Lengyelország és a balti országok az Unió támogatását kérik keleti határaik megerősítéséhez

Berlin, Róma után Párizsban járt az EU-elnökség előtt Orbán Viktor
2024-06-27
Építőipari céget hoztak létre, hogy csökkentsék a másik cégük áfáját – Lebuktak
2024-06-27
Show all

Lengyelország és a balti országok az Unió támogatását kérik keleti határaik megerősítéséhez

Donald Tusk lengyel miniszterelnök észt, lett és litván kollégájával együtt felhívással fordult az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökéhez, kérve az EU Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös külső határai megerősítésének támogatását.

A négy miniszterelnök a PAP lengyel hírügynökség által megszerzett, az EU csütörtökön kezdődő csúcstalálkozója előtt elküldött levelében azzal érvelt, hogy az Európai Unió Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határa mentén kiépítendő védelmi infrastruktúra hatékony eszköz lenne az uniót onnan fenyegető katonai és egyéb hibrid támadásokkal szemben.

A négy miniszterelnök szerint a közösen indítványozott projekt kivitelezéséhez – tekintettel annak méreteire és költségére – különleges támogatásra van szükség az EU-tól mind politikai, mind pénzügyi téren.

Lengyelország a közelmúltban új védelmi program bevezetéséről döntött Keleti Pajzs néven, a Fehéroroszország felől érkező hibrid támadások, illetve az orosz-ukrán háború miatt, Észtország, Lettország és Litvánia hasonló okokból megállapodtak egy úgynevezett Balti Védelmi Vonal kiépítéséről.

A négy miniszterelnök szerint az Európai Uniónak többet kellene költenie védelemre, és össze kellene hangolnia kezdeményezéseit a NATO-val. A négy ország várhatóan felveti az ügyet a jelenlegi EU-csúcson.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.