mit gondol, egy életrajzíró 70 évvel később rájöhet? Mindenesetre az, hogy Neumann társasági ember volt, szellemes vicceket mesélt, inkább egy szuper intelligens, de gyanakvó ember egyfajta távolságtartásként beépített megküzdési mechanizmusának tűnik számomra. Ezzel együtt nagyon emberi is volt, amit jól jellemez a híres matematikusnak, Mandelbrotnak nyújtott segítség, de az is, ahogy David Blackwellt, a kiváló feketebőrű matematikust felkarolta, amikor a Princeton nem akarta felvenni.

A mű egyik fontos és helyenként – Neumann 1942-es titokzatos angliai utazására gondolok -talányos vonala Neumann és a tragikus sorsú matematikus zseni, Turing kapcsolata. Mit gondol, mi lett volna, ha Turing elfogadja Neumann állásajánlatát és mellette marad? A könyv amúgy olyan hatást is kelt, mintha Neumann Turingtól kapott volna ihletet a számítógép ötletének tökéletesítésére.

Ananyo Bhattacharya

Neumann sokkal korábban felfigyelt Turing alapvető dolgozatára, mint a legtöbb ember és nagyon fontosnak tartotta. Turingnak a számítástechnikára és az első számítógépekre kifejtett hatása ennek ellenére jóval kisebb, mint gondolják. A szerepe a halmazelméleten és a logikán keresztül érvényesült. Neumann az általa készített első tárolt programú. belső programvezérlésű, elektronikus és digitális számítógép, az EDVAC felépítésénél nem Turing munkáját, hanem Warren McCulloch neurofiziológus és Walter Pitts matematikus 1943-ban publikált kutatását tartotta szem előtt. Persze ők is idézik Turingot, így a kapcsolat másodlagosan, de megvan. Ez az univerzális gép a modern számítógépekhez hasonlóan képes volt bármilyen számítást elvégezni, és bármilyen akkori programot lefuttatni. Igen ám, de univerzális gépet Turing előtt is mások is kigondoltak, viszont ez csak Neumann Jánosnak sikerült. A negyvenes évek végén, ötvenes évek elején hirtelen létrejött a számítástechnika és a korai informatikusok rájöttek, hogy Turing elképzelése a számítógépről eléggé formális volt, az ő kigondolt gépe nem volt tárolt memóriára képes. Ami Neumann és Turing találkozását illeti Neumann 1943 nyarán Angliában tett látogatása alatt, nem tudjuk, hogy megtörtént-e. Ha elfogadta volna Neumann meghívását, talán hatott volna rá Neumann agya és menedzseri potenciálja, és tovább jutott volna.

Az a történet, amikor Neumann egy vasútállomás peronján találkozott Herman Goldstinnel, s ebből indult el a számítógép kifejlesztése, jól példázza, hogyan alakíthatja át egy véletlen találkozás a technika és talán az emberiség történetét is.

A tudomány fejlődésében mindig fontosak voltak a véletlenek.  Neumann több elektromechanikus számítógépet látott már, de fogalma sem volt a Pennsylvania Egyetemen fejlesztett első, teljesen elektronikus gépről, az ENIAC-ról, amíg egy fiatal matematikus, aki felismerte egy vasútállomás peronján, nem elegyedett vele beszélgetésbe és nem említette meg neki a gépet, amellyel kapcsolatban állt. Neumann ettől kezdve kapcsolódott be a fejlesztésbe és ma már tudjuk, milyen alapvető szerepe lett a gép fejlesztésében, amelynek első feladata végül a hidrogénbombával kapcsolatos számítások megoldása lett.    

Érdekes, hogy Neumann életének legnagyobb állami kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet a hadászati rendszerekhez való hozzájárulásáért érdemelte ki, ami valódi tudományos érdemeihez képest tulajdonképpen másodlagos volt.

Amikor Neumann hadászati hozzájárulását nézzük, fontos tudni, hogy Neumann minden oldali szélsőséget gyűlölt. Irtózott a náciktól, de a Tanácsköztársaságot tizenévesként átélve a kommunizmus ellen is fontosnak tartotta, hogy a demokratikusan megválasztott amerikai kormány segítségére álljon. Ezért is vállalta, hogy Oppenheimer kérésére részt vegyen a Manhattan projektben. Már említettem, hogy afféle magyaros udvariassággal és elbűvölő szellemességgel abszolút úriemberként mindenkivel szót tudott érteni. Vegyes nézetei voltak a politikáról, de a hadsereget tisztelte. Bizonyos szempontból régimódi liberálisnak tekinthetjük, aki hitt a tényekben, az értelemben, és általában úgy gondolta, hogy jobb, ha a politikai döntéseket a tények és az értelem alapján hozzuk meg, mint más módon. A második világháború után rövid ideig azt gondolta, hogy jó lenne lebombázni a Szovjetuniót, de nyilvánosan nem érvelt emellett, tudta, hogy az ő helye a tanácsadói szerepben van. Soha nem gondolta, hogy a világot egy csomó értelmes embernek kellene vezetnie, ehhez túl okos volt. Sokan, akik ma Neumannt hősként imádják és a Twitteren arról beszélnek, hogy klónozni kellene az ilyen embert, érvelésükben gyakran ezt a hibát követik el.

Gondolkodott a Nobel-díjról

Neumann minden tekintetben megérdemelte volna a Nobel-díjat, s bár matematikai Nobel-díj nincs, a hozzá köthető játékelméletért később sok, az ő útját folytató tudós kapott közgazdasági Nobel emlékdíjat. Vajon ő sohasem latolgatta a Nobel-díjat?  

