fbpx

Lehetnénk regionálisan ismert vallásturisztikai célpont

A vallásturizmus mulandó és örök összekapcsolása, szent és profán találkozása – mondta a Nemzeti Vallásturizmus Tanács főtitkára Debrecenben, egy regionális vallásturizmus fórumon.

Szontágh Szabolcs a nemzeti vallásturizmus intézkedési tervet ismertetve kiemelte, a „terv csúcsán” a misszió áll, hogy az emberek az épített örökségen keresztül élő közösségekkel találkozzanak.

Magyarország vallásturisztikai szempontból olyan adottságokkal rendelkezik, hogy lehetne regionálisan ismert és elismert vallásturisztikai célpont – jelentette ki.

Előadásában Szontágh Szabolcs közölte, a turizmus fellendítése érdekében az adott régió turisztikai szereplőinek párbeszédére és együttműködésére van szükség.

Jelezte, hogy Magyarország vallási értékei, a keresztény hithez kapcsolódó kulturális emlékek és turisztikai attrakciók bemutatása érdekében indították el szeptemberben a kétféléves, levelező tagozaton elérhető vallásturisztikai szakirányú továbbképzést az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, Egerben.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében kiemelte, hogy a vallásturizmusra mint lehetőségre tekint, hogy a kultúrán keresztül is „hitébresztést végezzenek” indirekt módon.

Úgy vélte, a lelkiségnek van egy olyan megfoghatatlan, de nagyon hatásos kisugárzása, amit ezeken a vallásturisztikai helyszíneken lehet érzékelni.

További hírek