Lengyel-amerikai fizikus barátja, Stanislaw Ulam említette egy helyen, hogy kvantummechanikával kapcsolatos munkáját ő is Nobel-díjra érdemesnek tartotta. Ez azonban tiszta matematika volt, nem a fizika eszköztárát használta, matematikáért pedig nem jár Nobel-díj. Ha tovább élt volna, talán a fizikai díjat meg is kapja, hiszen barátját, Wigner Jenőt a kvantummechanikában elért eredményeiért jutalmazták és Neumann már az életében sokat segített ebben neki. De az 1968-ban alapított Közgazdasági Emlékdíjat is elnyerte volna a játékelméletért, ha megéri.

Úgy tűnik a könyvéből, hogy Neumann élete egyik legnagyobb kudarcának tekinthette, amikor megtudta, az amerikai hidrogénbombán egy szovjet kémmel dolgozott együtt és így végül is szándéka ellenére hozzásegítette a szovjeteket a saját hidrogénbombájukhoz.

Neumann szabadalma Klaus Fuchs-szal végső soron nem működött, de tartalmazott egy hasznos elemet, felhívta a szovjeteket az amerikaiak munkájára a hidrogénbombán és serkentette a saját kutatásaikat. Természetesen csak később tudatosult benne, hogy egy kémmel dolgozott együtt és soha nem is beszélt erről, valószínűleg szégyellte. Neumannt egyébként a szovjetek sokáig háborús uszítóként kezelték, hiszen arra nógatta a hadsereget, kezdjen el interkontinentális ballisztikus rakétákon gondolkodni.

Vajon miért Teller Ede volt mindig az agresszív “héja”, amikor Neumann is sok tekintetben hasonlóan vélekedett a hidegháborúban, rá mégsem így tekintenek? Igaz, Szilárd Leó ismert háborúellenes hozzáállását sem párosítják vele, pedig később már ő is visszafogottabb lett.

Azt hiszem, ez inkább sokkal simulékonyabb személyiségének köszönhető. Egy időben kétségtelenül komolyan gondolta, hogy az USA-nak egy következő világháború megelőzéseként bombáznia kellene a szovjeteket, akiknek fel kellene adniuk nukleáris ambícióikat. Nem bízott Sztálinban, de amikor kiderült, hogy a szovjeteknek is megvan az atombombájuk, már nem szorgalmazta ezt a lépést. A könyv a reményeim szerint világosan megkülönbözteti Neumann racionalizmusát Teller “héjaságától”, de az is igaz, hogy pacifista sem volt. Persze Szilárd segített megfogalmazni Einsteinnek azt a levelet, amelyben az atombomba kifejlesztését szorgalmazta Roosevelt elnöknél. És bár később elhatárolódott az ügytől, az akkor is meghatározó lépés volt. Neumannhoz a történelem kegyesebb volt, őt csak később vonták be a projektbe. Ennek ellenére sok igazságtalan legenda kering róla, például, hogy köze van a kölcsönös biztosított megsemmisítés doktrinájához, ami egyszerűen nem igaz.

Mennyire volt szükségszerű Ön szerint Neumann útja a matematikától, a kvantumfizikán és a számítástechnikán át a játékelméleten és az intelligens önreprodukáló gépeken keresztül a biológiáig, az agyig, amelynek működése szintén foglalkoztatta?

Éleslátása, racionalitása, logikus gondolkodása minden területen megpróbált válaszokat adni a felmerülő kérdésekre. Mindig a tényekből indult ki, a világot egészében, a maga teljességében vizsgálta és ezzel a megközelítéssel legtöbbször megoldotta a bonyolult problémákat, amivel sokszor új utakat nyitott.

Vajon az általa voltaképpen megjósolt mesterséges intelligencia mai állapotát hogyan értékelné?

Azt hiszem, lenyűgözné, s ma valószínűleg az önreprodukáló automatákkal foglalkozna. A Túlélhetjük e a technológiát című esszéjében megjósolta a technológiai szingularitást, amikor a mesterséges intelligencia meghaladja az emberét és ezzel minden változás megjósolhatatlanul felgyorsul, ráadásul ezt a kifejezést ebben a kontextusban ő használta elsőként. Úgyhogy azt hiszem, nagyon is tisztában volt vele, hogy a technológia kicsúszhat a kezünkből. Sokat beszélgetett a feleségével arról, hogy a nukleáris technológia a tudósokat a legrettegettebbé, de a legkeresettebbekké is teszi. Ma ugyanezt látjuk a mesterséges intelligencia szakembereivel.

Kíváncsi vagyok, ön milyen rangsorba állítaná Neumann életművének egyes elemeit?

Mivel minden számítógépünk és mobiltelefonunk Neumann-féle architektúrán alapul, ezért az elsőség minden kétséget kizáróan a tárolt programú elektronikus számítógép létrehozását illeti. Másodiknak a nyílt forráskód keresztapaságát tartom, hiszen ezzel segített másoknak a számítógépek első generációját létrehozni, ami óriási hozzájárulás volt. A harmadik helyet a játékelméletnek adnám, a negyedik pedig az önreprodukáló automaták elmélete, ami a jövőben még nagy befolyást gyakorol az életünkre és egy évtizeden belül még aggódhatunk is miattuk, hogyan tudjuk majd kordában tartani őket. Ezt követi a kvantummechanika matematikai megalapozása, de Neumann más algebrai területen is elképesztő eredményeket alkotott, amelyek hasznosnak bizonyulnak a fizikában.

Mi lesz a következő könyve?     

Most egy gyerekeknek szóló sci-fin dolgozom, amiben néhány elem visszaköszön majd a Neumann könyvből, amelynek az alcíme Ember a jövőből, hiszen Neumann sok munkája olyan, mintha a szerzőjük visszautazott volna a jövőből.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.